Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1980-02-01 / 2. szám

12. old. ÉRTESÍTŐ 1980. február hó LAJOSSY SÁNDOR: Anyanyelv nélkül nincsen haza! Annyit Írtak anyanyelvűnkről már» és én mégis megkérdezem* mi is az az anya­nyelv? Miért ragaszkodunk hozzá? Mi kö­zünk van nekünk» emigránsoknak az édes anyanyelvűnkhöz? Lehetetlen merőben uj gondolatokat pa­pírra vetni, de én most megpróbálom el­mondani, mit érzek, amikor idegenben ma­gyarul beszélhetek? Először is vissza­cseng bennem gyermekkorom apró kis örö­mei, melyeket Édesanyám, Édesapám, test­véreim, vagy azok által kaptam, akik sze­retettel vettek körül...Azután az isko­lai emlékeim térnek vissza, hol humoro­san, hol szorongásteli percekkel - amint az diákok életében megtörténik. Ugyanígy gondolok az imádságokra, énekekre és ked­venc dalaimra, melyeket csakis Édesanyám­tól tanult nyelven mondhatok el teljes emberként szivvel-lélekkel felbuzdulva, nekitüzesedve és egészen átadva magam az anyanyelvem drága igézetének. Nem tehe­tek róla, de idegen nyelven csak dadogás az imádságom, vonyitás az éneklésem és siralmas a dalolásom... Miért ragaszkodunk hozzá? Már azoknak akiknek "kenyere" az anyanyelv? Itt ide­genben nagyon fontos körömszakadtáig ra­gaszkodnunk a saját nyelvünkhöz úgy,hogy a gyermekeinket is megtanítjuk rá. Nem­csak azért, hogy igy mint kétnyelvű embe­rek /annvi ember, ahány nyelvet beszél/ a Haza számára sem vesztek el, hanem hogy tovább adók lesznek ők is a sajátos magvar örökségünknek. Végiil: mi közünk van nekünk, emigrán­soknak a magvar anyanyelvűnkhöz? /Kész­akarva emelem ki mert látszólag hátatfor­dítottunk, amikor elhagytuk szülőföldün­ket!/ Legalább annyi, mint az otthonélők­nek. Mert, aki nyelvében magyar, feltehe­tő, hogy a szivében is az. A szív és a nyelv-magvarság együtt jelenti a magyart. A szív és a nyelv-magyarság a Haza! Ma­gyarország. ..Ezért tehát mindenütt, ahol magyarul beszélünk a világon, Magyaror­szág egy része jelen van. Van úgy azonban, hogy hazai emléktár­gyakkal szépen díszítjük otthonunkat, s büszkén mutogatjuk különösen idegen láto­gatóink előtt és dicsekszünk vele, hogy otthonunk kis Magyarország, de gyermeke­ink nem értenek vagy méginkább nem be­szélnek magyarul, 'J’udom, hogy pironko­dunk emiatt, de ez nem elég. Ha nem ma­gyarosítjuk vissza őket idejében, akkor meddő a mi magyarságunk is. Ezért kell, hogy közünk legyen a magyar nyelvhez és harcolnunk kell érte, hogy velünk és utó­daink ^által mindig épüljön a magyar haza. Flórián 'Mbor közismert nagy Írónk és költőnk egyik Írásában kimondotta, hogy "Anyanvelv nélkül nincs feltámadás!", én azt mondom, hogy nincsen Haza! Hajtunk áll vagy dől e legnagyobb Gondolat tes- tetöltése: kiút Trianon gyalázatos meg­csonkításának börtönéből és a szovjetmeg- szállás ránk erőszakolt "barátságának" a lerázása. Isten minket úgy segítsen, hogy anya­nyelvűnkben mindig egyek legyünk! Magya­rok. Amig magyarok élnek Magyarország is van. —■ " ■ **************** — ..... - . i ■ Teve a példakép! . . . Szerettem nézni a tevéket, ahogy a lá­bukat maguk alá huzva térdeltek a sárga homokon. Hendithetetlen egykedvűséggel bámultak szép, hosszú pilláju szemükkel a világra. Volt valami bennük a sztoiku­sok türelmes iróniájából. Aránytalan, groteszk testük, hosszú nyakukon lengő komikus fejtik valami bumfordi kedvességet sugalt, s a századunkban oly népszerűvé vált "csunva esztétikáját" hirdette. Magam is felkapaszkodtam egyre, már ugv térdelésében is nehéz volt elhelyez­kedni a púpjára biggyesztett nyeregben. Hát még mikor felállt! Először hosszú lá­bait egvenesitette ki, amitől előre re­pültem a heveder nélküli nyeregben, bizo­nyosan át is szálltam volna a füle kö­zött, ha a másik pillanatban a mellső lá­bait is ki nem nyújtja, minek következté­ben visszabillentem merőleges testhely­zetbe. Az ut nem tartott fél óránál to­vább, s a teve sem rakta túl gyorsan ha­talmas, szétlapult patáit, mégis olyan furcsán ingottam-lengettem, a majd három méter magasban, hogy has- és hátizmaim belesajdultak. A hajcsárok nem voltak szívbajosak, aki a poroszkálás felénél nem adott volna "baksist", annak olyan gyorsan térdeltették le a tevéjét, hogy átszaltózott szegény fösvény turista az állat feje fölött. Vagy megtörtént "vé­letlenül", hogy a poros utat szegélyező hatalmas anyósnyelv-kaktusznak irányí­tották az egypuput, de olyan ügyesen, hogy csak az ember lábát karistolták fel a tüskék, a durva, ritkaszőrü bőrhöz hoz­zá sem értek. Mindjárt letettem róla, hogy irányíta­ni próbáljam bármi módon is a csámpás jó­szágot. A lovagló tudomány semmit sem ért. Furcsa, hörgő-fülytilő torokhangokat hallattak a gyalogos arabok, melyeket a- lig tudtam megkülönböztetni, hát még u- tánozni! A hangjelek hallatára a drome- dár ügetni kezdett, vagy elfordult az u- ton, lassított, megállt, esetleg várako­

Next

/
Oldalképek
Tartalom