Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 12. szám
ú. oldal ERTF^ITO 1979. december h FEKETE ISTVÁN: 1923 Karácsony A téli alkony hideg árnyai bejöttek az utcáról, és a hó friss szagát hozták be a szobába, hol este volt már. Kinyilt az ajtó, és a téli est hüs hószaga beomlott a szobába, hol meghűlt már a ci- garettafüst, kialudt a kályha, mert valami révedező lustaság telepedett ránk, és elfelejtettünk a tűzre tenni. így ültünk már órák óta. Eleinte beszélgettünk, aztán - ahogy az alkony árnyait kö- rénk fonta - mind nagyobbakat hallgattunk, és végül nem szóltunk semmit, mert az árnyak emlékeket hoztak távoli időkből, amikor mindig égett a tűz, idejében világosságot gyújtottak, mögöttünk még nem volt semmi, előttünk tárva az élet, a nagy világ* emléket hoztak elmúlt időkből, melyek a messze erdők tiszta, havas karácsonyfaszagával most bezúdultak a szobába. Kinyilt az ajtó, és be is tevődött. Kaparászott valaki a falon, kattant a villany- kapcsoló, és a világosság kiméletlen seprője elsodorta mellőlünk az álmokat és emlékeket. Pacolai hunyorogva és mérgesen rendelkezett i-Ojtsd le! Katt. Újra sötétségben maradtunk, de mivel az előbbi ringató, békés hangulatnak már vége volt, rövid csend után újra vezényelt*-Gyújtsd fel! Nem tudsz kopogni?-Kopogtam,hadnagy ur.-Nem hallottam.-Pedig kopogtam.-Hát akkor kopogtál...- És unottan legyintett, hogy "bánom is én, mit akarsz, e- redj a fenébe", de Miskát, Pacolai legényét nem lehetett ilyen könnyen elintézni. Miskának szerzett jogai voltak. Miska titkár volt, anyós, szakács, főhajtó: és Pacolait Miska vagy Miskát Pacolai nélkül elképzelni egyáltalán nem lehetett. Miska tehát körülnézett a szobában,hogy háziasszonyi teendőit holkezdje el, és szeme azonnal megakadt a kályhán.-A tüzet pedig elhagyták aludni... Nem szóltunk semmit, mert ez igaz volt. Miska hát megrakta a tüzet, és amikor égett Pacolai vadászszerszámait kezdte előszedegetni. Vadászatra voltunk hivatalosak, és bár a meghívást Pacolai úgy erőszako]4-:. ki, később szentül hitte, hogy a házigazda haját tépné, ha azon mi meg nem jelennénk.-Csupa rongyos civil lesz ott - mondta - gondolhatod, mért hivott meg bennünket...-Adnak ott nyulat is a vadászoknak? - érdeklődött Miska.-Adnak - ásitott Pacolai -, de nekünk nem kell.-Eladnám a piacon - szőtte tovább gondolatait Miska, aki pénztárosa is volt gazdájának, és úgy látszik, a kassza nem dicsekedhetett valami dús tartalommal... Pacolai úgy nézett Miskára, mint a kigyó a békára, és Miska megérezte, hogy ez a pénzforrás nem lenditi fel a kasszát, de a- zért dörmögött valamit a drága patronról és holmi kifizetetlen számlákról. Te is eljössz puskahordónak, és a kadét urnák is szerzel egy értelmes embert! - sze reite le Miskát Pacolai, mert Miska zsémbes hangulatát csak a vadászat változtatta tava sziasan könnyelműre. Miska ugyanis a sokféle foglalkozáson kivül civilben orvvadász is volt, még pedig nem a legutolsó. Vidáman törölgette hát a puskát, és hosszas gondolkodás után azt mondta, hogy Móric örvezetőt hozza el nekem segítségnek.-Rendes ember?-Nagyon - bólintott.- Azt a kétméteres Csiliket úgy kivágta a kantinból, hogy alig tudtuk összeszedni. Ebből látszik, hogy Miska fogalmai a ren des emberről meglehetősen egyéniek voltak. De azért nem bántuk meg, hogy Móricot hozta el, mert jó kedvű, okos, nagyon használható ember volt ez a Móric, aki egyébként az Á- bel névre hallgatott. A vadászat ködös decemberi reggel kezdődött, és csak délután kettőig tartott, hogy gyertyagyújtásra mindenki otthon legyen, mert karácsony estéje volt aznap, és az ün- nepvárás ott úszott a nehéz hófelhők alatt. Erdei hajtások voltak. Szépen szólt a puska, és Móric úgy állt mögöttem, hogy lélegzetét sem hallottam. Csak összenéztünk egy-egy szép lövés után, és Ábel szemei nevetősen kacsintottak, hogy* ez igen!-Nincs itt fenyőerdő? - kérdezte, amikor vége volt a hajtásnak.-Fene tudja, Ábel, én is most vagyok itt először. A következő hajtásban hozzám hajolt, és a fülembe leheltei-Róka. Majd a szemem néztem ki, de a nagy gazban nem láttam semmit, és teljes némaság volt körülöttünk. Kérdően néztem Ábelre.-Jobbról...-suttogta. Egy fűszál se rezzent, és már el akartam fordulni, amikor kicsúszott egy szép róka-Már régen hallottam - mesélte a hajtás után Ábel -, amint lopakodott őkelme...-"Őkelme?" Ábel, honnét kerültél te hozzánk?-A harmadik századtól, instálom...-"Instálom?"...Nem úgy értem. Melyik vidékről?-Ősikből, a székely hadosztállyal. A fenyőt is azért kérdeztem...-Hát mért nem szólsz, Ábel?-Tán még jókor mondtam... __ __ , Ballagtunk a következő hajtás felé.Abel mögöttem lépkedett a rókával, de mellettem is jöhetett volna, mert ellapult előttem az erdő, szétporlott a köd, és az útra gondoltam, melyet Ábel megtett idáig. A házra gon doltam, melyet otthagyott, a fenyőkre, melyeket itt is keres, s a szeretőre, akinek szemén megszáradt a könny, csak Ábel szivében sóhajt a hazavágyás... A házigazda panaszkodott, hogy kevés a vad.-Talán rossz időt várnak...elhúzódtak...
