Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-03-01 / 3. szám

1979. ruárcius hó értesítő 13. oldal Magyar Híradó 1010 Wien. Köllnerhofgasse 5/13 A »nult év szeptemberében meenyilt a Bu­dapesti Hittudományi Akadémia keretén be­lül h-5 résztvevővel, a Teolóeriai Levelező tagozat. Hatvan százaléka nő. Lékai primás 1977. októberében a Vatikáni rádiónak a- dott interjúban, amit a magyar kurir is le közölt, 600 jelentkezőről beszélt. Csak ez után tudták meg, hogy milyen feltételek mellett engedélyezi a rendszer. Ugyanazo­kat a feltételeket szabták mee a levelező tagozat számára is, mint a felsőoktatásban tanulók számára: hatósági erkölcsi bizo- nyitvány, a munkavállalóknál a munkaadó vagy személyzeti főnök engedélye. A levele ző tagozatot csak a budapesti főiskolán en­gedélyezték. Ezek a körülmények kellemet­len viszhangot váltottak ki, úgy hogy szá­muk lhO-re apadt. Ezek júniusban fölvételi vizsaát tettek, amelven komolyságukkal és fölkészültségükkel szinte megdöbbentették a vizsgáztatókat. Azt is a résztvevők tudo­mására hozták, hogv a három évre tervezett tanfolyam csak az ő személyes vallási igé­nyük kielégítését szolgálhatja, sem hitok­tatói, sem diakonátusi vagy plébániai kise­gítői beosztást, mint nyugaton, nem kaphat­nak. A hazai áremelkedések során nem került minden azonnal nyilvánosságra, de tény, hogy úgyszólván mindennek emelkedett aprán­ként - mintegy suba alatt - az ára, igy a vendéglőké is, a Céllért-szálló népszerű éttermében, ahol azelőtt 17i- forintért le­hetett egy kismenüt kapni, most a nyugdí­jas vendégek nagy megrökönyödésére 25,- fo­rintot kérnek érte, De itt is, ott is vál­tozott az ár, ha nem is sokkal, de a kis­fizetésű emberek, nvugdijasok, diákok stb. számára érzékeny módon. Az emberek egy részét az is érzékenyen érintette, hogy a mindenki által vágyva- vágvott autókra ezután nem a vételár 20 százalékát, hanem 50 százalékot kell a ren­deléskor befizetni #vTriász-korszakbeli csepkőbarlangot fe­deztek fel a Bükkben, Felsötárkánytól mint egy 6 kilóméternyire. Az eddig ismeretlen barlangrendszer falait végig csillogó csep- kövek boritják. Elkészült a vaduzi Mindszenty-muzeum leltározása és megkezdődött Máriacellben az uj muzeum épitése. Tavasszal szállítják át a biboros hátrahagyott tárgyait végle­ges helyükre. Az emlékmúzeumot május 26-27 megrendezendő zarándoklat keretében avat­ják fel és adják át hivatásának. A Burg Kastl-i magyar gimnázium most ün­nepelte huszadik évfordulóját. Az iskola bölcsője a Passau melletti barakiskola volt onnan került nagy kerülővel jelenlegi he­lyére, az egykori bencés kolostorvárba. Az ünnepség disz-szónoka dr. Habsburg Ottó volt. Sopron számára.Burgenland ad majd jó ivóvizet, Délburgenland számára viszont Szombathely térségéből érkezik az ivóviz,- ebben állapodtak meg az illetékes osztrák és magyar szervek. Most folyik a részletek megbeszélése és a terveket is készitik már a technikai kivitelezés céljaira. »^.Sion-nővérek telepedtek le Sauerbrunn- ban (Savanyúkút) egy magyar főnöknő vezeté­sével. A Népszabadság vezető helyen hozta a "jó hirt", hogv 1979-ben ll.ooo uj lakást kivárnak Budapesten épiteni - ha a terve­ket sikerül végrehajtani. Arról elfeledkez­tek a cikkirók, hogy a magyar főváros ége­tő lakásgondjain ez a szám - még ha sike­rül is a tervet teljesiteni - mit sem fog változtatni. Budapesten 19-5.on lakásigény­lő vár lakásra s ehhez évente 12-15.ooo uj igénylő jön. A régi lakások szanálása min­den esztendőben 3-9-.ooo lakás elvesztésé­vel jár-. Mindez azt jelenti, hogy 1979-ben is marad a lakásfronton minden a régiben. A "szocializmus" képtelen a dolgozók lege­lemibb szükségletét - a lakást, a saját négy fal utáni vágyat - kielégiteni «•^Ugyancsak a Népszabadság irja, illetve feltűnő helyen cáfolja azokat a "rémhire- két", amelyekkel az emberek egymást ijeszt­getik Magyarországon az áremelések óta. E- zek a rémhirek azt terjesztik, hogy politi­kai vonalon is szigorítások következnek, vége az eddigi "szabadosságnak", a rend­szer keménvebben fogja ezentúl gyeplőt. (Nem érdektelen itt megemliteni, hogy Pest felől valóban szállingóznak ilyen hirek, egyesek tudni vélik, hogy Kádárt nemsokára erősebb valaki váltja fel a párt élén, sőt még azt is tudni vélik, hogy az illetőt Né­meth Károlynak hivják.) A magyar posta valaha az ország büszke­sége volt, úgy tartották számon, mint a vi­lág egyik legjobb, legpontosabb és legmeg­bízhatóbb intézményét. Sajnos ma már nem igy van. A levél késve érkezik, a csomag tartalma eltűnik, összetörik, nem jönnek meg az újságok, a számláknál tévedés van, telefon nem működik, és igy tovább. A pos­ta is felzárkózott a többi lecsúszott in­tézményhez, az egykor oly hires magyar sporthoz, a valaha pontos vasúthoz, a ropo­gós péksüteményhez, hogy hirtelenében csak néhány régi hazai büszkeséget említ­sünk. Sajnos, hogy a nivellálódás lefelé történik...

Next

/
Oldalképek
Tartalom