Amerikai Magyar Értesítő, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
BÉCSI NAPLÓ BÖLCS VEZÉR - BUKOTT DIKTÁTOR RÁKOSI MÁTYÁS Amikor megszületett, 1892. március 5-én, kilencven evvel ezelőtt, apja, a/ adui ről'ös- kereskedő meg Ferenc József császár cs király lojális alattvalója volt. Húsz. évvel később a budapesti Keleti Akadémia igen tehetséges hallgatója Párizsban és Londonban képezte tovább magát a bankszakmában, álmában sem gondolva talán arra, hogy alig pár év elteltével egy szélsőséges politikai mozgalom funkcionáriusa legyen. Két évtized múltán a szegedi Csillagbörtönben, kommunista politikai fogolyként, akit illegális, a törvénytől tiltott pártszervezési tevékenység miatt ítélt cl a magyar királyi büntetőbíróság számolgathatta közeledőnek vélt szabadulásának napjait. S ismét húsz év múlva, megjárva közben a Szovjetuniót és háta mögött a második világháború vérzivalarával, hatalma teljében a ő fényképe ékesítette valamennyi magyarországi hivatal, iskola, kaszárnya stb. falát. Iskolák, intézetek, gyárak, utcák és terek viselték nevét. Nagyobb hatalom összpontosult kezében mint bárki más vezetőében Magyarország ezeréves történelme során. 1952 márciusa volt. Rákosi hatvanadik születésnapját ünnepeltette úgy is mint „a magyar nép szeretett és bölcs apja” és úgy is mint „Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványa”. S mire ismét két évtizedet forgott a történelem kereke - megjárva másodszor a Szovjetuniót, de most mint kegyvesztett, bukott diktátor - a hamvaiban hazatért Rákosi urnáját éjjel-nappal külön rendőrnek kellett őrizni a budapesti farkasréti temetőben, nehogy - mint erre már példa volt -- „ismeretlen tettesek” kárt tegyenek benne. Az 1971 februárjában elhunyt „szeretett vezér” ekkor már évtizedek óta Magyarország leggyűlöltebb embere volt... Rákosi Mátyás élete és szerepe azóta a történelemé. Még akkor is, ha róla a mai hivatalos Magyarországon szinte szó sem esik. „Unper- sonnak”, nem létező személynek tekintik a- zok, akiknek jól kell tudniuk, hogy Rákosi a történelem előtt is letagadhatatianul alapítója és kivitelezője volt annak a politikai-gazdasági berendezésnek, amelyet 1948-ban Moszkva csellel, de inkább erőszakkal létesített az országban és amelyet pártja, az MKP majd MDP ,,a népi demokratikus forradalom proletárdiktatúrájának” nevezett el, — mint állították — „szovjet forma nélkül”. És már itt kezdődött a torzítás, a hazugság! Mert az egész 1949-1956 közötti korszak proletárdiktatúrája igenis szigorú szovjet forma szerint működött. Az államigazgatástól a sajtó szerkezetéig, a gazdasági berendezésektől a kultúra intézményéig, az ünnepek jellegétől az egyenruhák szabásáig, a hadseregtől az állam- védelmi hatóságig. A pártzsargontól a micisapkákig. Az emberek normarendszerrel történő kizsákmányolásától és megalázásától a rendőr- és egyéb terrorig, amely minden társadalmi osztályt pártállásra, világnézetre, felekezetre való tekintet nélkül elért, és amelynek mértéke eleddig ismeretlen volt Magyarország tör18. oldal_________________ ténetében! Mindezekért elsősorban és szinte kizárólag Rákosi Mátyás volt a felelős: „szalámi taktikájával”, „álmatlan éjtszakáival”, „az aranyat tojó tyúk megőrzésének szükségességével”, megtetézve ezt a sztálini embergyűlölő fasisz- toid ideológiájával, amelynek alaptétele ezekben az években az „osztályharc” állandó élesedése és az ezzel kapcsolatos „forradalmi” és „permanens” ellentámadás volt. „Eredményeit" az utóbbinak csak részben ismerjük. De hadd írjuk ide ezt, úgy ahogy ezt nemrég hivatalos hely Magyarországon közölte: „Az ellenség keresésének és az adminisztratív módszerek túltengésének méreteire utal, hogy 1951 és 1953. május l. között, két év és négy hónap alatt a rendőrség, mint kihágási bíróság, kereken X50.000 esetben szabott ki büntetést, túlnyomó többségben pénzbírságot. A bíróságok 1950 és 19531. negyede között, három és eg}’négy ed év alatt 650.000 személy ügyével foglalkoztak, és 3X7.000 személy ellen hoztak elmarasztaló ítéletet. Jellemző adat az is, hogy 1952 és 1955. között, tehát négy év alatt 1.136.434 ember ellen tettek feljelentést és indítottak vizsgálatot. A feljelentett személyek 45 7c-a, 516.70X fő ellen emeltek vádat és hoztak elmarasztaló ítéletet..." (Berecz János: Ellenforradalom tollal és fegyverrel, Budapest 1981). A Rákosi-korszak kivégzettéinek szárnál még ma sem ismerjük. Csak any- nyi biztos, több ezer személyt súlytottak halállal. S hogy kétség ne legyen