Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-10-01 / 10. szám
3.oldal Amerikai Magyar Értesítő I988. október ókét, feszítőerejük egyre nő s végül valahol kirobban. ** Ezt látjuk ma számtalan helyen, ahol az erőszak elnyomta a népfelkelést, de az elégedetlenség máig is a hamu alatt lappangott, hogy most egyszer felszínre törjön. Két évforduló is emlékeztet erre azzal egyidőben, hogy a magyar forradalom 32 év előtti eseményeit idézzük és igyekszünk megvilágítani, milyen hatással voltak az akkori magyar események a többi vasfüggöny mögötti népek szabadságküzdelmeire és érezhető-e sugárzásuk még napjainkban is? Erre a kérdésre csak egyértelmű igennel lehet válaszolni. Mert abban, hogy húsz évvel 1968. után a prágai nép most újra birtokba vette az utcát és megismételte az azóta sem teljesült követeléseit , abban szerepe van a magyar Ötvenhat szellemének is. Aminthogy ott is jelentkezik ez a szellem,amikor a három balti állam népei a Hitler-Sztálin paktum ötvenedik évfordulóján számonkérik megszállóiktól a szabadságot. S jelen van a lengyel eseményekben is. Hogyan értem ezt? Világosan vissza lehet vezetni a mostani földmozgást a 32 év előtti magyar forradalom vulkánkitöréséig. Amikor 1956-ban lezajlott az első háború a szocialista országok között és a magyar felkelés - ha ideig- óráig is, de győzedelmeskedett a világ első katonai hatalma fölött, körülbelül olyan döntő fordulat következett be az elnyomott népek életében, mint amilyen döntő fordulatot jelentett a második világháborúban a sztálingrádi csata. A sztálingrádi vereség pecsételte meg lé- legtanilag a hitleri világhódító tervek sorsát, mert ha katonailag még nem is veszítették el a nácik a háborút, de a német hadigépezet legyőzhetetlenségébe vetett hit Sztálingrádnál szertefoszlott. Ettől kezdve már csak idő kérdése volt a végkifejlet. Ugyanilyen pszichológiai hatása volt a világ elnyomott népei számára 1956- nak. Akadt egy kis nemzet, amely szembe mert szállni az addig legyőzhetetlennek tartott hatalmas szovjet birodalommal és a felkelők megfutamították, visszavonulásra kényszeritették a földkerekség legerősebb hadseregét. Ez hihetetlen lélektani áttörést jelentett az addigi apatikus közfelfogás ellenében, hogy Moszkva hatalmával szembeszállni eleve kudarcra Ítélt vállalkozás és öngyilkosság, tehát egy rabnemzet számára se marad más alternativa, mint a teljes beilleszkedés, a megalkuvás. (Ahogy azt nem is egy nyugati politikus tanácsolta a megszállt közép- és keleteurópai országoknak. ) Ezt a teóriát érvénytelenítették, vágták sutba néhány nap leforgása alatt a pesti srácok, a magyar forradalmárok, amikor nem mérlegeltek, nem agályoskod- tak, hanem a felkelés egyetlen spontán lendületével szabaddá tették hazájukat és megmutatták a nagyvilágnak, hogy az elnyomottak szabadságvágya és lelkesedése képes győzedelmeskedni a túlerő, a modern fegyverek fölött is. A földkerekség népei ámulva figyelték, mi történik Európának ebben a zugában és olyan népek fiai is tisztelettel adóztak forradalmunknak, amelyek eddig azt sem tudták, merre van a térképen Magyarország. A magyar események hire messzire elért és megihlette a világ legjobb szellemeit, íróit, költőit, művészeit. Nemcsak visz- szaadta a népek hitét és reménységét a szabadságban és önbizalmukat a keleti gyarmatbirodalommal szemben. De rést ütött a kommunizmus addig nagyjából szilárd ideológiai erődítményén is: 1956- ban indult meg a bomlás a kommunista pártokban, attól számíthatjuk az euro- kommunizmus uj utakra térő és Moszkvától egyre távolodó mozgalmát, de a magyar forradalmat vérbefojtó szovjet orvtámadás ábrándított ki sok, addig meg- győződéses kommunistát, akik felismerték a szovjet imperializmus igazi ábrázatát. 1956-ban a világkommunizmus Budapestnél olyan sebet kapott, amelynek következményeit máig sem heverte ki és minden azóta tapasztalható változás addig vezethető vissza. Nem akarom lekicsinyelni és említés nélkül hagyni Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálának jelentőségét, mert a magyar forradalmat megelőző és előkészítő erjedés is onnét indult el: a két dátum - 1953 és 1956 - összefüggése tagadhatatlan. A zsarnok halálával lazultak a bilincsek és merték fölemelni a fejüket az addig ostorcsapások alatt görnyedő elnyomottak. Sztálin, a despota, hidegvérű kegyetlenséggel tartotta össze a második világháború egyedüli győzteseként, a nyugati politikusok felelőtlensége révén szerzett gyarmatbirodalmát, vallván a zsarnokok mindig érvényes és célravezető elvét, hogy a rabszolgáknak soha semmiféle enyhítést nem szabad adni, mert akkor egyre többet követelnek s akkor a bomlás megállíthatatlan. Ha egy diktatúra engedményeket kénytelen tenni, annak sorsa megpecsételődött. Amikor meghalt Sztálin és a gyöngébb utódok alatt érezhetően lazult a vasfegyelem, azok elkövették azt a hibát - gondolok itt elsősorban a hruscsovi olvadásra -, hogy diszkreditáltáka múltat, a sztálini korszakot. Abban a hitben tették ezt, hogy - mivel nem rendelkeztek azokkal a világtörténelemben szinte példanélkül való diktátori képességekkel, amelyekkel a grúz postarabló igazgatta vaskézzel a birodalmát - majd en