Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
colják Nagy Imrét és társait, még csak formális tiltakozást sem tartott szükségesnek saját maga tisztázása érdekében és eszébe sem jutott, hogy - vállalva az ezzel járó kockázatot - tiltakozásképen lemondjon a miniszterelnöki tisztségéről! Ekkor árulta el először Nagy Imrét, akiről pár nappal előbb az egész nemzet fülehallatára jelentette ki a rádióban, hogy harcostársának tartja és kettőjük véleménye minden tekintetben egyezik. Érdemes ezeket a kádári szavakat összefüggésükben is idézni, hogy emlékeztessünk mindenkit - újra s újra, ha kell századszor, ezredszer is -, mennyi szószegés, mennyi hazugság, mennyi álnokság tapad ennek az embernek a nevéhez. Ha fölütjük a nemrég újra megje-. lent kitűnő dokumentum gyűjtemény, a Magyar Forradalom és Szabadságharc a hazai rádióadások tükrében cimü kötet oldalait, ^pontosan nyomon követhetjük Kádár kaméleon természetének egyes megnyilvánulásait. Október 30-án még igy beszélt a Szabad Kossuth Rádió mikrofonja előtt: "Mély felelősségtől áthatva kijelentem, hogy az előttem szólottákkal, Nagy Imre, Tildy Zoltán, Erdei Ferenc barátaimmal, nagyrabecsült és tisztelt honfitársaimmal, teljes mértékben egyetértünk!" Két nap múlva, november 1-én többek között ezeket mondotta a mikrofon előtt Kádár János, aki akkor már nemcsak az újjáalakult kommunista párt első titkára, de a Nagy Imre kormány minisztere volt: "Népünk dicsőséges felkelése lerázta az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivivta a nép szabadságát és függetlenségét. Népünk vérével bizonyította, hogy rendületlenül támogatja a kormánynak a szovjet erők teljes kivonására irányuló követeléseit." Két nap múlva Kádár eltűnt Budapestről, senki sem tudta, hová? November 4.-én pedig - mint a szolnoki szovjet főhadiszálláson megalakult "magyar" kormány elnöke - behivta az oroszokat, majd a magyar életeket tűzzel-vassal pusztitó szovjet tankok mögött ő is belopakodott a fővárosba, hogy éljen a kapott hatalommal. Kezdetben - hűen önmagához és múltjához - újra álnoksággal igyekezett bizalmat ébreszteni maga és politikája iránt, hogy eloszlassa a nép bizalmatlanságát. Munkásküldöttségek előtt, népgyüléseken jelentette ki többizben is, hogy sem Nagy Imrének, sem másoknak nem lesz bán- tódása amiatt, hogy résztvettek a forradalomban. A világért sem mondott volna ellenforradalmat, nehogy gyanút ébresz*- szen maga iránt. Mert a konszolidációt mindenképen meg kellett valósítani, a termelésnek meg kellett indulnia. S amikor ezt elérte, nem alakoskodott többé: 4.oldal 1983. november következett az "ellenforradalom" felszámolásának korszaka. Amikor ezerszám bör- tönözték be a Szabadságharcosokat, százszámra folytak az akasztások. Közben pedig a szovjet megszállók magyar fiatalok ezreit szállították lezárt tehervagonokban a Szovjetunióba, hogy igy álljanak bosszút az elszenvedett verességért, ami október végén érte őket Budapestnél. És ekkor követte el Kádár a harmadik árulást: egyetlen szónélkül hagyta, hogy Nagy Imrét és társait biróság elé állítsák a Kreml utasítására. Nevével fedezte ezt a gyalázatos eljárást, noha előtte személyesen garantálta volt miniszter- társa büntetlenségét. A pert nem orosz, hanem magyar biróság folytatta le Budapesten és magyar földön hajtották végre a halálos Ítéleteket is Nagy Imrén és három társán. Mindezt Kádár János szemrebbenés nélkül végigasszisztálta, sőt - szemtanuk állítják - a pert is végighallgatta, majd a kivégzést is végignézte. Természetesen rejtekhelyről. Mondják, az oroszok kényszeritették erre. Mire és meddig lehet egy embert kényszeríteni, hacsak nem gyáva, vagy nem oportunista, aki félti hatalmát, félti jólétét? Kádárnak számtalan alkalma lett volna lemondással, visszavonulással demonstrálni, hogy nem ért egyet Nagy Imréék meg- hurcolásával és ez tisztázta volna őt a vádak egy része - legalábbis egy kis hányada alól. De nem tett még kísérletet sem a tiltakozásra, arra, hogy szerepét valamikép megmagyarázza. Ez mutatja jel- lemtelenségét, mutatja nála az erkölcsi érzék teljes hiányát. Bizhat-e ebben az emberben valaki? Ha kiírnának Magyarországon egy szabad választást s azon lenne bátorsága Kádárnak is indulni, körülbelül ezeket kérdezném a szavazás előtt a honfitársaimtól, azoktól is, akik ma Kádár érdemeire hivatkozva igyekeznek fátylat borita- tani a múltra. Es mik ezek az érdemek? Az nem az ő érdeme, hogy Magyarországon ma viszonylagos - hangsúlyozom: viszonylagos - jólét van és az élet is szabadabb, mint volt a Rákosi-korszakban. De ez is csak relativ. Mert például a nyugati demokratikus viszonyokhoz képest ez a "szabadság" nem több félrabságnál. Melyből hiányoznak az igazi emberi és szabadságjogok. De ez a viszonylagos javulás sem Kádárnak köszönhető, hanem 1956-nak, melynek megismétlődésétől rettegve voltak kénytelenek lazítani a gyeplőn az oroszok, bizonyos szabad kezt adva Kádárnak, hogy a belső béke érdekében juttason némi kedvezményt a népnek. Ami a legfontosabbat - a Szovjetunióhoz való szövetségi hűséget, a katonai, külpolitikai és gazdasági függőséget - egyáltalán nem érinti. Amit a magyar nép 1956 óta elért, azt saját élniakarásának, életrevalóságának Amerikai Magyar Értesítő