afelől, hogy kiknek az utasítására történt mindez, érdemes a feledés homályából előkaparni azt az 1951-es decemberi Rákosi jelszót, miszerint „mindenért, ami ebben az. országban történik, mi, kommunisták vagyunk a felelősök!” Gazember volt tehát Rákosi, cinikus, minden hájjal megkent diktátor, aki nem törődve a néppel esak a maga hatalmát nézte? Aki szadista hajlamoktól űzve előszeretettel hurcolt meg száz- és százezreket? Nem látta talán milyen gazdasági, politikai és erkölcsi mélységbe taszította Magyarországot politikájával és hogyan „sikerült” az 1945-ös demokratikus felemelkedés után négy-öt év aiatt minden emberi és erkölcsi értéket kérdésessé tenni? Egyoldalú gondolkodású volt-e, a „hatalom technokratája” és mindenkori készséges végrehajtója a moszkvai utasításoknak? Lenézte-e a magyarságot, lelkileg meg sem értve annak megannyi baját és a múltból magával hozott álmokat, reményeket? Sokkal bonyolultabb mindezekre a felelet — mintsem, hogy erre puszta igennel vagy nemmel válaszolhatnánk!! Sok-sok emberi és korrajzi adalék szükséges ahhoz, hogy összeálljon a maga nemében bonyolult és ellentmondásos „igazi” Rákosi kép. E sorok írója is évtizedek óta gyűjti mindehhez az anyagot, mert úgy tartja, Rákosi Mátyás személye kitörölhetetlen a magyar történelemből! Annak az embernek története, akinek működését — ha a XX. szazad magyarországi despotákkal akarnánk ösz- szevetni - nem lehet politikailag egysikúan és „komplikációmentesen” Kun Bélához vagy Szálasi Ferenchez hasonlítani, még akkor sem, ha tudjuk, hogy nevezettek is a magyarság többségétől idegen ideológia alapján álltak és tevékenykedtek... GOSZTONYl PÉTÉI? AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ A BÍBOROS Ebben az évszázadban elég csak azt mondani, a Bíboros, és mindenki tudja, hogy Mind- szenty József volt hercegprímásról, Magyarország nagy ellenállójáról, a meghurcolt, hányattatott sorsú főpapról van szó, aki most ünnepelné 90. születésnapját. 1892. március 29-én született. Évtizedes elszigeteltségben élt, előbb a kommunisták börtönében, majd menekültként a budapesti amerikai követségen, és csak néhány éve maradt a nyilvános működésre, hatása mégis világraszóló volt, példájáról mindenütt tudnak, az igazság, a kiállás és a kereszténység huszadik századi mártírjaként tartják számon. II. János Pál pápa azt mondta róla, hogy Mindszenty József „elszánt hitvallása bátorítás és segítség legyen a hivők számára”. Születésének 90. évfordulójára jelent meg a bíboros második poszthumusz kötete Hirdettem az Igét! címmel, melynek ismertetésére visszatérünk. KÁDÁR ÁLDOZATAI Negyedszázaddal a magyar forradalom leverése után — tudtunkkal először - tettek közzé adatokat Budapesten, amelyek a kádárista megtorlással foglalkoznak. Berecz János pártfunkcionárius Ellenforradalom tollal és fegyverrel című hivatalos budapesti kiadványában írja: „A polgári és katonai bíróságok 1956. november 4-től 1957. július 31-ig közvádas büntettek miatt 28.601 személyt ítéltek el, közülük 6.321 főt a Nép- köztársaság elleni (tehát politikai) bűntettek miatt. A 6.321 fő közül 70-et halálra, 2.332 főt 1 éven felüli börtönre, 3.581 főt pedig 1 éven aluli börtönre ítéltek...” Ehhez tudni kell azonban a következőket: A közvádas bűntettek miatt elítéltek azok a személyek voltak, akik harcoltak s akiket a „szocialista törvényesség jegyében " fegyveres „banditákként" ítéltek el. Berecz eme majd 30.000 személlyel kapcsolatban nem közli a halálos ítéletek számát. Ö tudja miért, ti. ez igen magas lenne! Ehhez jön még az is, hogy a kádárista ,.leszámolás” valójában 1957. augusztus 1-től vette igazán kezdetét. A forradalmat követő hónapokban még maguk a bírák is igyekezték menteni az eléjük utáltakat és számos ügyész még próbált a paragrafusok között lavírozni. 1957 nyarára azonban befejeződött az ún. „konszolidáció” első szakasza. A rendőri szervek és az igazságügyi beosztottak már nem számolhattak egy politikai fordulóra. Az MSZMP-be visszatért sztálinista vezetők is erős nyomást gyakoroltak a bosszúállásra, amelynek méretei 1958-1959 és 1960-as években minden eddigi terrort (a nyilasokét beleértve! ) az árnyékba állított. Jól értesült ENSZ-beli adatok és más megbízható hírek alapján állíthatjuk: 1956 után majd 100.000 magyar ismerhette meg a börtönöket. A kivégzettek száma 650 és 1.000 fő között mozog. Bosszú? A forradalom alatt kommunista pártfunkcionáriusbói és ÁVH-sból legföljebb 50 személy vesztette életét! EUAS SÁNDOr 1982. április
