Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-12-01 / 12. szám
1986. december Amerikai Magyar Értesítő 9.oldal "A MAGYAR NÉPFELKELÉS SZÁMOKBAN" /Sajtó jelentés./ Fenti cimmel a NEUE ZÜRCHER ZEITUNG - 1986. október 23.-i száma - a következőképpen emlékezik meg az 1956-os károkról: "Az 1956-os népfelkelés emberveszteségéről a mai napig nem léteznek hivatalos, mindenki számára hozzáférhető számok. Megbizható források szerint és több oldalról megerősített adatok szerint a következő szomorú mérleget lehet készíteni: az október 23-a és december 31 közötti időben a budapesti utcai harcok alatt és után 19^5 személy vesztette életét. Ugyanebben az időben a vidéki harcok folyamán 557 személy, tehát összesen 2502 magyar halt meg. A sebesültek száma a fővárosban 16.700, vidéken 2526, összesen 19.226 volt." Majd arról ir a lap: "A szovjet veszteség számait a mai napig sem Moszkvában sem Budapesten nem tették közzé." - és megjegyzi: "Nyugati katonai megfigyelők kb. 1800 halottra és 5ooo sebesültre becsülik a támadók veszteségét." A lap arra is kitér, hogy "Az elbukott felkelés után a magyarok exodusára került sor Ausztria felé. 1957 január közepéig - amikor is hermetikusan lezárták a nyugati határokat - több mint I9I.000 magyar hagyta el az országot. További 20.000 menekült ezalatt az idő a- latt Jugoszláviába." A népfelkelés utáni üldözésekről ezt irja: "Erről csak az u- tolsó években kerültek hivatalos számok napvilágra és ezek csak részben helyesek, így Berecz János, a magyar kormánypárt politikai bizottságának titkára, egyik^ cikkében úgy ir a konszolidáció első lépéseiről, hogy 1956. november 4-e és 1957 julius 31.-e között több mint 28.000 személyt állítottak biróság elé. Ebből 70 személyt halálra Ítéltek és kivégeztek, a többiek rövidebb vagy hosszabb szabadságvesztést kaptak. Berecz azonban nem emliti azt a tényt, hogy a forradalmárok üldözése csak 1957 julius 31.-e után kezdődött meg igazán és 1958-59-"ben érte el tetőfokát, tehát abban az időben, amikor Nagy Imrét és Maiéter Pál tábornokot is kivégezték." A NEUE ZÜRCHER ZEITUNG-ban megjelent másik, ugyancsak ezzel az évfordulóval foglalkozó cikk "Az ellenállás értéke" cimmel a következőket irja: "Tragikum és mélységes irónia van abban a történelmi tényben, hogy a budapesti felkelés a proletárforradalom legvilágosabb ismertető- jeleit mutatta ki, de éppen az ellen a kommunista párt ellen irányult, amely azt állította, hogy ugyanezeknek a proletároknak a nevében uralkodik. Nyolc évvel a KP hatalomátvétele után a magyar lakosság benyújtotta a számlát: egy olyan rezsimnek szólt ez, amely nyíltan támaszkodott a terrorra, idegen érdekek képviseletében megfosztotta állampolgárait jogaiktól." Majd igy folytatja a lap: "Munkások és diákok álltak géppisztolyokkal és Mólótov- koktélokkal az utcai barrikádok mögött azokban az októberi napokban, ők képezték a forradalom főpillérét. Az értemiségiek, főleg az irók - akikre azóta hárult Közép- Európában a politikai ellenzék funkciója -, a Sztálin utáni enyhülő szakaszban végezték az előkészítő munkát, kérdéseket fogalmaztak meg, tettek fel és követelték egyre sürgetőbben a válaszokat. A magyar- országi felkelés alatt az összes társadalmi réteg - addig ilyen mértékben ritkán elért - egysége került valóban felszínre ." Majd egy másik kérdést vet fel a lap: "Az államosított szektor megtartása mellett a magánkezdeményezés szabaddá tétele a kisiparban és a kereskedelemben is hozzátartozott a forradalom programjához, amely gazdasági téren - mindent egybevetve - egy harmadik útra törekedett. 12 évvel később, a csehszlovák reformpolitikusok sem csinálták másként és a Szovjetunió történelmi vétke, hogy ezt a kísérletet csirájában elfojtotta." Aztán a lap a következőket állapítja meg: "Azok a politikai elképzelések, amelyek Magyarországon jutottak érvényre 1956 őszén, éppúgy mint a kelet-berlini felkelés, a Prágai Tavasz és a lengyelországi tartós nyugtalanságok idején, túlságosan világos jelként mutatkoznak arranézve, hogyannak a szovjet muntáju kommunista modellnek, amelyet 19^5-ben a Vörös Hadsereg szállított Közép-Európába és azóta kényszerrel tartott fenn, ezekben a másként formált országokban semmiféle talaja nincs. Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és a balti államok is - történelmileg és kulturálisai! - a kontinens nyugati része felé fordultak. Amikor Nagy Imre kormánya 1956-ban deklarálta Magyar- ország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépését, ritkán tapasztalt egységgel állt mögötte a nép. Jellemző, hogy ezekben a napokban nemcsak a magyar, hanem a nyugati újságok is gyakran fontolgatták, hogy a "közbenső Europa" semlegesítésével lehetne megtalálni a háború vége óta hiába keresett megoldást a kontinens megbékélésére. " A lap végül arról ir: "Elhatározták és végrehajtották a szovjet bevonulást Magyar- országra. A Nyugat azonban úgy viselkedett, ahogyan Hruschov előre megmondta: tiltakozott. de nem tett semmit." és megállapítja: "Mivel szabad kezet adtak a szovjetnek, gyakorlatilag elismerték Európa kettéválasztását." Ugyanevvel a témával foglalkozva a londoni DAILY TELEGRAPH megjegyzi:"Szerencsére Kádár mellett vannak más képviselői is a magyar népnek. A múlt hét végén Csehszlovákiából, Lengyelországból, NDK-ból és Magyarországról származó több
