Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
18.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1986. január Rákóczi laktak benne, Mária Terézia pedig Haller-családnak adta. Később a város tulajdonába került s polgári iskola is működött benne.- A dési muzeum. A Megyei Történelmi Szépirodalmi és Néprajzi Egyesület 1898-ban alakult, s ekkor létesítette a múzeumot. Gazdag történelmi anyagában láthatók a város környékének római leletei, s igen értékes természettudományi és néprajzi gyűjteménye is. /Következő számunkban kirándulásokat teszünk Dés környékén és folytatjuk u- tunkat Nagybánya felé./ A HAZACSALOGATO MAGYAR HÍREK augusztusvégi száma tanulságos olvasmány. A szines cimlapon Szent István szobrának képe, fején a szent Koronával: csak éppen az hiányzik a kép alól, hogy a Magyar Népköztársaság Szent István országa. . .Aztán a véletlen,vagy szándékos elírás Lékai "hercegprímásról" s végül a sokoldalas riport a veszprémi Anyanyelvi Konferenciáról. Frázisok, szép szavak, nosztalgiakeltés, honvágyébresztés, minden, amivel ellehet altatni az emigráció politikai fenntartásait, a nagy összeborulás idillikus hangulatával lehet engedékenységbe ringatni a ma- kacskodó emigránsokat. Az elhangzott szónoklatokból, a beszámolók szövegéből kár idézni akár egy szót is, mert azok előregyártott elemekből álltak és az a- nyanyelvi konferenciák immár 15 éve ismétlődő szólamaival próbáltak hatni az olvasóra. Annál tanulságosabb viszont végigfutni a megjelentek listáján, azok közül is a nyugatról hazazarándokolt e- migránsok névsorán. A legtöbb név természetesen ismeretlen, hiszen a közéletben szereplő, hangadó emigránst alig- alig sikerült Veszprémbe csőditeniök a Magyarok Világszövetsége vezetőinek. Az ismertebb nevek pedig már tiz-tizenöt év óta olvashatók az otthon vitézkedők díszes listáján. Minden célzatosság és rangsorolás nélkül - úgy, ahogy a Magyar Hirekben felbukkannak a nevek és arcok - hadd soroljak föl néhányat ezek közül a gyászvitézek közül: elsőnek régi ismerősünk Sinor Dénes arcát látjuk az elnökségi asztalnál. Sinor az anyanyelvi mozgalom alapitő tagjai közé tartozik és ő mondta nemrégiben azt a hazai lapokban sűrűn idézett bölcsességet, hogy "úriember nem tagadja meg hazáját" . Sinor ösz- szekeveri a rendszert a hazával és szorgalmasan udvarol Kádáréknak. Ott látjuk Trombitás Dezső Los Angeles-i református lelkész mosolygós arcát is: nyilván örül, hogy újra részesült a nagy megtiszteltetésben és bizonygathatja, menynyire nem közösködik a "hőbörgökkel" . (A rendszerrel nem közösködő emigránsokra használta egyszer ezt a jelzőt.) Aztán persze nem hiányozhat a leltárból Nagy Károly sem, aki - tizenöt évi sorozatos csalódások után is - naivul még mindig hisz abban, hogy egyenrangú partnerként kezelik és hogy elérhet valamit a világszövetségi korifeusok révén Kádáréknál. Ott fitogtatta irodalmi tájékozottságát Czigány Lóránt is Londonból, fejszőrzeteinek extravagáns megnövesztésével i- gyekezvén föltűnni a többi meghivott között .(Czigány Lórántról érdemes megjegyezni, hogy az ötvenhat menekültjeként került Nyugatra, ahol - élvezvén és kihasználván az ebből adódó előnyöket - elvégezhette tanulmányait. S noha 56-nak köszönhet mindent, ahol csak teheti,Írásban és szóban messze elhatárolja magát az 56 elveihez hü nemzeti emigrációtól.) Ismerős név még Galambos Ferenc Ireneus Ausztriában élő katolikus pap is, aki kezdetben lelkes szabadságharcosként viselkedett, aztán forditott egyet a köpönyegén s azóta buzgón ápolja a hazai kapcsolatokat. Éltető Lajos az Itt-Ott körét képviselte a veszprémi konferencián és - dicséretére váljék - többek közt szóvátette, hogy az általuk meghivott magyarországi előadókkal szemben diszkriminációt alkalmaznak. A válasz zavart magyarázkodás volt. (Éltető még máig sem tanulta meg, hogy a magyar kormány csak legritkább esetben engedi ki nyugatra az olyan előadókat, akiket névszerint hívnak. Ez még olyan hazafelé nyájas arcot mutató társaságnál is igy van, mint a Magyar Baráti Közösség. Ha valakit hívnak nyugati előadókörutra, az mindig gyanús. Ha a pesti belügy mégis ráüti a pecsétet, akkor az illetőnek annyira vigyáznia kell minden szavára, hogy akár fölösleges is volt meghívni: úgysem lehet őszinte, mert nem tudja, ki a hazaiak besúgója.) Nem lett volna teljes az amerikai magyarok csoportja, ha Várady Béla hiányzott volna közülük. De nem hiányzott. Mint mindig, most is ott volt és kenetteljes szavakat mondott a szellemi értékek megmentéséről és az amerikai magyarság történetének fontosságáról. A beszámolót képriport zárja s lám az egyik fotográfián ismerős arcot fedezhetett fel a szemlélődő: a kanadai Calgaryban megjelenő Nyugati Magyarság cimü lapocska szerkesztője, Miklóssi István mosolyog öntudatosan a lencsébe. Gyors karrier: ez az ambiciózus fiatalember alig 5-6 éve tette át működési színhelyét a népi demokráciából nyugatra, rövid időn belül ujságtulajdonos lett és azóta is hazadolgozik. Ennek meg is lett az eredménye: meghívót kapott az anyanyelvi konferenciára, ami nyilván i- gen nagy mértékben megnövelte fontossági tudatát. FMH
