Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-02-01 / 2. szám
2.oldal Amerikai Magyar Értesítő' 1985. február HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefon: (301) 2/42-5333 Szerkeszti: Soós József Főmunkatárs: Stirling György Évi előfizetési di j: 13 US-dollár Nyugdíjból élőknek: 11 US-dollár Külföldre: 1/+ US-dollár A lapban megjelent Írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. I kínzásokról, csonkuldsokról, tragikus balesetekről és meghiúsult szökésekről, pár évvel azelőtt jártam Ausztriában és láttam a mauthauseni hírhedt kőbányát: valahogy igy élt elképzelésemben a recski kőbánya is, ahol minden ítélet nélkül összefogdosott embereket - a Rákosi rémkorszak ártatlan "üldözöttéit" - hajszoltak naponta munkába. Az ÁVH azokat gyűjtötte össze itt, akikről tudta, hogy javíthatatlan ellenségei a rendszernek, de akik ellen minden igyekezetük ellenére sem bírtak vádat kovácsolni, hogy börtönbe juttathassák őket. Akár Mauthausen, Recsk is megsemmisítő tábor volt. A szadista ávósok nem is titkolták, hogy nem kell elszámolniok rabjaikkal és módszereik arra utalnak, hogy céljuk nemcsak a "fasiszták" testi-lelki megtörése és megalázása, de likvidálása is. A munka, amit végeztettek velük, a lehető legnehezebb és a nyomorúságos élelmezés mellett lassan mindenkit legyöngi- tett, tönkre tett. Ehhez járult a teljes bizonytalanság és reménytelenség, hogy senki sem tudta, nem tudhatta, meddig tar1 a fogság« Az elitéit rab legalább számolhatja a napokat, róhat jeleket a cella falára, hogy már ennyi letelt s még ennyit kell kibírnia. A recskieknek még ez sem adatott meg. A lelki gyötrelmekhez az is hozzájárult, hogy teljesen elzárták őket a külvilágtól« Az ország népének nem volt szabad tudomást szereznie a recski haláltábor létezéséről és a hozzátartozók számára az ott fogvatartottak megszűntek élni. Semmiféle kapcsolatot nem tarthattak velük, se levelet, se csomagot, a szeretet egyetlen jelét sem küldhették nekik, hiszen még a címüket sem tudták. S azok, akik a recski kőbánya poklában fejtették-törték hét napon át tiz óra hosszat a követ, azok sem hallhattak semmit szeretteikről. Aki volt börtönben., aki mögött már becsapódott a zárkaajtó, az tudja: minden büntetésben ez a legsúlyosabb, a leggyötrőbb. Az ember - ha kell - kibírja a testi szenvedéseket, elviseli a rúgásokat, az éhezést, de az a fájdalom, amit a hozzátartozóktól - szülőktől, feleségtől« gyermekektől - való elzártság jelent, mindennél rosszabb. 1953. nyarán, az első Nagy Imre kormány hivatalbalépése után föloszlatták a recski tábort. Az internáltak egy részét szabadonbocsátották, jórészüket viszont különböző magyarországi börtönökbe szállították és valamilyen mondvacsinált Ítélettel még évekig, rács mögött tartották őket« Várpalotára, a rabbányába is sokan kerültek a volt recskiek közül« Ekkor kaptunk először hiteles beszámolókat a haláltáborban történtekről. Az elbeszélések felülmúlták a szállongó hírek alapján addig bennünk kialakult képet a recski állapotokról« S hogy azok milyenek lehettek, arra legjellenzőbb: a volt recskiek valósággal boldognak érezték magukat, hogy Várpalotán lehetnek! Pedig a várpalotai rabbánya sem volt leánynevelő intézet... Recsk kegyetlensége elsősorban abban rejlett: ártatlan embereket, törvényes eljárás és bírói Ítélet nélkül kiemelték a társadalomból, hogy évekre eltüntessék, elsüllyesszék őket. Kommunista módszer: Rákosiék a nagy tanítómestertől, Sztálintól vették át, aki milliókat zárt megsemmisítő táborok drótsövényei mögé, hogy ott a lassú pusztulás várjon rájuk. Az internálás intézményét a másik, a hitleri diktatúra is előszeretettel fejlesztette egy évtizeden át olyan tökélyre, hogy sikerült ezzel ugyancsak milliókat kiirtania. Amire sem itt, sem ott nincs és nem lehet mentség, mert ártatlan emberek kínzása és meggyilkolása mindenképpen bűn. De a náci őrjöngés csupán egy történelmi pillanatig, tiz egynéhány évig tartott. A bolsevizmus azonban már hatvanötödik éve dúlja földünket és ma is, most is milliókat tart börtönben, koncentrációs lágerekben, rácsok, drótkerítések, örtor- 'nyok mögött. Ma ezellen kell küzdenünk és a bolsevizmus bűneit kell lelepleznünk, ország-világ elé tárnunk. Azzal tudunk segíteni a vörös diktatúra üldözöttéin, ha szüntelenül ráirányítjuk a figyelmet a rendszer jogtiprásaira. k Ennek a feladatnak tesz eleget az a könyv is, melyet a napokban hozott a posta Nyugat-Németországból. Münchenben jelent meg Erdey Sándor visszaemlékezése a Recsken töltött évekre, "A recski tábor rabjai" címmel. Megrázó, megdöbbentő, félémét es könyv! Aki kézbeveszi és elkezdi olvasni - vagy csak találomra kinyitja a közel háromszázoldalas kötetet és valahol beleolvas, többet nem képes azt letenni. Az egymással csak lazán összefüggő feje-
