Amerikai Magyar Értesítő, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-03-01 / 3. szám
FLÓRIÁN TÍBOR: 1982, március hó ÉRTESÍTŐ Hogyan védekezzünk a csüggedés, és a kultúra hanyatlása ellen? Csüggedésünk pillanataiban gondoljunk mindig arra, hogy egy 16 millió lelket számláló, tehetséges nép fiai vagyunk és egyre jönnek a hirek hozzánk arról, hogy Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken és a Kárpátalján is nőnek kimagasló tehetségeink és Magyarországon szaporodik azoknak a száma, akik látják a nemzet problémáit és akik biztosítékai annak, hogy kellő i- dőben - rajtunk kivül is - sokan lesznek, akik megszólaltatják a nemzet lelkiismeretét. Hiszem tehát, hogy ha egy katasztrófa mindnyájunkat el nem sodor, akkor összefogott erővel meg tudjuk oldani problémáinkat. Magyarországra gyakorolt erkölcsi nyomással megállíthatjuk az öngyilkosságok egyre növekvő számát és a népszaporodás végzetes csökkenését . Közös munkával nemcsak népünk egyéni, emberi jogaiért szállhatunk sikra, hanem egy olyan korban, amikor Európa kisebb nemzetiségei is a legjobb utón vannak ahhoz, hogy megszerezzék önkormányzatukat, akkor a magyarságnak, mint a legnagyobb, idegen hatalom alá került európai nemzetiségnek egyre növekszik az esélye arra, hogy nemzeti jogainak is érvényt szerezhessen. Az idő jele, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a jövőben már foglalkozni kiván a nemzetiségek sorsával és bizakodásunkat növeli, hogy a Bizottságnak, amelynek hatáskörébe utalták ezt az ügyet, vezetőségébe tartozik a magyarságnak jó barátja és ismerője, dr. Ermacora Felix, osztrák képviselő, aki rokonszenvének tanújelét adta azzal is, hogy Erdélyt meglátogatta és annak néhány magyar vezető emberével találkozott és beszélgetett is. Minderre azért mutattam rá, hogy hitet ébresszek - magyar szempontból - mindnyájunkban. Azonban a világ egy összefüggő egész és nem lehet abból kiszakítani magyar problémáinkat, sem egyéni, tudományos, irodalmi, vagy művészi célkitűzéseinket. Tudomásul kell vennünk, hogy az egész világot érintő válság legsúlyosabb korszakában élünk és az emberiség még nem volt - mind politikailag, mind kulturálisan - ilyen fenyegető körülmények között, mint ma. A III, világháború, vagy az egész nyugati kultúránkat elsöprő, gyáva megadás réme fenyeget. Védekezésünknek csak kétféle útja lehetséges. Polgártársaink állandó felvilágosítása és a nihil felé rohanó korszakunkban a minőséghez való állandó ragaszkodás. Úgy rémlik előttem, hogy az egész nyugati kultúra hanyatlásának a korszakát éljük. Nagy hiba lenne, ha mi magyarok is alámerülnénk a hanyatlókkal. Éppen ilyen korszakban kell megmutatnunk, hogy a reklámok, rekordok, a mennyiség és az emberi kapcsolatok és az életszemlélet eldurvulásának korszakában kifogyhatatlan türelemmel és bátorsággal a minőség, a szellem, a tisztesség és az igazság elsőbbrendüségét hirdetjük az elanyagiasodással, a hatalmával visszaélő állammal és a szabadságot szabadossággá alacsonyitó közfelfogással szemben. Vissza kell térnünk a szellemhez, mely egyetlen menedékünk, elvehetetlen kincsünk. Vissza kell állítanunk a minőség tiszteletét a vásári és selejtes helyett. Reklám helyett kritikát kell adnunk, propaganda helyett művészetet, szónoki formák helyett a kendőzetlen igazságot, beleegyezés és megalkuvás helyett határozott állásfoglalást, szerep helyett hivatást, program helyett életet, kenyeret és szabadságot. Vissza kell szereznünk, a szónak nemcsak a hitelét, hanem értékét és súlyát is,hogy úgy tekintsenek reá, mint legnagyobb eligazitónkra itteni életünkben. Lélek, szellem, minőség legnagyobb fegyvereink - az anyanyelvűnkön kivül - melyekkel védekezhetünk, nemcsak kifelé, hanem befelé is, azokkal szemben, akiket egy beteg kor magával sodort. Velük tarthatjuk fönn önmagunkat más népek között. Semmi másra nem hivatkozhatunk csak ezekre, semmi másra nem é- pithetünk, csak a szellemre, arra, a- mit magunkkal hoztunk Hazánkból és a megtiport, más nemzetek alá kényszeri- tett területeinkről. New Milford - Erdőszállás ★ FÖLDERENG EGY IBOLYA Még meztelenül dideregnek a fák, s az ágak között a tört fészkek, árvák. A tavasz ecsetje néha húzogat csak a nyálkás dombokra vonásokat. Halovány nap tekint be az ablakon, hideg és sápadt, mint arcmása: a hold. Az árnyak délben is összefogódznak, a rigók nem fütyülnek a rigóknak, az útra csendesen hóié szivárog, és a kert vizét fölissza az árok, de morc partján földereng egy ibolya, s táncol, mintha anyám kertjében volna. Flórián Tibor 7