Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-09-01 / 9. szám
1984. szeptember Amerikai Magyar Értesítő 19.oldal — A üfosoly országa — Hatvanadik éve felé járt az első világháború kitörésekor nagy szobrászművészünk, Stróbl Alajos. Az Arany János- szobor, a Jókai-emlékmű, az Anyám alkotóját szintén elfogta a harci mámor, s ugyancsak önként felajánlotta kardját a királynak. Szóról szóra a kardját ajánlotta fel, mert Stróbl Alajos a kettős monarchia egész ritka sarzsiját viselte: tartalékos huszárkapitány volt, holott a tartalékos tiszti állomány felső határa azidőtt általában a főhadnagyi rangig terjedt. Stróbl kapitány ur csakhamar kisürgette magát a frontra - ám onnan meglepően rövid idő alatt visszakerült. Hazajött, leszerelt, hadi dicsőségét csak huszársapkája őrizte jóidéig, mert, hogy Stróbl mester mintázás közben, fehér köpenyéhez is sokáig és szivesen hordta a piros huszársapkát... A titokzatosan megszakadt katonai karrier történetére egy epreskerti Mikulás-esten derült fény. Mégpedig úgy, hogy maga Stróbl Alajos árulta el barátainak és tanitványainak: mi történt vele egy izgalmas éjszakán, a galiciai mezőkön.- Néhány hetes frontszolgálat után, huszárjaimmal éjszaka egy összelőtt faluban táboroztunk - mesélte Stróbl -. Az ég alján vészt hirdető torkolattüzek vollogtak, körös-körül égő falvak lángjai festették vörösre a sötétséget. Egyszer csak egy ordonánc jön hozzám, s jelenti, hogy a parancsnokom hivat. Felpattanok, sapkát teszek fel, kardot kötök, aztán futólépésben az ordonánccal a közeli parancsnokságra. A parancsnokom, egy őrnagy, pecsétes levelet nyom a kezembe, és azt mondja: Kapitány ur, azonnal lóra ül, és hátra megy a stábhoz. Átadja az ezredes urnák ezt a levelet, és megkapja a további u- tasitásokat. Végeztem. Parancs - parancs felnyergeltettem, s a legényemmel együtt még abban az ó- rában megindultam hátra, a törzshöz. Az ut,mondhatom, félelmetes volt. Az ágyuk egyre hevesebben bömböltek, néha mintha a golyó füttyét is hallottam volna. Egy- egy akna dörrent a közelben, piros és fehér jelzőrakéták világitották meg a tarjagos fellegeket. Vágtattunk, vágtattunk a vak feketeségben, teljesen jó lovainkra biztuk magunkat. Szegény állatokat kiverte már a hab, mikor pirkadatkor megérkeztünk a törzs szállására. Az őrség megadta az eligazítást, s én pillanatok alatt az ezredes ur előtt állottam.- Stróbl Alajos szobrászművész, tartalékos huszárkapitány, alázatosan jelentem, hogy parancsnokságomtól sürgős levelet hoztam - vágtam ki huszárosán, és átnyújtottam a lepecsételt iratot. Az ezredes ur akkor tápászkodott fel, még félig pongyolában volt, és kissé á- lomittasan bontotta fel a levelet. Elolvasta, és furcsálló tekintettel nézett rám.- Ennyire sürgős volt? - kérdezte, és átnyújtotta a parancsnokom levelét. Belepillantottam, végigfutottam a sorokon, s képzeljétek, uraim, mi állott benne? A körülállók feszülten figyeltek, S Stróbl kicsit megbirizgálta kecskesza- kállát, s fanyar mosollyal közölte:- Ez állott benne: - Ezredes uram, a dolog kezd komolyra fordulni, öreg szobrászművészeknek nincs itt semmi keresnivalójuk. Alázatosan kérem, méltóztassék sürgősen hazaküldeni ezt a vén szamarat. *•> Baron - valódi nevén Michel Boyron - Moliére társulatának tagja, korának legnagyobb francia szinésze, nemcsak arról volt nevezetes, hogy előadásában "az egyszerűséget a nemességgel egyesitette" hanem sokat beszéltek eleganciájáról, hódításairól és - hiúságáról is. A művész egy időben egy szinházkedvelő márkinő kegyeit élvezte. A szépasszony este, "intim családi körben" gyakran látta vendégül, de az etikettet, a társadalmi előítéletek szabályait szigorúan betartotta. Nyilvánosság előtt sosem mutatkozott Baronnal, társaságban nem fogadta - s ez bizony bántotta, bosszantotta, sértette a művészt. Egy alkalommal fényes társaság gyűlt össze az előkelő dámánál, és a márkik, grófok, hercegek közé váratlanul, hi- vatlanul betoppant Baron. A márkinő megdöbbenve fordult felé:- Mit keres itt, a házamban, uram?- kérdezte fagyos ridegséggel.- Csak a hálósipkámat, Madame! - válaszolt nyugodtan a szinész. - Amit tegnap este itt felejtettem... Mély bókot vágott, és elhagyta a sza- lont. -B I ☆ ☆ Az iskolában a tanár panaszkodik a kollégájának:- Teljesen lehetetlen helyzet ez. A tanár fél az igazgatótól. Az igazgató a tanfelügyelőtől. A tanfelügyelő a minisztériumi tisztviselőktől. A tisztviselők a minisztertől. A miniszter a szülőktől. A szülők félnek a gyerekektől. Csak a gyerekek nem félnek senkitől!
