Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-04-01 / 4. szám
8.oldal Amerikai Magyar Értesítő' 1985. április tózkodnia a két utolsó háborúba való beavatkozástól, s akkor nem ismernénk a "világháborúk áldásait". Egyébként is isteni és emberi törvények szerint csak a létében fenyegetett nemzet önvédelmi háborúja jogos! Az USA-t létében senki sem fenyegette, mert a Szovjetunió Hruscsovja csak sokkal később mondotta hirhedt fenyegetését: "Mi elfogjuk önöket temetni!" A háború alatt számos amerikai diplomata, igy William C. Bullitt, moszkvai, majd párizsi nagykövet, Roosevelt személyes barátja, hiába figyelmeztette az elnököt, hogy a szovjet nyakló nélküli megsegítése annyira megerősíti a Yörös Hadsereget, hogy az az USA-ra is veszélyes lesz a háború után: Uncle Joe - igy becézte Sztálint Roosevelt - 11 billió segélyt kapott az Egyesült Államoktól, s ma hálából megmentőjét is fennmaradásában fenyegeti. Churchill, Roosevelt és Sztálin a jaltai egyezményben a világot kettéosztva, Kelet-Európát hazánkkal együtt, s ráadásul Kínát is a vörös medvének prédául odadobták. így érkeztünk el 19^5. április Á.-éhez, amikor aszovjet ázsiai hordái "felszabadították" Magyarország utolsó faluját is és ezzel népünket soha nem ismert nyomorúságba és rabszolgaságba döntve, még a reményt is évtizedekre eltemették. A "felszabadítással" járó borzalmakat és nemzetirtást a világon szétszórt magyarság hírből jól ismeri. Nemcsak az orosz és helybéli vörösök, de a volt nemzetiségeink is versengtek a magyarok szadista kínzásában és legyilkolásában. A szlovákok egy tollvonással megfosztottak minden magyart állampolgárságától és vagyonától is. A szerbek ij-0 ezer magyart irtottak ki. A románok Erdélyben, a székelyeket baltával fejezték le, Tábori Piroskát az "Üzenet Erdélyből" c. verséért felakasztották, s olyan vérfürdőt rendeztek, hogy szovjet hadsereg is megsokalta, s kiparancsolták a Mániu gárdát onnan. A gyávaság, az árulás, a vérbosszú orgiáiban, az ágyutüz, légibombázások, füst, vértenger, tűz, terror, szadizmus, akasztások és halálrakinzások apokaliptikus rémlátásaiból, hitvány, törpe vagy aljas államférfiak, politikusok és államelnökök légiójából, a magyar nép egy Mindszenty bíborost termelt ki magából, akinek neve tulvilági fénnyel fog világítani évszázadok múlva is, a- mikor a történelem majd megállapítja^ korunkról, hogy a legbestiálisabb időszaka volt az emberiség életének. A bíboros egyedül emelte fel szavát a kommunisták kínzásai és tömegkivégzése ellen. 6 tiltakozott a szlovákok által még állampolgárságuktól is megfosztott magyarok kiutasítása, vagy a Szudéta- földre való áthurcolása, az ifjúság megrontása, az iskolák elvétele s az évezredes magyar államgépezet teljes szétbomlasztása ellen. Következő szavai évszázadok múlva is a hitvallók zsolozsmája lesz: "Bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk. ..Azon a helyen, ahol állok, a tajtékzó hullámok nem szokatlanok... Annyi célzatosan megszőtt, százszor megcáfolt, de konokul tovább hirdetett valótlanság együttesen sem tajtékzott ^8 elődöm körül, mint' körülöttem. Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos ." Fajtánk legfőbb szerencsétlensége egyrészt, hogy a szerbek, lengyelek, csehek, vagy tótokkal szemben nem vagyunk szlávok, s igy útjában vagyunk a nagy-szláv vagy pánszláv céloknak, másrészt, hogy csak a románokra hivatkozzak, a mi kommunista vezető rétegünk nem magyar. A fentiek az okai annak, hogy csak nálunk van kimondott nemzetirtás a művi vetélésekkel, s 1956 óta közel 4 millió magyar gyereket öltek meg az anyaméhben. Az Egyesült Nemzetek komputerjei által kiszámított adatok alapján tudjuk, hogy 2000-ben egy kiöregedett magyarságnak 10 milliójával szemben egy életerős 70 milliós Kisantant gyűrű fogja vaskapocsként szorítani Csonka-Magyarországot. Legalább ezt mondják meg otthoni rokonaiknak és barátaiknak azok, akik évenként hazajárnak dinomidánomozni, kiváltva az otthoniak és az emigráció megvetését is, mert még "politikamentes" (pl.irodalmi) magyar ügyre sincs egy alamizsnaszerü adományuk se. Arról nem is beszélve, hogy bizonyára idén is lesznek olyan á- rulók, akik a magyar követségek áprilisi ünnepségein együtt fognak pezsgőzni a latrokkal. A hazájukért és mártírjaikért gyászoló magyar milliók pedig Végvári Remény ik Sándor "Mohács után" c. versének befejező részével fognak zokogni: "Éjtszaka jön, százötven éves éj, S ki éjben születik majd, mit csináljon? Dolgozzék,imádkozzék, tűrjön és várjon, S a sírba is reménysugárral szálljon, Ha könnyel sózott kenyerét megette, Mert változnak a csillagok is felette!"
