Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-11-01 / 11. szám
1985. november Amerikai Magyar Értesítő 5.oldal maga sorsáért másokat igyekszik okolni, másokat tesz felelőssé. De lehet-e az 19^5 után történtek miatt nem felvetni a felelősség kérdését? A győztes felelősségét, mellyel a nyugati hatalmak tartoztak a feléjük tekintő közép-európai népeknek. Hiszen az egész második világháború a kis népek elnyomás alóli felszabaditása jegyében folyt, a szabadság eszméinek zászlóratüzésével. És a háború után ezeket a célokat, ezeket az eszméket árulták el a győztes nyugatiak. Az amerikaiak hatalmas technikai felkészültségükkel és fölényükkel leverték a Szovjetunióval háborút viselő erőket, mert a barna diktatúrával nem egyezkedhettek. S aztán kiszolgáltatták a kis országokat egy másik, a vörös diktatúrának, mely ma már számunkra is félelmetes fenyegetést jelent. És mely ellen ma nekik is fegyverkezniök kell, hogy biztonságban érezhessék magukat. Ez a történelem fintora és ha nem mi lennénk a nyugatiak által megnyert háború és elvesztett béke szenvedő áldozatai, talán még némi kárörömet is é- rezhetnénk a történtek miatt. * 1945 november 4-i választásokra emlékezve négy évtized messzeségéből, megállapíthatjuk: a magyar nép megtette a magáét, mert - egyedül valamennyi szovjet érdekszférába utalt közép-kelet- európai ország között - félreérthetetlenül kinyilvánította akaratát, hogy elutasítja a kommunizmust. Megtették, ami az adott körülmények közt tőlük telt és megtehető volt, a polgári politikusok is, néhány áruló kivételével, akik a kommunisták zsoldjába szegődtek. Csupán a várt támogatás maradt el a nyugati demokráciák részéről, amire joggal számított a magyar nép, hiszen a háború utáni rendezés Atlanti Chartája, Emberi Jogok Nyilatkozata és Egyesült Nemzetek alapokmánya mind biztosítani látszottak a kis nemzetek független és szabad élethez való jogait. Kiderült, hogy mindez csak Írott malaszt, üres szólam, hipokrita fogadkozás: sem erő, sem akarat nem volt az Ígéretek beváltásához. S a tanulságot, hogy a nagyhatalmak csak akkor állnak ki a kis nemzetek mellett, ha a saját érdekeik is úgy kívánják, ha érdekeik egybeesnek, keserű lecke árán értette meg a magyar nép. * S ugyanezt a tanulságot szűrhettük le kerek tizenegy évvel későbbi eseményekből is. Ha 1945-ben legális eszközökkel nem érhetett célt a magyarság, most erőszakkal próbálta meg kikövetelni jogait: 1956-ban fellázadt a rá- kényszeritett kommunista uralom ellen és fegyvert ragadott, hogy - miként az 1848-as forradalomban felkelt az önkény ellen - elkergesse zsarnokait. Ez ide- ig-óráig sikerült is - a világ ámulatára a tízmilliós magyar nép előtt meghátrált a szovjet kolosszus és a hős pesti srácok elől szégyenszemre visszavonultak a vöröscsillagos harckocsik -, de aztán Moszkva rendezte sorait és főleg tisztázta, mire számíthat a magyar ügyben nyugat felől? S amikor Hriscsov biztosította a hátát és meggyőződött arról: nem kell tartania semmiféle nyugati beavatkozástól, a Vörös Hadsereg sokszoros túlereje iszonyú bosszút állt az elszenvedett kudarcért, az október 23 és november 1 közti meghátrálásért. És Nyugat újra cserben hagyta Magyar- országot . * November 4-én, azon a rettenetes hajnalon egy kis nép kétségbeesett kéréssel fordult a szabadvilághoz: Segítsetek, segítsetek, segítsetek!...De senki sem segített! A nyugati hatalmak - élükön az Egyesült Államokkal - mással voltak elfoglalva: az oroszok szabad kezet kaptak Magyarországon. S hogy igy volt, három mondat is bizonyította. Eisenhower elnök a nyilvánosság előtt jelentette ki: "Az Egyesült Államok sohasem biztatta fegyveres felkelésre a Szovjetunióval határos kis népeket." Ez a mondat - és a mögötte lapuló kétszínű magatartás - hátbadöfte a magyar szabadságharcosokat. Október 31-én Eisenhower azzal tetézte előző kijelentését, hogy megnyugtatta Hruscsovot: Lengyelország és Magyarország nem tekinthető az Egyesült Államok potenciális szövetségesének. S minderre rátette a koronát Dulles külügyminiszter, amikor _tudtára adta Moszkvának: az Egyesült Államok megérti a Szovjetunió álláspontját, hogy nem kíván határain ellenséges érzelmű kormányokat. Ez a három mondat pecsételte meg Ötvenhat, a magyar szabadságharc sorsát, Moszkva biztos lehetett dolgában és Zsukov marsall kockázat nélkül indíthatta meg tankjait Budapest ellen. Elvégeztetett! ♦ Két november, két november negyediké. Két sorsforduló. Kezdet és vég. Egyre kevesebben leszünk, akik mindkettőt otthon végigcsináltuk, akiket mindkét eseményhez személyes emlékek sora fűz. És akiknek szivében örök keserűség ég nyugat vétkes magatartása miatt, mellyel mindkét sorsfordulókor, mindkét nagy nemzeti hőstett, demokratikus kísérlet és a világot ámulatbaejtő bizonyítás idején csuful magárahagyta a kis országot kiszolgáltatva Moszkva kénye- kedvére. Magyarázhatják az akkori eseményeket nyugati teoretikusok, törté-
