Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1978-11-01 / 11. szám

GLORIA VICTIS ÉRTESÍTŐ Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron 1978. november • CRUSADER FOR HUMAN RIGHTS • Megjelenik havonta STIRLING GYÖRGY: Moszkva bilincseiben Szél jegyzetek: egy könyvhöz a magyar forradalom évfordulóján. Októberi számunk "Hősök és árulók" cimü vezércik­kében többször is hivatkoztunk egy nemrégiben megje­lent könvre, Méray Tibor "Nagy Ifnre élete és halála" cimü munkájára és néhány részletet idéztünk is a kö­tetből. Úgy látszik, ezzel felkeltettük az olvasók ér­deklődését a valóban figyelemreméltó könyv iránt,mert az utóbbi hetekben sokan keresték meg szerkesztőségün­ket telefonon és levélben azzal, hogy szeretnének töb­bet is hallani a könyvről és annak Írójáról. A könyvnek - mely közel négyszáz oldalon át tár­1956. november 4 gyal.ja Nagy Imre életét, majd perét és kivégzését - legérdekesebb az első harmada és a vége. Az előbbiben olvasottak révén betekintést kapunk annak a három esz­tendőnek a történetébe, mely 1956.-ot megelőzte s mely alatt Nagy Imre már egyszer húsz hónapon keresz­tül miniszterelnök volt. S aki figyelmesen olvassa en­nek az aránylag rövid korszaknak a le Írását, megdöb­bentő dolgokat találhat benne. Noha Rákosi napjai Sztálin 1953. márciusában bekövetkezett halálától kezdve megszámláltattak és csillaga egyre inkább ha­nyatlott lefelé, a módszerek, melyek a pártvezetésben addig divatban voltak, semmit sem változtak. Méray könyve sokmindent elárul ebből a korból és olyan rész­leteket tudunk meg Moszkva szerepéről, amikről eddig csak halvány sejtéseink lehettek. Megdöbbentő olvasni Méray Tibor könyvében, hogy mik mentek végbe a kulisszák mögött a Rákosi időkben s hogyan döntöttek a magyar nép sorsáról attól telje­sen idegen emberek. Akkor még csak az idők méhében ér­lelődött a forradalom: de érlelődött, mert a fogcsi­Aki életét adta a hazáért! Qi^eHti^afÁn^eíí ragyognak a pesti utcán - ott, a- hol két napja a forradalom tüzei lángoltak és géppuska kattogott. Gyertyafények ragyognak az abla­kokban: halhatatlan emlékezetére a magyar fiataloknak, akik elestek a szabadságért. Temetők fölött is ragyog ma a fény bizonyára - s ki­nek ne jutna eszébe a régi temetők minden halottja, aki a szabadság­ért haltV h8-as honvédek, a sza­badságharc tábornokai, ime, utódo­kat kaDtatok az édes hazai földben Es nem tudjuk hányat kaptok még.Az elnyomó hatalom páncélosai megint itt dübörögnek a Duna-Tisza táján. De nincs olyan páncélos hadsereg és olyan nagyhatalom,amely erősebb lenne az igazságnál,a népnél.Nincs és nem is lesz soha. Ragyogjatok budapesti fények - mutassatok utat a szabadságáért harcoló népnek! Budapest, 1956. október 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom