Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-09-01 / 9. szám
5.oldal 1985. szeptember Amerikai Magyar Értesítő Progresszív dézsma gük. Vajon nem ezért rendezik-e a könyvnapokat, iró-olvasó találkozókat, felolvasóesteket? S mivel az olvasónak joga van tudni, ki kicsoda, én nem is mint ujságiró, hanem mint olvasó érdeklődtem legutóbb Szentpétery kiléte felől. Többek, a cikk tendenciáján fölháborodott többek nevében. Közügyként s nem magánügyként. Ugyanígy érdeklődhetnék a példának - jaj de sántitó párhuzamnak,rossz példának! - fölhozott Dusko Doder előélete, "background"-ja, politikai elkötelezettsége felől is, ha történetesen "rázós" magyar témáról Írna. De Dusko Doder van olyan becsületes, hogy saját nevével jegyzi Írásait s igy mindenki tudhatja, kivel áll szemben, Szentpéte- ryről pedig senki sem tudta. Most tudja? Most sem. Illetve hiányosan, félig-meddig, éppen a fontosabb részeknél maradván továbbra is homályban. Mert lyuk van az életrajzon, nagy lyuk! S a lyuk fölött köd gomolyog, amit Szentpétery egyáltalán nem oszlatott el legutóbbi "bemutatkozásával". A köd - ha lehet - inkább még átláthatatlanab- bá vált. És most már tényleg szeretnénk tudni: mit csinált 1952 után Vörös Miklós Magyaroszágon? Vagyona kamataiból élt? Magánzó volt vagy nyugdíjas? Netán ez az, amiről nem beszélünk?... No többet nem is beszélünk erről! Ünnepélyesen megnyugtatom a kedves Olvasót, hogy akármit feleljen is Szentpétery, a jövőben egyetlen szóval sem fogok neki válaszolni. Még akkor sem, ha azt állítja majd, hogy azokban az ötvenes években sikkasztás vagy házasságszédelgés miatt töltöttem hét évet Rákosiék börtöneiben. Nem akarok senkit sem tovább untatni ezzel a vitával. Amibe egyébként már eleve lelkiismeretfurdalással mentem bele. Mert vitába - párharcba - keveredni valakivel, akivel nem tartozunk azonos súlycsoportba, nem sportszerű. A kor nem érdem, inkább teher, de ad némi gyakorlatot: amikor 43 évvel ezelőtt, 19^2- ben először jelentek meg zsengéim egyné- melyik pesti lapban - ugyanazon név alatt mint amivel ma jegyzem írásaimat - Vörös Miklós még a grundon golyózott. Most, hogy pár évvel ezelőtt fölfedezte magában a hajlamot az írásra, azt gondolja, már mindent tud a szakmáról. Pedig még sokat kell fejlődnie. Szívesen adok neki tanácsokat. Mert a tapasztaltabbak tanácsai nélkül újságot sem lehet írni. Tudás nélkül ez csak dilettáns próbálkozás. Aminek látása - hogy végezetül az ő saját szavaival tetézzem fricskámat - mélységes szánalommal tölt el. Miskolci Panulics Lajos Írja a Ny. Magyarságban:"...álnéven akár dicsérni, akár szidni, nem a legtisztább eljárás. Hamis néven bírálni - gyávaság!" Nők Lapja, Budapest Keserves szavú, halkpanaszu olvasó levél: aláíróját (nem először) becsapták a vásárlásnál. A kisasszony gyorsabban zongorázik a csillogó, vollogó pénztárgép billentyűin, mint ahogy levélírónk számol. És manapság,a sok áremelkedés következtében, már nem is nagyon tudjuk az árakat, - kesereg a feladó. Hiába teszi fel a boltban a szemüvegét is, amikor csak minden második árucikken ragasztják át a tavalyi, tegnapi árakat. De ha az ember mégis szólni mer valamiért, köny- nyen megkaphatja, hogy hol van már a ta- velyi hó, a 6,60-as vaj és a 10,6o-as cukor. A mirelit árakhoz a pénztáros is örökké változó, külön tabellát használ. És mindenüt ki van írva, hogy a csomagoló anyagot külön felszámítják. De a leghangosabb ellenvetés, amelyet sokszor a vásárlók is hangoztatnak, hogy hogy jön a néni ahhoz, hogy 2-3 forintért az e- gész sort feltartsa... Csakhogy - és itt válik egy árnyalattal hangosabbá lévé Írónk panasza - őt nem 2 forinttal, hanem 18,50-el csapták be a héten a közértben. Azután másnap arra is rájött, hogy az eperdzsem felemelt áron sem kerül annyiba, mint ameny- nyit fizetett érte. A hentesnél megmért árut otthon a konyha mérlegen utána mérte: fél kilóból 6 deka hiányzott! "Ugylátszik, senki sem gondol vele -- igy a levél -, hogy 18,50 egy nyugdíjasnak komoly pénz. Hogy akinek 2é5° forintot hoz hó végén a posta, az akkor is nehezen győzi az életet, ha árán fizeti meg a dolgokat. Hát még ha az egyik boltban néhány fillérrel, forinttal, a másikban néhány dekával megrövidítik. Pedig talán a mészárosnak, a pénztárosnak is kisnyugdíjas az édesanyja. Rá nem gondol, amikor megrövidít bennünket?" Eddig a levél, melynek szerzője nyomatékosan kér, hogy a nevét, de még a kezdőbetűjét se közöljük. Mert ha rájönnek, vagy bosszúból mégjobban becsapják, vagy megszólják a környéken: féllábbal a sírban hogy lehet ennyire fukar, kicsinyes? Ez volt az a pont, ahol elhatároztam, mégis csak közhírré teszem levélírónk korántsem elszigetelt panaszát. De nem azért, hogy megértést, részvétet csiholjak ki egy kisnyugdíjasnak, henem hogy eloszlassak egy mostanában mind gyakrabban tapasztalható, hallható, olvasható félreértést, amelyszerint tapintatlan, megengedhetetlen, megbocsájthatatlan dolog átverni - a gyerekeket és kisnyugdíjasokat. Akik nem tudnak számolni, veszekedni, vitázni, védekezni, akiknek - mindannyian tudjuk, mennyire - hiányzik
