Amerikai Magyar Értesítő, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-12-01 / 12. szám
1982. december Amerikai Magyar Értesítő 9.oldal FEKETE MARGIT Néha, néha visszatérnek, otthoni emlékek . . . •fr Sintörés: Rövid hírben azt olvastam, hogy a MÁV vezérigazgató helyettese arról panaszkodott, hogy a személyi- és áruforgalom csökkenése miatt, a korszerüsitésen ki- vül, a pályatestek javítására is alig van pénzük. Ettől a kis hirt61, visszatértek emlékeim, a MÁV-al kapcsolatban! 11 évvel ezelőtt, még otthon éltem és a balatoni gyorsvonattal Budapest felé utaztam. Alig hagyjuk magunk mögött a bálátonszemesi állomást, amikor a vonat kocsijai rángatni, ugrálni kezdtek. Szerencsére a gyorsvonat még nem kapcsolt teljes sebességre és a mozdonyvezető fékezett. Az utasok is, a vonat személyzete is keréktörésre gyanakodtak. A vonat megállt, a mozdonyvezető a fütő, a kalauzok lelkiismeretesen körbejárták a vonatot, amiből természetesen az utasok sem maradtak ki. A vasúti töltés oldalán levő fűből, valaki felemelt egy húsz centiméteres sindarabot, ami a pályáról hiányzott. A szerelvény közepén lévő kocsinak egyik kereke, a keletkezett résben, talpfán állt.- Nem terrorista cselekmény volt kedves olvasóim. Az anyag is belefáradt az otthoni szicializmusba. Valamikor rég- gen, az a világ helyezte oda a sineket, amelyiket olyan buzgón, állandó jelleggel most szidnak! A továbbindulás érdekében, a hátul maradt kocsikat is^át kellett hozni a hiányzó sinen. A MÁV egyszerű dolgozói, rövid tanácskozás után, közölték az utasokkal, hogy aki fél, gyalogoljon előre, ott majd ismét felszállhatnak, ha áthúzták a szerelvényeket a hiányzó sinen. A kevés fizetésért dolgozó, de leki- ismeretes vasutasoknak köszönhetem,hogy most itt ülhetek az Írógépnél és megírhatom cseppet sem kellemes emlékeimet a balatoni gyorsvonatról. Fizetgetnek? Dolgozgatunk...! Ennek a történetnek a mottója, szállóige lett odahaza, de csak kevesen tudják, honnan ered: A MÁV jó összeköttetésekkel rendelkező, magas állást betöltő "dolgozóinak" Balatonszárszón üdülőjük van. Ott történt, hogy a vasút egy jelentéktelen dolgozója, a töltésen kinőtt gaz kitakarításával volt megbízva. Munkáját kényelmesen végezte, minden gaz kiszedése után pihent egy kicsit. Az egyszerű vidéki ember nyugalmával kikotorta zsebéből a cigarettát, utána a gyufát és rágyújtott, Mialatt a füstöt fújta, elgondolkozva messzire nézett a hullámzó balaton felé és nem gondolt arra, hogy valaki már jóideje figyeli. Az ismeretlen odament a vasutashoz és azt mondta: "Mondja! Maga miért nem dolgozik?"- Hát...amennyit fizetgetnek, annyit dolgozgatok! - Nyugodtan szívta tovább cigarettáját és nézte az idegent, aki nem szólt többet, ment az állomásfőnökhöz.- Ki az, az ember, aki a töltésen dolgozik? Az állomásfőnök dicsérte, hogy igen rendes ember.- Csak éppen nem dolgozik...és tudja mit mondott nekem? - Megismételte azt, amit a vasutas mondott és amire azóta is többen hivatkoznak otthon.- Hát bizony... négy gyereke van és e- zerkétszáz forint fizetése. Nagyon szegényen élnek, - válaszolta az állomásfőnök.- Mondja meg annak az embernek a nevét... én a MÁV igazgatója vagyok! Az állomásfőnök megmondta a nevét és megmondta a vasutasnak is, hogy máskor a gazt szedje ki, a száját pedig fogja be. Az ügy kivételesen "happy end"-el végződött. A szegény vasutas, aki a fegyelmit várta, egy levelet kapott, benne 500 forintot. A levélben ez volt: "Remélem, ezután nem csak dolgozgatni, hanem dolgozni is fog!" Aláírta: a nyaraló MÁV igazgató. •frCsak a légfék szakadt el... Színhely ismét a Balaton, a vasútállomásra mentem, nem a sétányon, hanem a vasúti tüöltés oldalán. A kitérőben hosszú tehervonat várakozott, az ellenkező i- rányból érkező vonat miatt. A tehervonat utasai, olyan igazi borjak voltak, amelyeknek a húsát utoljára a II. világháború előtt árulták a hentesek. Amikor a váltót kézzel állító bakter elé értem, egy hatalmas durranást hallottam, a borjukkal megrakott vonat felől. Azt hittem, már nem is élek, a váltót kezelő ember hangja téritett vissza e világra: "Ne tessék félni! A légfék szakadt el...Az durrant ilyen nagyot!" Miután már utaztam sin nélküli gyorsvonaton, aggódva kérdeztem: "Hogyan szakadhat el egy légfék?"- Úgy, hogy eltörött a kampó, amivel a kocsikat egymáshoz kapcsolják. Ez újabb újság volt. "Hogyan törhet szét, csak úgy...egy ilyen kampó?" A falusi vasutas huncutul rámmosoly- gott: "Nem acélból van ez kérem...A begyűjtött ócskavasból...Lehet, hogy éppen az én rozsdás bilimet olvasztották belé!" Feliszálltam a vonatra és elgondolkoztam a helyzetemen...Ha a sínből egy da-
