Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
14. oldal ERTESITO 1979. május hó MAGYAR TÁJAK MAGYAR TÖRTÉNELEM A KOLOZSVÁRI TEMETŐ Kerek ötszáz esztendeje annak, hogy a fekete halál belopakodott Erdélybe, lesuj- tott Kolozsvárra és minden ház odaföstötte a gyász komorló keresztjét. Mivel a Szent Mihály templom körül fekvő cinterem egyhamar megtelt az örökkévalóság utasaival, a sirásók - akik különben hatórás fordulókban váltották egymást, még éjszaka is, szö- vétnekek világánál - a bástyafalon kivülre húzódtak és óriási árkokat szaggattak fel, számolatlanul vetvén beléjük az idvezülő- ket, közembereket és főembereket válogatás nélküli egyenlőségben, miserere, miserere! Valamivel utóbb a tanács, már amennyit életbe hagyott belőle a Harmadik Angyal, határozatilag szentesitette a holtaknak ezt a térjezkedését.-...A Torda utcai kapun túli földből, amelyben eddig dinnyét ágyaztak, szakitas- sék ki egy terjedelmes darab, ez kerites- sék be jó, örökös sövénnyel, hogy mögötte csendben elnyugodhassanak szegények is gazdagok, egyesülvén az Urban... így hangzik, persze latin eredetiben, a Kincses Város hires sirkertjének, a házson- gárdi temetőnek alapitó levele, Anno Domini 1^64. Felségek, kancellárok, vértanuk, bölcsek és költők oktatták, mert a halottak az élők előtt léptetnek, az erdélyi évszázadok tanulságaira a kegyeletes utódokat. Vajon csendben pihennek-e bukszussal szegélyezett ágyaikban a tulvilági vándorok? Ez a balga kérdés, talán, blaszfémiának hat. De a korszak, amelynek gyermekei vagyunk, oly durván változékony, s minden, meg mindenek oly kiszolgáltatottak benne, hogy kitudja, imitt-amott nem irják-e át még az enyészet telekkönyvét is, s a múlt gigászaival nem szolgáltatják a jelen törpéit! Kitudhatja hát, vajon a Tordai kapun túl fekvő, örökös sövénnyel elkerített parcellákra nem jelentett-e be kisajátitási igényt emberöltőnk szelleme? Ámbár a Házsongárdi illetékes előadók oly óriási egyéniségek, ho^y még sirkerti mozdulatlanságukban is nehez lenne urrávál- ni rajtuk. A temető elején például egy domb tetejéről az égbe törve, magasan három obeliszk, alatta az erdélyi reformáció s egyben a legklasszikusabb vallásegyenlőség három legendás püspöke» Nagy Péter a szónok, Szász Domokos, a szervező és Bartók György, a téritő. Körülöttük elszórva Szenei Molnár Albert, Ujfalvi Sándor, Apácai Csere János, Bölönyi Farkas László, Jancsó Pál... A főútvonal végén négy kőoroszlán őrködik egy márványobeliszk tövében. Aki alatta pihen, életében óriás volt, lelke és teste szerint egyaránt: Kendeffy Ádám. Távoli közlések szerint, nem tudjuk,kellőképpen hitelesek-e, Házsongárd kezd karaktert változtatni. Ez a liget ugyan, századéveken át, sajátosan magyar volt, akár a fejedelmi jogart, akár az erdélyi géniusz babérkoszorúját, akár a püspöki pásztorbotot, akár a vértanuk koszorúját vésték is köveire. Ha úgy igaz, ezt az elhatározó árnyalatát, a magyar jegyet lassan-lassan lekoptatják homlokáról, amint a jegyet - megtagadva saját ideáljait - lekoptatni igyekszik az uralkodó hatalom a magyar iskolák oromzatáról, a templomok kapuboltjáról és a lelkiismeretekről is. Mondjuk, csak a messze emlékezet segit el bennünket a Tordai kapun kivül eső sirkertbe, s igazában nem tudjuk, hogy a félévezredes ligetben mit müvei nyers emberöltőnk. De ha való lenne, hogy átfestik e berek cimerét nem tesz semmit, ebben megnyugodhatunk mindannyian. Mert, hogy erkölcs, hit, hagyomány, eszme, anyanyelv és öntudat szerint kik vagyunk és mi vagyunk, ez netán eltüntethető a romlandó kopjafákról, de nem tüntethető el a romolhatatlan lelkekből. Erdélyi ének - 1979-ből Itt csak könnyet töröl a kendő, csak búcsút int, nem hivogat, Virággal a nyár nem borítja, csak a sÍrókat Lakodalmas nép előtt zárva,- Halottnézőknek nyílnak csak az ajtók - és a nép tükrére, örömünnepen is gyászfátyolt aggat. Székely legények kaszája porladó csontba, kőbe vág. Hallgat az ajkuk, róla a nótát régen ellopták. Ordít az orkán a Hargitán, Holló ül fent a Cenk-hegyen, Halott ősök szellemámyai Csendesen lépjetek, csendesen. A Hadak utján sápadoznak, Ritkulnak a szent csillagok, Könnyükkel sodornak szálat a székely asszonyok. Hegyek mennek, nagy terhet húznak, Párolognak a lovacskák... Ha valaha, most még jobban csináljuk a kalákát, a kalákát. SZENCZI MOLNÁR ALBERT: (Szül. Szencen, 157^. aug. 30. Meghalt, 1639. jan 17.-én Kolozsváron.) ref. pap, nyelvtudós, egyházi iró, műfordító. Nagyapja Mátyás király katonája volt, a Székelyföldről Pozsony vm- be került, ahol molnár lett, apja is az volt. Szencen, Győrben, Göncön, Debrecenben majd Wittenbergben, Heidelbergben és Strass- burgban tanult. A ref. egyházat megajándékozta a zsoltárokkal, a javított Károlyi- bibliával és sok, sok fordítással.
