Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-04-01 / 4. szám
ERTESITO 5. oldal kijöttünk, azzal, hogy a hontalan sorsot vállaltuk, egyszer s mindenkorra emigránsok lettünk: az istentelen kommunista diktatúra halálig tartó ellenségei. Emigránsok vagyunk az egyesület ülésén: emigránsok vagyunk olvasás közben, emigránsok vagyunk utazás közben, szóval minden percünkben, minden körülmények között, minden tettünkben, minden lélegzetvételünkben emigránsok vagyunk: letörölhetetlenül, levethetetlenül, megmasithatatlanul.” Olyan nehéz dolog ezt megérteni'.' Vagy nehéz vállalni ezt az áldozatot, ezt a lemondást arról, hogy otthon megmutogassuk a régi barátoknak, milyen "császárok" lettünk az Óceán túlsó felén? A magyar emigráció - pontosabban a szabadvilágban élő magyarok jórésze - példát vehetne mondjuk azoktól, akik a két világháború közt menekültek el a hitleri diktatúra elől Európából Amerikába. Elképzelhető lett volna például, hogy egy Thomas Mann, egy Stefan Zweig vagy akár a mi Bartók Bélánk hazautazó^vi- zumért folyamodik valamelyik követségen? Ok vállalták az emigráns sorsot és ebből nem engedtek, mert komolyan vették azt a tiltakozást, amit távollétükkel kiakartak fejezni. De nem kell a legnagyobbakat, a szellem óriásait idéznünk: igy gondolkozott a múltban minden tisztességes emigráns, a kisebbek éppúgy, mint a legnagyobbak. A Rákóczi emigrációban is és a Kossuth emigrációban hasonlóképen. Hogy akadt akkor is néhány gyönge jellemű ember, aki élt az elnyomók amnesztiájával és hazament, az természetes*. ahogy minden közösségben van ilyen is, olyan is, az emigráció menekültjei sem termettek mind arra a szerepre, amibe - talán véletlenül, akaratuk ellenére - csöppentek. És vajon ezek neveit tartja számon az utókor, nem az állhatatosokét?... Vannak akik egyes emigráns szervezetekben ezt úgy akarják megoldani, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Azzal a képtelen és nevetséges fikcióval, hogy aki az egyesületi vezetők közül hazautazik, annak arra az időre "felfüggesztik" tisztségét,amit visszaérkeztekor újra visszakap. Mintha arra az időre, amig otthon tartózkodik, ki tudna bújni a bőréből valaki is. Ezt a jogilag és erkölcsileg tarthatatlan megoldást nem veheti tudomásul tisztességes ember, mert az nem lenne más, mint a kétszinüség intézményesítése. Itt csak egy alternativa lehetséges: aki elfogadható ok nélkül - súlyos betegség, haláleset stb. — hazautazik, automatikusan elveszíti jogát ahhoz, hogy vezető szerepet vigyen olyan emigráns szervezetben, mely szembenáll a mai hazai rendszerrel és küzd a diktatúra eile. Szerezzünk érvényt végre a Philadelphiai határozatnak, a torontoi világtalálkozó elvi döntésének és fogadjuk meg Mindszenty József intéséti ne járjunk haza! Mert igy sok félreértésnek is elejét vesszük. Isten tudja, de én abban már nem vagyok képes igazán bízni, aki a kommunista kormány kegyeiből otthonjárt.^ Jól ismerjük a kommunisták módszereit és számtalan esetet tudunk, amikor a hazautazót kényszer- helyzetbe hozták, vagy olyan válaszút elé állították, aminek messzemenő következményei lettek. A zsarolás változatos eszközeivel dolgoznak a kommunisták és akiben megfelelő alanyra lelnek, azon ki is próbálják ezeket. S a legkevesebb, hogy az illető visszaérkezése után többet nem mer magyar rendezvényekre járni, meg sem mer mukkanni és teljesen megváltozik.^ nehogy veszélyeztesse a következő hazautazó vízu1978. április hó mot. De - ismétlem - ez a legkevesebb. Van aki feladatot kap és akkor többé nem szabadulhat a kommunisták befolyása alól: a bábjukká válik. Tudom, sokaknak nem szimpatikus, amiket i- rok, sokan túl merevnek, túl szigorúnak találják majd ezeket a követelményeket. S azt mondják: nem lehet a hazautazókat kirekeszteni, mert úgyis kevesen vagyunk. Ezeknek azt üzenem hogy inkább legyünk még kevesebben, de az a kevés legyen hü az elvekhez, és ne tegyen engedményeket! Aki hazajár, úgyis önmagát zárja ki az emigránsok közül és nem lesz más, mint gazdasági kivándorló. Épp az utóbbi hónapok eseményei bizonyították be, hogy milyen felelőség terheli a hazautazgatókat: a Szent Korona kiadásánál döntő érvként szerepelt az, hogy ahová ennyien utazhatnak haza — ötvenhatosok is! — ott minden rendben lehet, tehát a Koronának is ott a helye. Végső fokon gusztus dolga az egész. Akinek bírja a gyomra, hogy alázatosan vizűmért folyamodjon azokhoz, akik miatt a menekült sorsot választotta, akik elüldözték otthonról, annak elvesztésével nem lesz szegényebb a politikai emigráció. Én például sohasem lennék turista saját hazámban, pedig jaj de nagyon szeretnék hazamenni. És ha Isten segít, egyszer még haza is megyek. De majd csak akkor, ha nem a kommunista diktatúra határőre nyitja fel előttem a sorompót. Előbb semmiképen! ■* "Az emigráns, aki a "hazamenésre" gondol: nem igazi emigráns. Hazamenni lehet, de csak úgy, mint Ulysses: meghalni." —Márai S.— DR. KOLLARITS BÉLA: BELGRAD UTÁN Néhány hónapos huza vona és értelmetlen szófecsérlés után véget ért a belgrádi konferencia. Feladata lett volna annak megállapítása, hogy a helsinki-i egyezményt aláíró országok mennyiben tartották be vagy sértették meg az egyezményben vállalt kötelezettségeiket. A konferencia feladatának eleget nem tett, egyetlen "pozitív" határozata, hogy az érdekelt hatalmak képviselői 1980-ban Madridban ismét ősz- szeülnek - nyilván további üres szalmacséplés- re. A belgrádi tárgyalásokon az emberi jogok kérdését éppen csak érintették, a kérdés részletes tárgyalására a Szovjetunió és csatlósainak tiltakozása folytán nem került sor. A román uralom alatt sínylődő magyarságról a "magas" tárgyaló felek nem beszéltek. "Helsinki a status quo fenntartásával a szovjet pozíciókat erősitette" -irtuk egy évvel ezelőtt (Belgrád előtt, Értesítő, 1977 május). Sajnos, nem tévedtünk — az egyezménynek az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó megállapításai üres, értéktelen frázisok. A konferenciáról kiadott záróközlemény az emberi jogok kérdését nem is említi. "Rendkívül jelentős a belgrádi tárgyalásoknak a ma — gyár vonatkozású kérdésekben való kimenetele és hatása, különösen a legsúlyosabb helyzetben levő, a teljes megsemmisülés veszélyében forgó erdélyi magyarság sorsa. Ebben a vonatkozásban az amerikai magyar emigráció tevékenysége sorsdöntő lehet. Bizonyos, hogy Belgrád az ameri—