Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-12-01 / 12. szám
16.oldal Amerikai Magyar Értesitő cigarettát venni. Belépünk a kis üzlet ajtaján s máris bokáig járunk a szemétben. Zaj, piszok, összevisszaság, ennivaló nem kapható, sör csak a legdrágábból, a kávé hig lötty, magyar cigaretta nincs, csak Kent, ötven forintért. Gyorsan megisszuk a kávénkat a mocskos padlón álló mocskos asztal mellett, aztán a mosdó felé indulok. Utánamszólnak: ne lepődj meg, vége a papírtörülközőnek. És végig az utón, a határtól Pestig minden szeméttelephez hasonló gyárudvar, málló vakolat, elhanyagolt, vagy Ízléstelenül pöffeszkedő ház még fájdalmasabban hasit a szemünkbe, mint azelőtt..." Egy nyugati IBUSz-ut nagy pénzekbe kerül egy magyar állampolgárnak: s külföldön ezt kapja a pénzéért, hazaérkezvén pedig mellbevágja a kiábrándító különbség. Mert van mihez hasonlítania a hazai viszonyokat. Sokan ezért nem is mozdulnak ki szívesen otthonról: kellemetlen újra visszamenni a balkáni állapotok közé...-"A láncos ember"^címmel olvashatunk épületes cikket az Élet és Irodalomban. A krimihez illő cim békés, prózai foglakozást takar: A láncos ember ugyanis azzal a feladattal járja a várost, hogy a közterületen álló padokat, székeket és egyéb ellopható értékeket valami szilárd ponthoz, mondjuk lámpaoszlophoz láncolja. "A köztereken a közasztalokkal teszi ugyanezt a láncos ember, de újabban a presszók teraszáról is megkérik a kiszolgálók, láncolná már a székek lábait az asztalokhoz - olvassuk.-- Több kilóméternyi lánc tekeredik szerteszét a város utcáin, méternyi, vagy csak arasznyi s szakaszokból áll a lánc-lánc ólat, és m mindegyik lánc óv, véd valamit a városból. Megfigyelhető, hogy az utóbbi években már minden oda.van kötve valamihez." Régi Budapestiek hiába kutatnak emlékezetükben hasonló után: se a margitszigeti sétány vaspadjai, sem a dunakorzó Buchwald-székei nem voltak leláncolva, pedig egyik mellett sem állt folyton rendőr és éjnek évadján a Buchwald-néni- kék is az igazak álmát aludták, a székek meg őrizetlenül ácsorogtak kint a pesti éjszakában. Mégsem lopta el őket senki. Manapság, ha valami elmozdítható, másnapra lába kél. Mindegy, hogy lehet-e valamire használni, vagy sem. Majd jó lesz valamire - gondolja a dolgozó és viszi. A hóna alatt, gyalog, autóval, kiskocsival. Mint ahogy az autós turisták vidéken szégyenkezés nélkül megállnak krumplit begyűjteni, a kellően nem őrzött építkezéseknél meg egy-kettőre feldobnak pár cementes-zsákot, még a járókelőktől sem zavartatják magukat. Elvégre azok is lopnak, ha szükségük 1985. december van valamire és ők is azt vallják: minden a miénk!-"Nosztalgia" cimü irás az ÉS szeptembervégi számában: a Benedek Marcell-cen- tennárium alkalmából a hajdani kisbaco- ni Benedek-kuria házi szokásait eleveníti fel a szerző. Kisbaconba se vasút, se postahivatal nem volt, de Nagybaconból minden reggel házhoz hozták a postát, a- mivel az előző napi pesti újságok is megérkeztek. A nagybaconi postahivatalban délután futott be a második posta, s ezzel az előző esti fővárosi lapok jöttek. De ezekért már valakinek személyesen kellett átmennie a másik faluból, a Benedek portáról, mert este nem volt postakihordás. - "I9I8 nyarán - olvassuk - egy kis székely faluba tehát kétszer érkezett a posta, naponta. Pedig Nagybaconig sem vitt vasút: az állomás Ágostonfalván volt, onnan Baróton, Bibarcfalván át s szekér hozta az újságokat, a leveleket, a csomagokat. S a fővárosban előző nap megjelent esti lapot másnap délután már olvashatták - hatszáz kilométerre Budapesttől!..." (Ma előfordul, hogy a fővároson belül, egyik kerületből a másikba két napig tart egy levél kézbesítése. A hajdan pontosságáról és gyorsaságáról hires magyar posta szolgáltatásai meg sem közelitik a régi nívót.) "A nosztalgiadivatok idején - fűzi hozzá a cikkecske Írója - engem most a postai szolgáltatások viszszafejlődése mellett a vasút is foglalkoztat. A századelőn a szeged-pesti gyorsvonat menetideje kevesebb volt, mint a mai - az űrhajózás korában." - Csoda, hogy sokan nosztalgiával gondolnak a múltra?-A pesti lakások és bérházak siralmas állapotáról ismertettünk tudósítást egyik előző számunkban. Az Élet és Irodalom legutóbb ismét közölt egy hasonló témájú hazai életképet "A legfelső szinten" címmel. A most épült lapostetejü panelházak legfelső emeletéről van szó, ahol senki sem lakik szívesen. Miért? Mert az első nagyobb esőtől beázik."Já- noséknak van is lakásuk, meg nincs is - igy kezdődik a cikk. - Tulajdonképpen van nekik, mert minden hónapban fizetik az OTP-részletet, de még sincs, mert n nem tudnak benne lakni. Ha esőben mennek haza, belül sem kell becsukniok az esernyőt. Jánosék a legfelső szinten kaptak lakást... És a legfelső lakás kétféle lehet: amelyik már beázott, és amelyik csak ezután fog. A legfelső szinten lakókat már az is sújtja, ha nagyon fuj a szél. A februári szélvihar például jónéhány panelháznak egyszerűen elvitte a tetejét. Az igazi baj akkor kezdődött,
