Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
6.oldal / Amerikai Magyar Értesítő 1987. április Ők is a mi hőseink! Ugyanakkor, amikor a világot ámulatba ejtő szabadságharcunk 30. évfordulóját ünnepeltük, két derék amerikai katona azért részesült megrovásban, mert fegyvert szerzett a kommunista ellenség ellen küzdő nikaraguai szabadságharcosoknak. Az egyikük, Pointdexter vice admirális, hogy elkerülje a sok herce-hur- cát, önként lemondott a Fehér Házban betöltött nemzetbiztonsági tanács elnökségéről. A másikat, North alezredest egyszerűen elbocsátották a tanácsból, mert saját hazájának a védelmére mert kelni. Harminchat év alatt az USA szellemi önvédelme semmit sem javult a kommunista eszmével szemben. Vessünk egy gyors pillantást az akkori állapotokra. 1950. február 9.-ét irtunk, amikor az USA egyik szenátora úgy döntött,hogy kérni fogja a kommunistákkal rokonszenvező és kapcsolatot tartó, felforgató elemek közvetlen kihallgatását. Ezt a szenátort Joseph McCarthynak hivták. McCarthy a Wisconsin államban levő és Appleton közelében fekvő tanyán született. Az iskolát 14 éves korában hagyta el, de 20 éves korában visszament a középiskolába és leérettségizett: beiratkozott a Marquette Egyetemre és végül is jogi diplomát szerzett. Később megválasztották körzeti utazó birónak, de a II. világháború kitörésekor jelentkezett a tengerész-gyalogsághoz és katonai szolgálatának túlnyomó részét a Csendes-óceán déli térségében töltötte, mint hirszerző tiszt. Több mint 25 támadásban vett részt. A zuhanó bombázók hátsó üléséből fényképezte a célpontokat , vagy a rendes bombázókban kezelte a géppuskát. A háború után jelöltette magát a szenátusi választások alkalmából, méghozzá Wisconsin legbefolyásosabb politikusa "Young Bob" Lafallette szenátor ellen, aki 21 éven át volt tagja a szenátusnak. McCarthy túltett a korteskedésben Lafaletten és tekintélyes szavazattöbbséggel győzött. Az 1946-os választásoknak ez volt az egyik legnagyobb meglepetése, Még nagyobb meglepetést keltett azzal a három beszédével, amit négy évvel később, 1950-ben mondott el West Virginiában, valamint Salt Lake Cityben és a Nevada-i Renoban. Byrnes külügyminiszter leveléből, valamint bizalmas informátoroktól megtudta, hogy 1950-ben 205 olyan személy szolgált a külügyminisztériumban, aki "nem oda való" volt. Tudomására hozták 57 olyan személynek a nevét, akik vagy kommunisták voltak, vagy pedig hűek voltak a kommunista párthoz, továbbá egy másik 24 tagú csoportba tartozókét -is (akik az összlét- számot 81-re emelték) s akik ha enyhén is, de gyanú alá estek. Az a tény, hogy McCarthy birtokában volt 57 kimutatható felforgatónak a neve, örjöngési rohamba döntötte mind a külügyminisztériumot, mind az Uralkodó Együttes ellenőrzése alatt álló sajtót. McCarthy táviratot küldött Truman elnöknek, melyben felajánlotta az 57 egyén megnevezését és javasolta, hogy az elnök vonja kérdőre Acheson Deant, miért vannak ezek a személyek és a 205-ös létszámba tartozó többi "nem oda való" személy, még mindig a külügyminisztériumban. Az elnök a távirat kézhezvételét még csak el sem ismerte. El tudja azt valaki közülünk képzelni, hogy Sztálin a füle botját sem mozdította volna, ha történetesen az jutott volna a fülébe, hogy az orosz külügyminisztériumban 205 megbízhatatlan személyt alkalmaznak? Ugye ezt az amerikaiakon kivül senki sem tudja elképzelni, de a gnómok gnómja, Truman, mégsem tett semmit, mert egy nótát fújt azokkal a baloldali tőkésekkel, akik őt megválasztották elnöknek és a háttérből irányitották. A figyelem elterelésére szánt taktika, amit a sajtó és a külügyminisztérium védelmezői alkalmaztak, abban merült ki, hogy McCarthyt a számadatok terén, következetlenséggel vádolták. Azt firtatták például, hogy 57 kommunistával, 81 kommunistával vagy 205 kommun- nistával vádolja-e a külügyminisztériumot. Majd ráfogták, hogy a vádaskodása meggondolatlan és felelőtlen. Ezt követően, McCarthy a szenátushoz fordult és beszédében felajánlotta a már birtokában levő 57 név átadását a szenátus bizottságának. McCarthy bejelentette, hogy olyan tanuk neveit is rendelkezésre bocsátja, akik igazolni tudnák ezeknek a személyeknek a felforgató tevékenységekben való részvételét. A szenátus a Tydings-féle bizottságot jelölte ki McCarthy vádjainak meghallgatására. A bizottság azonban a meghallgatás helyett, McCarthy kihallgatásánál kötött ki. McCarthy felkészült arra, hogy meghallgatása során előadhassa a tényeit, de az első napi ülésen, mindössze 8 percet engedélyeztek neki a közvetlen vallomástételre. A következő napon kilenc és fél perc jutott neki. Tydings szenátor szónoklataival árasztotta el a sajtót és olyan szócsatákba bocsátkozott, amelyek az egész eljárást reménytelenné tették. Tydings végül kiadott egy "jelentést", melyben McCarthy vádjait teljesen hamisnak minősítette. Közben a külügyminisztériumban levő 57 névszerint megállapított személyt, a Hüségeskü Bizottsága elé állították, hogy az ügyüket kivizsgálhassák. 54-én azonnal lemondtak. 1954. novemberére
