Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-01 / 10. szám
1986.október Amerikai Magyar Értesítő 3.oldal STIRLING GYÖRGY: Egy mondat az árulásról Nézem a képet. Nehéz róla levenni a szemem. Szinte vonzza a tekintetet .Annyira ellenszenves, hogy az ember azt próbálja megfejteni: mik azok a részletek, melyektől olyan karaktert nyer,hogy végül is i- lyen rossz összbenyomást tesz a szemlélőre? Es nehéz szabadulni a gondolattól: milyen lehet a belsője annak a férfinak, aki ilyen ábrázattal bámul a világba? Szóval farkasszemet nézek Kádárral. Legalábbis azzal a ma már közismertnek mondható fényképével, mely a TIME magazin egyik augusztusi számában jelent meg. Két cikk kiséretében. Az egyik egy hangulatos riport volt Budapestről, a másik interjú a fénykép modeljével, Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárával. A cikkekről sok szó esett az emigrá- ciós sajtóban. Nem akarom most újra megismételni mások véleményét, de a magamét sem. Legyen elég annyi, hogy osztatlan felháborodást keltett mindkét irás. Amerika egyik legelterjedtebb magazinjához méltatlan felületes képet nyújtottak magyar viszonyokról, a Kádár-interju pedig egyenesen bicskanyitogatóan hazug és félrevezető volt. Azonban én most nem is az egész beszélgetéssel akarok foglalkozni, csupán egy mondattal. Egyetlen mondattal, melyet Kádár mondott az interjú során és amivel magyarázatot próbál adni 1956 november első hetének végén véghezvitt árulására. Amivel indokolni próbálja, miért vállalta el a gyászos szerepet, melyet az oroszok ráruháztak: miért lett Moszkva magyarországi helytartója? * De vissza a képre. Mert érdemes analizálni, akár egy pszichológus szemével is. Nem kell lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy valaki tudja: a szem, száj, az arckifejezés sokat elárul egy ember jelleméről, belsőjéről. Lehet álarcot ölteni ideig- óráig, megpróbálhat valaki más ábrázatot mutatni a környezete felé, mint amilyen az igazi, de tartósan senki sem csaphatja be a világot. Kádár sem. Valami különös gőg, vagy inkább döly- fösség árad Kádár arcvonásaiból. Széles szájának kétoldalt lefelé konyuló vonala, fölötte függőlegesen húzódó mély ráncokkal mintha megvetést fejeznének ki minden és mindenki iránt. Vagy ez talán csak a beszélgetőpartnereknek, az amerikai újságíróknak, a kapitalizmus képviselőinek szól? Ki tudja? Egy biztos: az arc duzzadt husredői közül kitekintő apró szemek nem sok értelemről árulkodnak. Régi reneszánsz-kori főurakat ábrázoló festményeken lehet látni ilyen dölyfös arcokat. De azoknak a hatalmasoknak értelemsugárzott a tekintetéből. Kádáréból ostobaság árad és ha a buta ember gőgös, nagyon veszedelmes tud lenni. Ez lenne hát a mitosz-teremtő propaganda és életrajziról által jóságos János bácsinak, deákferenci erényekkel megáldott államiérfiunak megfestett ember? Ez a primitiv fajankó kormányozza immár harmadik évtizede szegény jobb sb'l's-'a érdemes hazánkat és ennek az embernek az "uralkodását" tekintik sokan uj korszaknak Magyarország történetében? Azt áhit- va, hogy ez a korszak minél tovább tartson, mert ugye, ki tudja mi jön utána? Nem lesz-e rosszabb Kádár után, nem követi-e valami uj fiók-Rákosi? Szegény népünk, a megfélemlités rémkorszaka óta nagyon leszállította az i- gényeit önkinevezte vezetőivel szemben! Miután annak reménye, vagy óhaja föl sem merül benne, hogy maga válassza meg vezetőit, beéri azzal, ha azok békénhagy- ják. Aki nem zaklatja, nem riasztja föl éjjel ávósok csengetésével, aki nem deportálja és egyáltalán hagyja élni, azzal már elégedett. Azt már jó vezetőnek tekinti és az emberi kor végső határáig vezető posztján szeretné látni. Népünk tudva-tudatlanul, akarva-nem akarva minden kommunista pártvezetőt Rákosival hasonlít össze és aki csak kevéssel is kíméletesebben bánik vele, mint a véreske- zü gnóm, azt már elfogadja. így vált Kádár - TIME cikke szerint legalábbis - Magyarország hőn szeretett vezetőjévé ("the most beloved leader in Eastern Europe"), aki átalakította az országot...
