Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
1979. november hó HARASZTI ENDRE: Fiume elrablása A mai újságolvasók közül valószínűleg kevesen voltak még Fiumében, a régi Magyarország Adriai-tengeri kikötő városában. Én is már csak akkor jártam ott - nagyszüleim és szüleim társaságában, mint ovódista-koru gyermek - mikor az Adria e magyar "királynőjét" már elrabolták az Első Világháború utáni "békét” diktáló hatalmak. De még élénken emlékezem arra, hogy a létfontosságú kikötőket a háború előtti magyar kormányok ó- riási anyagi befektetéssel, mesterségesen hódították el a tengertől. A kikötő óriási fényszórója piros, fehér és zöld fényt vetített nagy távolságokra s mi - a trianoni nemzedék - még akkoriban bíztunk benne,hogy Fiume egyszer még magyar kikötő lesz. A Qu- amero-öböl kéksége vetekedett az égbolt színével s ez a kék szin jól illett a revíziós álmokhoz. Az 1200-ban épített székes- egyház, a márványszobrok, a színház épületének stílusa, nomeg a békésen kanyargó Fiuma- ra folyocska igen hasonlóvá tették Fiúmét a dunántúli magyar városokhoz. A revíziós álmok valahogy elszálltak s Fiúmét ma Rijekának hívják "nemzetközi nyelven". De azóta is, ha én Rijekát olvasok, akkor mégis Fiume eredeti neve dobban meg szivemben és ha D'Annunzióról, a 30-as években meghalt olasz költőről hallok - akkor is Fiume büszke világítótornya és az égszínkék Quamero jelenik meg lelki szemeim e- lőtt. Hogy lett Fiúméból Rijeka? Mi köze az o- lasz költőnek Fiume elrablásához? Elevenítsük kissé fel a hat évtized előtti múltat. Fiume előtörténetéről tudnunk kell azt, hogy a tengerparti város helyén már az ókorban is volt emberi település. Katonai és halászati központnak számított Róma Földközitengeri uralma korában. A Római Birodalom bukása után az ottmaradt latinnyelvü lakosság közé fokozatosan délszlávok kerültek s bár hol Róma, hol Konstantinápoly igyekezett befolyást nyerni a vidék felett, ha történetesen hun - később avar - lovaskötelékek jelentek meg a környéken - azonnal elvitathatatlanná vált az Adriavidék hovatartozása. 1000 körül a fiatal Horvát Királyság fennhatósága alá tartozott a tengerpart de amikor a korai Árpádok kiterjesztették uralmukat Dalmáciára, természetes Fiume is a pirossávos Árpádházi címer hatósugarába került. A Német-Római Császárság idején a város általában német igazgatás alatt volt s a császárok igyekeztek Fiume európai jellegét megőrizni még akkor is, mikor a Balkánon fokozatosan tért hódított a török veszedelem. A város évkönyvei feljegyezték, hogy a középkorban Fiume elismert urai a Duin- lovagok voltak, s ez a név azt látszik bizonyítani, hogy a császárság szívesen ültetett olasz hübér urat a latin-szláv lakosság fölé. 1399-ben a Walsee német grófi család örökölte a Duino-k hatalmát s ez már Ausztria fokozatos térhódítását jelezte a Császárságon belül. 1^71-ben Fiume hivatalo11. ok» san is Ausztria tengeri kikötővárosa lett, 1779-ben pedig Magyarországhoz került. Az idős császárnő, Mária Terézia először /1776-ban/ Horvátországnak adományozta a várost, de - s ez érdekes adat! - a lakosság ez ellen protestált. Kívánságuk az volt, hogy inkább Magyarország fennhatósága alá szeretnének kerülni.! Ebben az időben túlnyomórészt olaszok éltek már Fiumében s e- zek városi önkormányzatukat, kultúrájukat, kereskedelmüket a magyar Szent Korona védelme alatt nagyobb biztonságban látták, mint a délszláv sovinizmus árnyékában. így lett Fiume városa és kikötője Magyarország szerves része 1779-ben. Az uralkodónő biztosította Fiume önkormányzatát, élére kormányzót nevezvén ki. Ettől kezdve egészen 1918- ig ez a fontos tengerparti város "Magyarország Szent Koronájának különálló része"lett /"Corpus separatum Sanctea Regni Coronae"/. Hazánk a kikötővel igen nagy kárpótlást kapott korábbi gazdasági kizsákmányolásáért. Újra megnyílt a tengeri kereskedelem lehetősége s Kossuth idejében már jogosan hangozhatott el a jelszós "Tengerre Magyar! " Kossuth elődeinél nyomatékosabban ismerte fel a tengeri kereskedelem jelentőségét. Már egészen ifjúkorában feltűnhetett neki, hogy a nemzetközi diplomáciai csatározások során ez a kikötőváros a disputák külön fontos pontját képezte. 1809-ben, - mikor a nemzet későbbi kormányzója mégcsak az elemi iskola padját koptatta - Napoleon francia császár hangsúlyozottan arra szorította a Habsburgokat, hogy - a Bécsi Béke kapcsán - Tirolról, Krajnáról, Horvátország egyré- széről és Fiúméról mondjanak le! Napoleon ezekből a részekből alkotta meg a francia csatlós "Illyriai Királyságot" s Fiume mint fontos haditámaszpont szerepelt az újonnan alkotott államocskában. Mikor Napoleon bukása után Fiume ismét Magyarországhoz került, Kossuth agitációja folytán a megyék többsége követelte Fiume jobb vasúti összeköttetését az országgal. Érdekes, hogy Fiume kérdésében Kossuth ugyancsak összeütközésbe került örök ellenlábasával, Széchenyivel, aki ekkor még nem látta sok értelmét a fiumei vasútnak és inkább az Ausztriával való vasúti kapcsolatok kiépítését sürgette. l8E8-ban a Jellasich-irányította horvát nacionalizmus is szemet vetett az Adria e Királynőjére s a magyargyülölő, osztrákokkal jó kapcsolatot tartó bán terveiben szerepelt Fiumének horvát kézbe való vétele. Kissé sebesebben pergetve a történelem lapjait, ugorjunk 1919-re és képzeletben üljünk be Versailles és Trianon tárgyalótermeibe. Fiúméért közelhercot folytatott az olasz és délszláv nacionalizmus! Mind Olaszország mint a Szerb-Horvát Királyság szívesen vette volna, ha ez a fontos katonai támaszpont és kikötőváros - az ölükbehullik. A háború- előtti magyar kormányok óriási összegeket költöttek a Buda^est-Fiume közti vasúti közlekedés kiépítésére, általában a kikötőváros szépítésére, felvirágoztatására. Fiume birtoka az olasz és horvát politikusok szemében nemcsak arculcsapást jelentett a magyarság felé, de - egymáselleni katonai bizÉRTESÍTŐ
