Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
karmester! is, Mciik-F'asujcvct. aki a zenekart, és Alekszandrovot. aki a kórust vezényelte. Máig sem értem, hogy Sztálin miért hivatott bennünket. Nyilván hirtelen szükségét érezte, hogy beszéljen velem. Beszélgetésre azonban nem került sor. Sztálin először néhány mélyenszantó megjegyzést tett arról, hogy milyennek kell lennie egy állami himnusznak. Laposságok, tipikus sztálini közhelyek voltak ezek Annyira semmitmondók. hogy el is felejtettem őket. A bizalmasai egyetértőn bólogattak, nagyon csöndesen és óvatosan beszéltek. A helyzet hasonlított valami vallásos szertartáshoz. Úgy nézett ki. mintha mindjárt csoda történnék. Mondjuk, Sztálin gyereket szül. De nem történt semmilyen csoda. Ha Sztálin mondott valamit, azt legföljebb homályos gondolatfoszlányoknak lehet nevezni. Lehetetlen volt megélénkíteni ezt a « beszélgetést », csupán egyetértőén bólinthattunk, vagy hallgathattunk. Én inkább hallgattam. Különben sem áilt szándékomban elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni a himnuszkomponálás művészetéről. Nem vagyok művészetteoretikus, nem vagyok Sztálin. Egyszerre veszélyes fordulatot vett a lassan csordogáló beszélgetés. Sztálin elhatározta, hogy a hangszerelés szakértőjeként nyilatkozik meg. Valószínűleg elmondták neki. hogy Alekszandrov nem saját maga hangszerelte meg a himnuszát, hanem odaadta azt egy hivatásos hangszereiének. Egyébként más jelöltek is ugyan- így tettek. A versenyre benevezett himnuszok tucatjait egy és ugyanaz a gyarkorlott kéz hangszerelte. Hacsaturján és én a kivételek közé számítottunk, mivel magunk készítettük a hangszerelést. Sztálin tehát elhatározta, hogy belea- kaszkodik Alekszandrov hangszerelésébe. Velünk nyilván nem akart kötözködni, hiszen mi szakemberek voltunk, és így könnyen elkövethetett volna valamilyen hibát. Alekszandrov példáján azonban nagy vezérünk és tanítónk egész bölcsességét és éleselméjűségét bemutathatta. Bevált módszere volt ez. A himnuszokról folytatott beszélgetés tehát egészen tipikusan alakult. Megmutatkozott benne, hogy az ilyen beszélgetésekre Sztálin milyen alaposan felkészül. Előre kidolgozta bölcs megállapításait. Mivel azonban nem mindenben volt meggyőződve róla. hogy ezek a megállapítások tényleg a bölcsesség netovábbját képviselik, egy vidéki színház rendezőjéhez hasonlóan gondoskodott valamennyi ilyen gyöngyszem számára a « hatásos lelépésről ». A vidéki színházak rendezői ismerik a közönségüket. Tudják, hogy egész nyugodtan összetéveszthetik Bábelt Bebellel. Egy biztos : senki sem fogja helyreigazítani őket. Mert a közönség buta, és mindent bevesz. Sztálint bárdolatlan és teljesen műveletlen emberek vették körül. Nem olvastak semmit, nem érdekelte őket semmi. Ilyen közönséget könnyű volt Sztálinnak elkápráztatnia. Végül- is ő volt a rendező, és nem más. Kénye-kedve szerint építhette föl a beszélgetést, bármikor témát változtathatott, és a számára kedvező pillanatban vethetett véget a beszélgetésnek. Egyszóval, nagy vezérünk és tanítónk az összes kártyát a kezében tartotta. És ezekkel az adukkal fölényesen játszotta a bölcset. Nos. Sztálin elkezdte faggatni Alekszandrovot. hogy miért hangszerelte meg a dalát olyan rosszul. Alekszandrov mindenre föl volt készülve, de a hangszerelésről Sztálinnal folytatandó beszélgetésre tényleg nem. Villámkúj- tottan hevert a földön. Gondolatban már búcsűt mondott nemcsak a himnuszának, de a karrierjének, sőt talán még egyebeknek is. A 22.oldal « csatahajóval fölérő dal » szerzője egy szem- pillantás alatt bíborvörös lett. és szakadt róla a veríték. Szomorú volt ránézni. Ilyen pillanatokban mutatkozik meg egy ember legbelsőbb lényege. Alekszandrov alantasságra vetemedett. Önmagát védeni próbálva a hangszerelőt hibáztatta. Méltatlan és aljas dolog volt. A beszélgetés eredményeképpen a hangszerelő feje leröpülhetett volna a törzséről. Láttam, hogy a dolog rossz véget érhet. Alekszandrov nyomorúságos próbálkozásai az önigazolásra érdekelni látszottak Sztálint Vészjósló érdeklődés volt ez. a farka-c bárány iránt. Ezt észrevette Alekszandov is s megsokszorozta igyekezetét. A szerencséik.! hangszereidből kártevő lett. aki szándékosan hangszerelte meg rosszul Alekszandrov értékes dalát. Ezt már nem állhattam tovább szó nélkül. Az undorító jelenet a hangszerelő végzetévé válhatott volna : megsemmisítenek egv embert minden ok nélkül. Nem hagyhattam, hogy ez megtörténjék. Kijelentettem, hogy a szóbanforgó hangszerelő alapos ismerője a szakmájának, és hozzáfűztem, hogy jogosulatlanok az őt ért szemrehányások. Sztálin láthatóan meglepődött, de