Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
ÉRTESÍTŐ 5. oldal 1980. április hó HARASZTI ENDRE: Újabb román szélhámosság Bukarest most már a nagy- szentmiklósi kincsleletet is "Dákó-Román" - eredetűnek hirdeti! A hazai és idekinti magyar olvasóközönség - s remélhetőleg ma már a történettudományos világ és a történelem i~ ránt érdeklődők széles tömegei - előtt sem ismeretlen az a vakmerő történelemha- misitás-sorozat, mellyel a román sovinizmus az 1920-ban ölébe hullott magyar Erdély feletti tulajdonjogát igyekszik igazolni , elfogadhatóvá tenni. Bár semminemű» tudományosan alátámasztható, régészeti, vagy dokumentális bizonyiték nem található, - Bukarest egyre arrogánsabban, egyre féktelenebb dühvei iparkodik a képzelet világából "valósággá" varázsolni Erdélyt, - mint egy valamikori Dákó-ro- mán birodalom magvát. A történelemtudomány nem ismer ilyen nevű birodalmat, - hiszen a Dáciában csak rövid ideig tartózkodó római légiók az ellenük kétségbe esetten védekező dákokat kiirtották, vagy itáliai rabszolgaságba hurcolták s Erdély földje csak római, hun, avar és magyar leleteket tárt napvilágra, - mindazonáltal "politikusoknak" álcázott kalandorok, "tudósoknak" álcázott propagandisták állhatatosan ágálnak, Írnak a ^'dákoromán" eredetről, birodalomról, - érezvén, tudván, hogy ma már csak a szüntelen "agymosás" az, amelynek segítségével még talán igazolhatják szörnyű, népirtó bűneiket a jelenkor és a jövő igazságosztása előtt. Idén"ünnepelve" a sohanemlétezett birodalom 2050 éves évfordulóját, egyre- másra jelennek meg könyvek, melyeknek hazugságáradata, égbekiáltó arcátlansága már-már alighanem nemcsak alvilág magyarságát sérti, nemcsak a történelemhez értő német-angol-francia, stb irók-olvasók természetes érzékenységébe ütközik, de nyilván a lekiismeretesebb román olvasó- közönséget is lekiismeretfurdalásra készteti. Bukarestben most az Editura Meridiane kiadásában /1979/ - a nagyszentmiklósi aranykincsről jelent meg könyv. A könyvet Radu Florescu és Ion Miclea Írták. Cime: Tezaure Transilvane la Kunsthistorisches Museum din Viena. Tudjuk, hogy a nagyszentmiklósi kincs a Kárpát-medence legszebb népvándorláskori lelete, mely - elvitathatatlanul - a késő-avar, vagy a IX. századbeli magyar művészet csodálatos művészeti terméke. A szépséges korsók, csészék, ivóedények - összesen 23 darab - 1799-ben kerültek a föld mélyéből felszínre es a Habsburg-idők joggyakorlatának megfelelően Bécsbe kerültek. Ma is a Kunsthistorische Múzeumban láthatók, - a budapesti Nemzeti Muzeum történelmi Osztályán csak hű másolataikban gyönyörködhet a látogató. Előkerülése óta igen sok régészetitörténelmi tanulmány foglalkozott a leletekkel s az kétségtelen, hogy a mai napig sem lett eldöntve véglegesen, hogy ki készítette az egyes darabokat, hol volt a titokzatos aranyműves-műhely, melyik avar kagán, vagy magyar vezér volt 3 megrendelő: avagy melyik avar, esetleg Arpádházi fejedelem asztalán pompázott ez‘a remek aranykészlet. Még mindig sok vita folyik az edényeken látható görög- betűs és rovásirásos feliratok tekintetében. A több százon felüli szakiroda- lomra valódi koronát tett 1977-ben László Gyula, aki a felmerülő kérdéseket minden elképzelhető oldalról tovább boncolgatta és teljesebb képet adott erről az ősi magyar kincsről, mint bármelyik elődje. László Gyula remek, részletes könyvét Rácz István művészi kivitelű, a kincset elénk varázsoló, részleteiben is é- lővé, érthetővé tevő színes fényképei kisérték. A mű a Corvina Kiadó jóvoltából került a magyar olvasók asztalára, könyvtárába, de ez a nagy tudományos értékű tanulmány a világ régészei számára is minden eddiginél fontosabb forrást jelentett. A csodálatos és tudományos értékű mű elkerült Bukarestbe is, ami az "illetékeseknek" eszébe juttatta, hogy Nagy- szentmiklós többé-kevésbé beleesik abba a területbe, melyet álmodozásaikban, világcsalásaikban a "dákoromán birodalom" területének jelölnek. Ebből már csak egy gondolati "lóugrást" kellett tenni: - miért ne lehetne a nagyszentmiklósi ősmagyar leletből dákoromán leletet csinálni?!...Ez volt az előzménye Florescu és Miclea "Tezaure Transilvane" /Erdély kincsei/ cimü "reprezentatív" kötetének. E szerzőpárosnak ez volt a második"mü- ve". 1978-ban már közösen készítettek egy színes naptárt. /Aurul, Carpatirul, Calender al redistei Transilvania/. Már ez a naptár a nagyszentmiklósi kincs jól-rosszul sikerült fotóival volt dekorálva, melyeket Ion Miclea készített. Az ismeretterjesztő szövegeket Florescu fűzte hozzá. Erről a naptárról Bálint Csa- nád a "Tiszatáj" c. folyóirat 1978. májusi számában már megemlékezett, - de ekkor még különösebb gyanuok nem merült fel, mert Florescu a nagyszentmiklósi kincsről egyszerűen mint Erdély területén talált leletről irt,- "dákoromán" következtetések nélkül. Az 1979-ben megjelent Florescu-Miclea kötet már lényegesen messzebb megy követ-