Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1980-06-01 / 6. szám

4. oldal «=----­értesítő 1980. június hó den tudását, hazaszeretetét latbavetve. utolsó pillanatig harcolt a ránkzuduló szörnyűség ellen, megidézve a cinikus országcsonkitókat "az emberiség lelkiis- méretének itélőszéke elé." Ezt a felírást többször is. ünnepé­lyesen idézgettük s mikor tanítóink, osztályfőnökéink, igazgatóink, történe­lemtanáraink is idézték e mondatot, ak­kor önkéntelenül is utánozgattuk e mon­dat pathetikus hangzás-használatát. De mi nem "szinészkedtünk"! Átéreztük e mondatot es titokban többen arra gondol­tunk, hogy valaha talán éppen mi le­szünk azok, akik Apponyi sikertelen kí­sérletét sikeresen folytathatjuk. így vált a történelem - mely sajnos, manap­ság oly sok fiatal szemében nem más, mint egy különös, vastag könyv, régmeg­halt emberek rég-nem-fontos dolgaival»- életünk valóságos tartalmává, idegeink, vérsejtjeink alapanyagává. Tudtuk, hogy velünk-bennünk él tovább a történelem s mikor már latinul is konyitottunk s meg­értettük, hogy "Trianon" egyben "tria- non"-t, azaz hármas nemet jelent, akkor a "Nem-nem-soha" hármas jelszava még el­tökéltebben élt bennünk, a Trianoni Nem­zed éjc_tag j a iban. Statisztikai adatoKat tanultunk ar­ról, hogy a régi, történelmi Magyaror­szág területének csak 28.5 %-a maradt a miénk és minden gyerek szomorú szivvel jegyezte meg az uj területszámot* 92 e- zer négyzetkilométer...Rajzok, grafiko­nok értették meg velünk, hogy születé­sünk ideje óta minden húsz magyarból hét már idegen országok uralma alatt él és a velünk egykorú kis magyaroknak "o- daát" már idegen nyelven kell tanulniok. De nem,- nem neveltek bennünket emiatt sem idegengyűlöletre. Hazudik minden hí­radás, kitekert-"történelem", amely ezt próbálja magyarázni-hamisitani! A tótok, horvátok becsapásáról, csalódásáról is tanultunk-hallottunk és megértettük, hogy a nagy háborút követő gyülölség, embertelenség nemcsak a mi hazánk népét de más országok apraját-nagyját is baj­ba sodorta, nyomorba taszitotta, a két­ségbeesés zsákutcájába vitte. Nemcsak mi lettünk szegények,- szegény lett az az egész világ körülöttünk. Osztályaink jó rajzolói Nagymagyaror szág-térképeket rajzoltak, vagy szebb- nél-szebb magyar cimereket. - angyalosa­kat szentkoronásokat - festettek. Azok, akik - velem együtt - költői-irói hiva­tást éreztek sovány kis kebleik mögött, prózában, versben Írtak Trianonról s eb­ből fakadó kötelességeinkről. Nem kel­lett uj Jókaivá, uj Petőfivé lenni eh­hez! Kosáryné Réz Lola "Tibi Trilógiájá­ban" /Vájjon ki emlékszik még rá a mai­ak közül?/ a kis tót fiúból magyarrá lett, Amerikába került diák visszaszer- zi Nagymagyarországot a Népszövetség drámai vitájában! Papp-Váry Elemérné "Hitvallás" c. költeményének első három sora Nemzeti Hiszekeggyé vált, melyet a Himnusszal, Szózattal éreztünk egyenran­gúnak. Manapság, mikor szomorú szivvel látom, hogy az amerikai s kanadai himnu­szokat zsebredugott kézzel, hányaveti- nyegle testtartással ácsorogja végig az ittszületett diák, - arra gondolok, hogy köztünk még a legvásottabbak is megkomolyodtak, feszes "vigyázz"-ba áll- tak és megbróbáltak magukbamélyedni. "komoly-felnőtté" válni, mikor az osz­tály meghatott kórusként mondta el a so­ha megnem unt, soha gépiessé nem vált mondatokat* "Hiszek egy Istenben, Hi­szek egy Hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Ámen." Aztán hozzátet­tük* "Csonka-Magyarország nem ország, - Egész Magyarország Mennyország!" Ilyen­kor szomorkás, imádkozó hangunk lelkes- sé-harciassá változott s nevelőink, ta­náraink büszkén néztek ránk, - ránk, a Trianoni Nemzedékre! Sohasem felejtem el, milyen mérhetet­lenül büszke voltam, mikor kishugom, a picike, magyarruhás, pánlikás elemista az én trianoni versemet szavalta el ele­miiskolája záróünnepélyén! Tízegynéhány éves szivem úgy dobogott, hogy majd ki­ugrott a helyéből s miközben elszorult 8zívvel fogadtanTäT gratulációkat, bog­lyas hajam megsimogatását, azt mondogat­tam magamnak* - ime, máris tettem vala­mit. Még nagyon-nagyon sokat kell ten­nem. .. f Tettem-e sokat? Tehettem-e eleget? Nemzedékem, a Trianoni Nemzedék szorong­va. tétovázó, sokszor rettegő szivvel vált az egymást sodró események kapkodó cselekvőjévé, mégtöbbször tehetetlen ta­nújává. Trianon érdekében sokan közü­lünk "még az ördöggel is szövetkeztek", de a harmincas évek végén, a negyvenes évek első felében "a cél szentesíti az eszközöket" mondás bizony nem vált be és életünkben újabb "Trianont" hozott. A Rákosi-korszakban elitélendő "náció­nál izmus"-nak számítódott az, ha bárki közülünk a tőlünk erőszakkal, igazságta­lanul elrabolt területekről beszélt, vagy elnyomott, kisemmizett, állandóan irtott határonkivüli véreinkre még csak gondolni is mert...A Trianoni Nemzedék nagyrésze véres harcterek földjében pi­hen. Szétfoszlottunk, meggyaláztattunk, néha megvetett, kinevetett emberek let­tünk, - mi a Trianoni Nemzedék. Szétfoszlottunk? Meggyaláztattunk? Nem, ezerszer is* NEM! Valami történt az életünkben, valami csodálatos*- vala lami, több mint két évtizeddel ezelőtt, ami egy régesrégi Március 15 sugárzóhom- loku ifjainak rangjára emelt bennünket! Még sokan vagyunk, akik élünk, dolgo­zunk, Írunk! Fáradt szemünk mögött még

Next

/
Oldalképek
Tartalom