nem szakított félbe. Ilymódon sikerült elterelnem a beszélgetést ebből a veszélyes irányból. Most az a kérdés került szőnyegre, hogy a zeneszerzőnek saját magának kell-e meghangszerelnie a müvét, vagy joga van-e mást bízni meg ezzel a munkával. Hangot adtam annak a szilárd meggyőződésemnek, hogy a zeneszerző művei meghangszerelése munkáját nem bízhatja senki másra. Meglepő módon, Sztálin helyeselt. Azt hiszem, a maga templomtoronyperspektívájából nézte a kérdést. Nyilvánvaló, hogy ö sem volt hajlandó dicsőségét bárkivel is megosztani. Valószínűleg ezért döntött úgy. hogy igazam van. Az Alekszandrov « csatahajó » elsüllyedt, a hangszerelő viszont meg volt mentve. Okkal voltam elégedett. Végül Sztálin megkérdezte a jelenlevőket, melyik himnusz tetszett nekik a legjobban. Megkérdezett engem is. Föl voltam készülve a kérdésre. Tudtam, hogy valami hasonló kérdést fogok kapni, és mindent átgondoltam. Természetesen, nem lett volna illendő a saját himnuszomat, vagy a Hacsaturjánnal közösen komponáltat megnevezni. A Hacsaturjánéra szavazni szintén nem lehetett. Az lett volna a látszat, hogy a társkomponistának akarok szívességet tenni. Alekszandrov himnusza őszintén nem tetszett. Az öt jelölt közül tehát csak egy maradt : Jona Tuszkija. Az ö himnuszát mondtam a legjobbnak, hozzátettem azonban. hogy némileg nehéz megjegyezni. Sztálin ebben is egyetértett velem, noha Tuszkija grúz volt. A további beszélgetés során kiderült, hogy minden idők himnuszainak legfőbb ítésze és ismerője az általam és Hacsaturján által közösen komponáltat tartja a legjobbnak, de egyszersmind kisebb változtatásokat is kívánt a refrénen. Megkérdezte, mennyi időre van szükségünk ehhez. Azt mondtam : öt órára. Valójában el tudtuk volna intézni öt perc alatt is. De valószínűleg komolytalan dolognak tűnt volna azt állítani, hogy a változtatásokat ott helyben megtehetjük. Meglepetten láttam, mennyire földühítette Sztálint a válaszom. Valami egészen más válaszra számított. Sztálin lassan beszélt, lassan gondolkozott, mindent lassan csinált. Vélhetően azt gondolta : ez fontos államügy. az állami himnusz. Hétszer mérjen itt az ember, amíg egyszer Amerikai Magyar Értesítő' vág Akkor én jövők, és azt állítom, hogy csak öt órára van szükségem, és minden rendben lesz Állásfoglalásom nélkülözi a komolyságot Ilyen könnyelmű ember nem lehet a mi állami himnuszunk zeneszerzője. Egyébként ez újból megmutatja, hogy Sztálin fikarcnyit sem értett meg a zeneszerzés mibenlétéből. Ha a leghalványabb fogalma lett volna róla. nem képeszti el az általam mondott határidő. A zenével kapcsolatban épjxily nyárspolgárnak bizonyult, mint az összes többi területen. Csak a magamutogatás kedvéért kezdett beszélni a hangszerelésről. Ezúttal azonban ez nem sikerült neki. Közös himnuszunkat tehát elutasították. Hacsaturján összeszidott a könnyelműségemért. Azt kellett volna mondanom : egy hónapra van szükségünk. Nem vagyok benne biztos, de Hacsaturjánnak talán igaza volt. Mindenesetre Alekszandrov dalát nevezték ki állami himnusszá. A csatahajó befutott a kikötőbe. Mégsem járt szerencsével a himnusz. Nem a zenéje, hanem a szövege miatt. Ami a zenét illeti, már hagyomány, hogy az állami himnuszoknak zenei szempontból úgyszólván kötelező rossznak lenniük. Amint várható volt. Sztálin nem törte meg ezt a dicső hagyományt. A talpnyaló szöveg is nagyon tetszett neki. Amikor azonban a halálát követően megszűntették a személyi kultuszt, a szöveg már kevéssé volt alkalmas. Nem lehetett azt énekeltetni az emberekkel, hogy « Sztálin nevelt bennünket ». amikor nyilvánosan kijelentették, hogy senkit és semmit nem nevelt föl. hanem épp ellenkezőleg, emberek millióit gyilkoltatta le. Ilyesformán a himnusz szövegét nem énekelték többé, csak a dallamát dúdolták. Hruscsov új himnuszt akart íratni. Ezt is. meg azt is akarta, és ezernyi egyebet. Mindebből alig valósított meg valamit. Ez történt a himnusszal is. Kezdetben tele volt tettvággyal és lelkesedéssel. Engem is bevontak a munkába, ezúttal szakértőként. De aztán minden elaludt. Az állami himnuszt továbbra is dúdolnunk kell. Ez persze nagyon kellemetlen. Azzal akarom még kiegészíteni a történetet. hogy írt Alekszandrov egy nagyon jó dalt is. a Szent háború címűt. A háború alatt ezt valóban mindenütt énekelték. Sztálin <• terepjárónak » nevezte. Alexandrov egyik dala tehát csatahajó volt, a másik terepjáró A hadseregmozgatás egész lexikona. Szomorú ez. elvtársak, nagyon szomorú. I987. április SAÁRY ÉVA Koncert egyik szerelem a másikba belejátszik váltogatják egymást a szólamok egyik szerelem a másikat felerősíti vagy kioltja
