Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
1984. március Amerikai Magyar Értesítő 19.oldal — & njosoly országa — ☆ Firenze. Maggio Musicale. 1938. A két világháború között, a kisbéke alkonyán, a mágnás és milliomos világ és a világ zenei életének legválogatottabb csapata nyüzsgött a Firenzei Zenés Május bemutatóin. Es a világlapok zenei rovatának képviselői és világfiak és félvilági dámák - a közönségnek e visszatérő, egyetemes jelzője ez esetben egyáltalán nem túlzás. A hatalmas zenés program kiemelkedő sikere - A kékszakállú herceg vára cimü Bartók-opera volt, a budapesti Operaház előadásában, a hozzáértők lelkesedtek, a zenebarátok rajongtak, egy olasz hercegnő fényes kerti ünnepségre invitálta a nemzetközi társaság krémjét, s a magyar kultuszállamtitkár: Jalsovitzky Károly azon vette észre magát, hogy az érdeklődés középpontjába került. A művészek Bartók Béla egyéb munkáiról kérdezősködtek, a kotnyelesek intimitásokról faggatták. Öméltósága rettenetes zavarban volt, mert bizony Bartók Béla életéről és müveiről nem sokat tudott mondani. Miután üres és ügyes közhelyekkel eredményesen kivágta magát, fanyar szájízzel tért haza az estélyről. Kellemes, mondén szórakozását Bartók alaposan elrontotta. . . Az államtitkár ur másnap találkozott Márkus Lászlóval, az Operaház ugyancsak Firenzében tartózkodó igazgatójával. Bizalmasan félrehivta és indignáltan mesélte :- Az este kinos helyzetbe kerültem. A garden partyn a principessa áradozva rontott nekem, hogy mennyire irigyel, mert ott lehetek államtitkár, ahol Bartók dolgozik, hogy mekkora tisztesség ez a számomra, s milyen boldogság, hogy én láthatom el földi javakkal... Teljesen konfuzós lettem, mert egyfelől én ezt a Bartókot soha, semmi jóval el nem lát- tamx másfelől pedig...másfelől pedig... Öméltósága itt kissé megakadt, töprengett egy darabig, aztán gondolatát kérdés formályába öltöztette:- Mond, kérlek - fogta még diszkré- tebbre a hangot -, de mond meg nekem ő- szintén: csakugyan olyan nagy ember ez a Bartók...?! ★★★ Paulini - aki már harmincötéves korában is "Béla bácsi" volt - tizen- nyocban az "őszirózsás" forradalom napjaiban is nap mint nap az Otthon-körben ebédelt. Ebédelt, pipázott, s hallgatta a nem mindig hiteles hireket, amit a sürgő-forgó ujságiró- és müvésznép a klubba összehordott. Meséli valaki, hogy földosztás lesz. Tíz holdat kap minden szegény ember, a- kár falusi, akár városi.- A művész is kap? - kérdi Béla bácsi.- Miért ne kapna?- Na akkor én már rendben is vagyok. A hirhozó csodálkozik:- Miért, Béla bácsi? Te mit csinálnál a földdel? Béla bácsi pöfékel a fapipából. Megrántja a vállát.- Én?! Öt holdon bort termelek, öt holdon szódavizet, életem végéig meglesz a spriccerem...- B.I.- Hogyan kell viselkedni a hatalmasokkal szemben? - kérdezték Dionegésztől.- ügy kell viselkednünk, mint a tűzzel - felelte. Se túl közel ne menjünk hozzájuk, se túl távol ne maradjunk tőlük. ☆ ☆☆ Egy gyerek, aki nevelője kíséretében ment az utcán, kavicsokkal dobálta meg Di- onegeszt. A filozófus odament a gyerek nevelőjéhez, s hatalmas pofont adott neki.- A nevelő a hibás - állapította meg határozottan.