Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-02-01 / 2. szám

19 8^. február Amerikai Magyar Értesítő 9.oldal a mindennapi élet gondja-baja, a lényeg­től - a rendszer politikájától és ideo­lógiájától - teljesen függetlenül és at­tól sterilen elvonatkoztatva. Mintha az árak emelkedésének, az alkoholizmus ter­jedésének, a családok válságának, a szü­letések csökkenésének gyökerei végső fo­kon nem mind a rendszer - a szocializmus - politikájából erednének. Mindegy. Ez is tabu, ennek érintése is tilos. Az á- rakat lehet szidni, a részegség ellen le­het irni, a házasság válsága, a válások, a nemzetcsökkenés fölött szabad kesereg­ni. De az igazi "miérteket" nem szabad firtatni. ☆ Mindaz, amit eddig Írtam, voltakép nem volt más, mint bevezetés. Hosszú beveze­tés, igaz, de talán szükséges a továbbiak megértéséhez. Ahhoz, hogy miért mérgelő­döm mindig, ha a szocializmusból jött lá­togató magyarázza meg nekünk^emigránsok­nak, mi is az a demokrácia? És leckéztet bennünket. Fekete Gyula iró járt a múlt évben párhetes körúton Amerikában és hazatérte után "Meditáció Amerikáról" címmel publi­kálta utiélményeit a Kortárs cimü folyó­iratban. A beszámoló higgadt és általában objektiv hangjával kiemelkedik az eddig olvasott ilyentárgyu riportok közül, me­lyek többségéből messzire érződött az i- gyekezet, hogy írójuk megszolgálja a ha­tóságoknak a kiutazási engedélyt és hogy újra utazhasson majd külföldre, hát ala­posan odamondogatott az emigrációnak és a sárga földig lahordta a hidegháborús erők zsoldjában a szocializmus ellen ás­kálódó nyugati emigránsokat... Nos, itt-ott Fekete Gyula tollából is kiszaladt egy-két goromba jelző, meg i- gazságtalan megállapítás, de én most nem azokat akarom szóvátenni. Csupán arról szeretnék pár szóval elmélkedni, hogy az emigrációs közélet megítéléséből mennyi­re meglátszik: szegény Fekete Gyula is keveset tud az igazi demokráciáról, és már annyira vérévé vált a szocializmus (nevezhetnők proletárdiktatúrának is, hiszen Kádár maga mondta egyik nem is ré­gi beszédében, hogy Magyarországon prole­tár diktatúra van), s az abban mindenkire kötelező állampolgári fegyelem, hogy fél­reérti, félremagyarázza a fogalmakat. Az emigrációban adódó vitákat, ellentéteket, nézeteltéréseket átkos széthúzásnak, bel­ső meghasonlásnak tartja és egymás iránti türelmetlenségnek, sőt valamiféle terror­nak, mellyel egyesek másokra akarják kényszeríteni a maguk (vélt) igazát, meg­győződését „ Többek közt ilyeneket mond ez a Fekete Gyula - akinek otthoni fegyelemhez szo­kott agytekervényeibe sehogyan sem fér bele annak gondolata, hogy az ellentétek a szabad szellemi élet megnyilvánulásai, a demokrácia-adta lehetőségek tükröződé­sei is lehetnek -, hogy a világnézet, a politikai szemlélet, az osztályszemlélet és a különböző ilyen-olyan ellentétek szétzilálják az emigrációs magyarságot, melynek tagjai nemcsak rivalizálásból, féltékenységből, irigykedésből és funk- cióéhségből(?) öldöklik, sőt gyilkolják egymást, de egyenesen valóságos terror­módszerekkel félemlitik meg egymást és gyanakvás mérgezi a levegőt. Es itt egy furcsa hasonlatot, egy ijesztő párhuza­mot kockáztat meg Fekete Gyula: "Van né­ha olyan érzésem: fordított Rákosi-rend- szerbe kerültem." - "Mert - teszi hozzá- volt idő nálunk Magyarországon is, a- mikor a gyanakvások, a gyanusitgatások, a maszatolások légköre nyomasztott..." Mondhatnám - Írhatnám - erre azt is: nem tudom, milyen volt a Rákosi-korszak, mert annak teljes hét évét börtönben töl­töttem. De nem mondom, mert "bentről" is ismertük ezt a szörnyű terror-rendszert, hallottunk egy s mást a kint történő ese­ményekről, együtt rettengtünk a "szaba­don" élőkkel, mikor szólal meg éjszaka a lakásajtón a csengő, mikor fékez teher­autó a ház előtt, hogy egy kézikofferrel a Hortobágyra szállítsa a családot, a sa­ját bőrünkön éreztük az ávós legények üt­legelt, a saját életünk tönkretételéből tudtunk következtetni arra, milyen az a rendszer, melyek terrorlegényei - az ávó- sok és a börtönőrök - a zárkaablakaink a- latt énekelték torkukszakadtából kivonu­lásaik alkalmával, hogy "Minden ember ér­zi, hogy szabad!"... Nem tudom, Fekete Gyula hol-merre járt ezekben az években és milyen funkciót vi­selt, tapsolt-e Rákosinak, vagy egyszerű­en félt tőle, szélárnyékban vészelve át a nehéz időket, de egy tény: nem sokat érzékelt abból a korszakból, semmiképen sem érezte át a szörnyűségét, embertelen­ségét, testet-lelket gyötrő kegyetlensé­gét , durvaságát és minden egyéniséget megölő, rabszolgaságba kényszerítő, val­lást, hitet, erkölcsöt sárbatipró, az em­bert porig alázó aljasságát. Aki a kettőt- a Rákosi-terrort és az emigrációs tü­relmetlenséget - bármilyen vonatkozásban párhuzamba képes hozni, az valóban foga­lomzavarban szenved és már-már orvosi eset. A demokrácia alapvető szabálya kedves Fekete Gyula, hogy abban mindenki meg­mondhatja a véleményét, még akkor is, ha az véletlenül nem egyezik a hivatalos ál­lásponttal. És mindenki olyan politikai felfogást hirdethet - akár türelmetlenül, igen türelmetlenül és talán megszállott hévvel is -, amiben hisz. De - szemben a Rákosi-rendszerrel és minden diktatórikus rendszerrel - nem akarja ezt a meggyőző­dését erőszakkal - puskatussal, börtön­nel, fizikai megfélemlítéssel és a meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom