Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-01 / 6. szám
1987. június Amerikai Magyar Értesítő 5.oldal Isten is szerkesztőnek teremtett") a Katolikus Magyarok Vasárnapja ellenlábasaként indította uj lapját Youngstowntól pár mérföldre, azzal a nem is titkolt céllal, hogy konkurenciát támasszon előző munkahelyének. Az ifjú szerkesztő nem hagyott kétséget szándékai felől, amikor egyrészt távozásakor zsebében felejtette a Vasárnap előfizetőinek teljes címlistáját, másrészt bejelentette: a Vasárnap egész cikkirői gárdája sztrájkba lép. Hogy átpártoljanak hozzá és a Hazánk munkatársaiként folytassák újságírói tevékenységüket. Ami az első célt illeti, abból nem sokat sikerült megvalósítania, mert - noha kiterjedt körlevelezésbe kezdett, hogy bizonygassa: az ő lapja képviseli egyedül a nemzeti vonalat - csak kevés előfizetőt sikerült magához csábítania. Ami pedig a második célkitűzést, a nagy garral beharangozott "irósztrájkot" illeti, az meg egyenesen nevetségbe fulladt. Vegyük csak elő D.Á. 1985 júliusában kelt körlevelét, melyben ország-világnak bejelenti, hogy őt kisemmizték a Vasárnaptól, de az egész munkatársi gárda mellette áll és szolidaritás-sztrájkba lépett. Ezután felsorolja a veletartó toll- forgatókat (szándékosan kerültem az újságíró megnevezést, mert ezek többsége csak alkalmi tollforgató), számszerint 31 nevet. Most nézzük át a Vasárnap 1986-87-es számait és lapozzuk át őket. A sztrájkban résztvevők közül huszonhétnek a nevével azóta is rendszeresen találkozhatunk a Vasárnap hasábjain. Mire volt jó hát ez a nagy hűhó? Persze az ifjú szerkesztőben azóta sem volt kurázsi ahhoz, hogy belássa kudarcát, dehát ehhez más is kellene, mint túltengő önbizalom. Sokkal furcsább az, hogy nem is kérte számon az őt cserbenhagyóktól, miért nem tartottak ki (Ígéretükhöz híven) mellette, hanem készségesen elfogadta őket munkatársának. A Vasárnap mellett a Hazánk munkatársainak is. És ez már enyhén szólva jellembevágó. Nála is, másoknál is. És mint ilyen, külön bekezdést érdemel. Senki sem kívánja az emigráció toll- forgatóitól - a szerkesztők sem -, hogy kizárólag egy lap számára dolgozzanak. Hála Istennek, sok magyar lap jelenik meg ma is szabad földön, mindegyik számára nem jut külön munkatársi gárda, mint ahogy az volt és van otthon. Abban senki sem találhat semmi kivetnivalót, ha valaki két vagy több azonos, vagy megközelítőleg hasonló világnézetű magyar újságokban publikál, melyek közül egyik Los Angelesben, a másik Torontóban vagy Clevelendben jelenik meg. De az már ösz- szeférhetetlen, hogy valaki két olyan magyar lapnak küldi egyidőben írásait, melyek földrajzilag egymástól pár mérföldre vannak, azonos olvasókörhöz szólnak s ugyanakkor az egyiknek a szerkesztője kigyót-békát kiabál a másik szerkesztőség felé és ott árt a másik lapnak, ahol és amivel csak tud. Aki ezt összetudja egyeztetni a lelkiismeretével, furcsa felfogásról tesz tanúbizonyságot. Mert nem lehet jellemes ember, aki kétfelé tud partner-szerepet játszani két kibékithetetlenül szembenálló fél között. Ne értsen félre senki: nem azt az emigrációban elég általános és eléggé helytelen felfogást pártolom, mely megkívánja a másiktól, hogy tekintse ellenségnek azt, aki történetesen nincs jóviszonyban a barátjával. Nem, ez túlzás lenne. De az újságírás az más. Ott egy cikk publikálása állásfoglalást, támogatást jelent és a szerkesztő meg a szerző bizonyosfoku elvi együttműködését. Az adott helyzetben kétfelé publikálok kétkulacsossága számomra rendkívül ellenszenves és sokkal többre becsülöm azt a négyet, akik - ha már letették a garast D.Á. mellett, egyértelműen ki is tartottak a Hazánk körénél. * Ennyit a kétfelé publikálásról. A szerkesztőről ezekután már nem is kívánok véleményt nyilvánítani. Mert aki kétkulacsosokkal együtt képes dolgozni, az saját maga állit ki bizonyítványt a jelleméről és az erkölcsi normákról, melyek szerint él. Igaz: nem lehet finnyás, mert ha elutasítaná azokat, akik továbbra is kitartottak a Vasárnap mellett is, majdhogynem egymaga írhatná a lapját, így is kénytelen szegény tatár több néven is irkálni lapjában - csak a vak nem ismeri föl jellegzetesen provinciális stílusát (ami egyébként pont olyan, amilyen egy ohioi kis faluból világot szemlélő falusi szerkesztőtől el lehet várni: se több, se kevesebb) - és csak az emigrációban teljesen tájékozatlan nem kacag az őt takaró álneveken. Miután igy kiderült, hogy a két lap munkatársi gárdája - egy-két kivételtől eltekintve - nagyjából azonos, követkézé skép a témaválasztásuk és világnézetük sem mutathat lényeges különbséget, újra föltesszük a kérdést: mi szükség van a Hazánkra? Uj lap indítása általában akkor indokolt, ha azt az indító szerkesztő az addigiaktól eltérő programot tud ígérni és valami újat képes nyújtani. D.A. ugyanazt adja lapjában, amit a Vasárnap már hosszú évtizedek óta nyújt az olvasóknak: keresztény nemzeti szemléletet, a kommunizmus teljes tagadását és kritikáját. A Hazánk is erre igyekszik, hiszen az ifjú szerkesztő önmagát tartja a kommunistaellenesség első számú bajnokának és a nemzeti vonal egyedüli lété-
