Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
ÉRTESÍTŐ Ara: 1.;) UM aouar J Amerikai Magyar g II HUNGARIAN MONTHLY Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron Baltimore, 1986. szeptember XXII. évf. 9* szám STIRLING GYÖRGY: Van-e lehetőség egymás megértésére? "Azt keressük, ami összeköt s ne azt, ami elválaszt" - ezt az oly szépen hangzó és nagyon rokonszenves szólamot általában az emigráció és az otthoniak közti kapcsolatokra vonatkoztatva szokták használni. Mélységesen igaz is ez a mondás, csak elöljáróban azt kell tisztáznunk, hogy a magyar határokon belül élók közül kik azok, akikkel közös gondolatokat óhajtunk és kikkel szeretnénk szót érteni. Logikus és magától értetődő, hogy a rendszer uraival, a kormány és a párt képviselőivel - még ha azok a Magyarok Világszövetsége cégérével álcázzák is magukat - nem kivánunk közösködni. Számtalanszor leszögezett tétel, hogy minden emigrációnak, mely diktatórikus kormányzat elől menekült szabad földre, ahol megkötöttség nélkül nyilváníthat véleményt, szinte automatikusan a hazában elfojtott ellenzéki szerepét kell vállalnia. így van ez a magyar emigráció esetében is - nem minden hagyomány nélkül, hiszen már Rákóczi és Kossuth emigrációja is igy fogta föl a maga feladatát s ehhez mérten is cselekedett . A "hivatalosokkal" tehát nem kivánunk párbeszédet, mert azok egy népakarat nélkül hatalmat bitorló rendszer reprezentánsai, akiknek jogosultságát a hatalom gyakorlására - elvileg - még akkor sem fogadhatjuk el, ha a nemzetközi diplomáciai mezőnyben - de facto - minden állam elismerte (pontosabban: tudomásulvette) létezésüket és igy is kezeli őket. Dőreség lenne részünkről szemet hunyni a tények fölött és - valamiféle Ugocsa non coronat alapon - tagadni pld. a Kádár-rendszer létezését és elismeÜres már a fecskefészek Itt az eszterhéj alatt, Üres már a gólyafészek Tetejében a kéménynek. . . Vándor népe ott halad. Ott a messzeség homályin, Ott az égnek magasán. Látom még mint kis felhőket, Vagy már nem is látom őket? Csak úgy képzelem talán. Elröpülnek, elröpültek, Tavasz s nyár vendégei, És őket már nemsokára A kertek s mezők virága S a fák lombja követi. Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt Majd borul, majd kiderül. Ajka még mosolyg,s szemébe Könny tolul... ennek sincs vége, S ajkán újra mosoly ül. Bus mosolygás és vidám könny! Csodálatos keverék. Észrevétlen karon fogja És egy más világba vonja A merengés emberét. Órahosszat elmerengek, És ha egy elejetett tárgy Vagy harang, amely megkondul, Fölriasztott álmaimbul, Elmém,nem tudom,hol járt? Petőfi Sándor
