Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
két, de azt korlátlanul...) igyekeztem magam csillapítani és próbáltam megértő lenni. Nyilvánvaló, hogy ezeket kell mondja Csurka Pista, hogy a hazai hatalmasok felé bizonyítsa: még annyira sem szűrte össze a levet azokkal a fasiszta- imp e ri al i st a-kap it ali st a emigránsokkal, hogy közlésre átengedte volna nekik bármelyik írását is. Nem, azok a bitangok engedélye nélkül és - horribi- le dictu! - szerzői jogainak flagráns megsértésével orozták el Írását, hogy őt kompromittálják! Igen, bizonyára igy magyarázza az ES-nyilatkozatot Csurka s annak azért kellett megszületnie, hogy elaltassa a hatalmasok gyanúját. Ezt a teóriát jó volt elfogadni. (Csurka Pista még hátulgombolós srác volt, amikor a háború alatt ezt a módszert már alkalmazta több magyar ellenzéki újságíró: amikor suttyomban nyugatra csempészett Írásuk megjelent valahol egy angol vagy francia folyóiratban, éktelen ricsajt csaptak és tiltakoztak írásuk jogtalan közlése ellen. Mi mást tehettek volna? így megúszták az ügyet komolyabb következmények nélkül: a mesét ugyan senki sem hitte el nekik és a tiltakozást sem vette komolyan, de a látszat meg volt mentve.) Csurka találmánya tehát nem uj.Pontosabban: nem lett volna uj, ha valóban csak a látszat megőrzéséről lett volna szó. De kiderült: tévedtem'^ Ez nem csak "falból" jelent meg az ÉS-ben, ezt Csurka komolyan gondolta. Komolyan gondolta, hogy nekünk semmi közünk az otthoniak dolgaihoz, ne üssük bele az orrunkat az ő ügyeikbe. Majd ők megoldják maguk a problémákat, nélkülünk is. Azzal, hogy átléptük a Lajta vonalát és nyugaton élünk, eljátszottuk minden jogunkat ahhoz, hogy a "nyolcadik törzs" fikciójával résztvehessünk a tizenötmilliós magyarság közös dolgainak intézésében, megvitatásában. Meghívhatjuk ő- ket, megvendégelhetjük őket amolyan magyaros vendégszeretettel, ösztöndíjakat, ingyen körútakat szerezhetünk nekik és előadóturnékra vihetjük őket, de beleszólni, azt nem! Pénzt, IKKA-utalványt, kemény valutát azt igen, azt szabad küldenünk, de ezzel le is zárult minden tevékenységünk. A szánkat ki ne nyissuk, a rendszert ne kritizáljuk, mert ehhez nincs jogunk és ahhoz sincs jogunk, hogy a hibákról Írva rossz hírét keltsük nyugaton a Magyar Népköztársaságnak. Nem folytatom tovább, mert elfog az indulat. Inkább megmagyarázom az Olvasónak, mire alapozom feltételezésemet és miért lettem olyan keserű Csurkával szemben. Keserű és kritikus. Epésen megkérdőjelezve mindazokat a gesztusait és írásainak őszinteségét, melyek számunkra őt eddig - innét távolról - elfogadhatónak, sőt rokonszenvesnek mutatták. 1986. szeptember Az Uj eskünk írójára sokáig tisztelettel tekintettem, már otthon is, ahol 1970-ig jónéhány közös barátunk - szakmabéli barátunk - volt. Olyanok,akik közt nem értékmérő az, hogy valaki tud írni, mert az természetes, mint a lélegzetvétel. A kérdés az volt, hogy mit és hogyan ir az illető és Csurkában akkor - tizenöt évvel ezelőtt - nem találtam kivetnivalót. Az emigráció évei alatt érzéseim nem változtak irányában és becsültem bátor hangjáért, emberségéért, integritásáért. Egészen a legutóbbi i- dőkig, amikor itt jártakor bizonyos gesztusaiért már nem tudtam lelkesedni, de még találtam mentségeket számára. Aztán most olvastam egy vele folytatott beszélgetést a Nyugati Magyarságban és ennek tartalma olyan konzekvenciák levonására késztet,mely konzekvenciák semmiképpen nem hízelgők Csurkára nézve. Sőt: határozottan rossz és előnytelen fénybe helyezik őt előttünk, magyar politikai emigránsok előtt. S ezért vagyok mérges. De sok körülírás helyett hadd szóljon az irás önmagáért, és hadd mondja el Csurka István a saját szavaival, milyen véleménnyel van rólunk, magyar politikai emigránspkról. Néhány mondatot idézek most az "Ádázok és áldozatosok" címmel közreadott beszélgetésből,melyben - ki nem mondva, de félreérthetetlenül - az ádázok mi vagyunk, akik szemben állunk a kommunizmussal (ha úgy tetszik: a szocialista rendszerrel), az áldozatosak pedig azok, akik keresik a kapcsolatokat és valamiféle hídépítés körül buzgólkodnak. Mindezt igy fejti ki Csurka: "Mit tagadjam, lenyűgözött és elbor- zasztott az az önfeledt butaság, amivel az egymást követő magyar emigrációs hullámok egymásnak estek a korlátlan szabadság honában. Pusztán azért, mert nem tiltotta senki. És most sem tiltja senki, hogy régen meghaladott eszmék rosz- szul felhígított változatait és a valóság ismeretének teljes híjával lévő koncepciókat terjesszenek - magyarul. Vagyis hát, valami magyarra hasonlító nyelven. A szabatosság kizárásával. (Tisztelet a kivételnek.) Elbűvöl az az iakolázatlanság, amivel egyesek azt hiszik, hogy amiért ezeket az idejétmúlt eszmefoszlányokat újra fellehet büfögni magyarul, Amerikában, ezek az eszmetöredékek igazzá válnak, és hogy ezek a kifejtések egy ugyancsak nagyon jelentéktelen kártételen kívül akármit is jelentenek a magyarság szempontjából. Elbűvöl az a sportszerűtlen versengés, amivel az észak-amerikai magyar sajtó sok lapja és szócsöve egymást tul- kiabálva közöl valós és valótlan rossz híreket Magyarországról. Némelyek ádáü■oldal Amerikai Magyar Értesítő
