Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

GLORIA VICTIS ERTESITO Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron 1979. november hó HUNGARIAN MONTHLY Szerkeszti: Soós József PÁSZTOR SÁNDOR: Az eszmék rabságában A L. A Timesban olvastatni hogy a második világhá­ború két légi hose, Robert Stanford-Tuck angol és Adolf Galland német repülőtábomok között a háború után meghitt barátság fejlődött ki. A háború első é- veiben szinte naponta találkoztak, mint ellenségek, a francia légitérben vivott csatákban, amelyekben Stanford-Tuck 30 ellenséges repülőgépet lőtt le, Gal­land állítólag hetvenet. Figyelemre méltó Stanford- Tuck erre vonatkozó nézete: "A harci repülőgép piló­tája sohasem gondol az emberre. A gépre gondol. A gép az ellenség, nem az ember. Mindig örültem, ha egy kinyiló ejtőernyőt láttam." ügy érzem, hogy az angol pilóta nem fejezte be a gondolatmenetét, nem vette észre, hogy a gép sem el­lenség. Az igazi ellenség az "eszme", amely szolgála­tába állitotta az embert és a gépet. Kain óta az ölés, az erőszakosság lépten-nyomon előfordul az emberiség történetében. Hiába vártuk, hogy civilizációnk és kultúránk fejlődése megszaba­dítsa az embert ettől a rettenetes bűnétől. Sajnos, ennek éppen az ellenkezője történt. Kain idejében az emberi kapzsiság volt az emberiségnek talán az e- gyetlen motivuma. A civilizáció fejlődése magával hozta a különböző eszméket. Akármilyen jó és nemes volt maga az eszme, a megvalósításához vezető ut sok­szor az erőszak útja volt. Idők folyamán az egyéni okokból származó szórványos emberölés helyébe a hábo­rúnak nevezett és "törvényes" emberölés lépett. Az első világháborúban legyőzött és a "békeszerző­dések" által nyomorba taszított német nép lelkében Hitler lángra lobbantotta a szunnyadó eszmét: "De­utschland, Deutschland über alles!" Ez az eszme so­//evembe t- T LAJOSSY SÁNDOR: A zászló porbahull November L.~e, hajnali négy óra. Az orosz haderő álnokul, alja­sul megtámadja az alvó országot. Ágyudörgésre ébred a nép, fegyver­ropogásra, az álmukban megöltek u- tolsó halálhörgésére. A rádió a himnuszt játsza, "Isten áldd meg a magyart..." Tankok moraja zug vé­gig a városszéli utcákon... "jó kedvvel, bőséggel..." Géppuskák ro­pognak Kispest határában... "nyújt feléje védő kart, ha küzd ellenség­gel..." Aztán egy soha el nem felejthe­tő, drámaian monoton hang szólal meg:-"Itt Nagy Imre beszél, Magyar- ország miniszterelnöke... csapata­ink harcban állnak...a kormány a helyén van..." Mindenki tudja, mindenki látja, hogy a harc egyenlőtlen, s a harc kimenetele csak a véres, borzalmas elbukás lehet. A miniszterelnök szavai velőkig hatolnak. A karhata­lom emberei harcállásokat épitenek hevenyén, kapkodva. A honvédség rendezett alakulatai felsorakoznak itt-ott az ellenálláshoz. Néhány óra csupán és Budapest tüzbe bo­rul... /Folyt.a 2. oldalon./

Next

/
Oldalképek
Tartalom