Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-09-01 / 9. szám
KOVÁCS IMRE: A nagy fordulópont: 1945 EGY MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ AMERIKAI TÖRTÉNÉSZ LELEPLEZI A HÁBORÚS NAGYOK FOGYATÉKOSSÁGAIT (1945: ZERO YEAR. By John Lukacs. 332 pages. Doubleday and Company, Inc. New York, USA.1978) Eredeti szemléletével es sempontjaival, sajátos módszerével, pontos fogalmazásával és elegáns stílusával, széleskörű érdeklődésével és bizarr jellemzésével megérdemelt elismerést és rangot kivívó, ma- gyarszármazásu amerikai történész, John Lukacs — alias Lukács János legújabb, immár nyolcadik munkája, 1945: ZERO YEAR - 1945:.ZÉRÓ ÉV, nyugodt, bölcs, elégikus, miért nem mondjam ki, nosztalgikus számvetés. A 322 oldalas könyvet a jónevű „ewyorki Doubleday-vállalat adta ki, címe magyarul a történelem cezúrája lehetne. A sorsdöntő év, 1945 könyörtelenül lezárt • egy korszakot és elindított olyan viharos, szinte felmérhetetlen változásokat az emberiség történetében, melyek jelentőségét a maguk valójában mindezideig nem foghattuk feL 1945 bombasztikusán kezdődött, egy tipikus német eiszámítássaL Újév hajnalán Coring 800 harci gépet küldött támadásba Belgium térségében, Brüsszeltől Észak-Franciaországig, köztük az első léglökéses típusokat. Az amerikai és angol katonák elképedten figyelték a fejük felett alacsonyan elhúzó gépeket, melyek valami ötszáz szövetséges gépet elpusztítottak, miközben, a saját veszteségük csak száz. gép volt, Sokkal nagyobb veszteséget szenvedtek saját légvédelmüktől, Göring a meglepetésszerű .támadásról nem értesítette a csapatparancsnokokat, a német légelháritók a visszatérő német gépek közái kétszázat lelőttek. Az újévi káprázat nem érte el célját, akárcsak a megelőző, decemberi Bulge-offenziva, amikor a németek áttörték a szövetségesek arcvonalát, de nem bírták szusszal, a tengerpartot nem érhették el: ellen- támadással visszavetették őket. 1945 elején a német katonák már visszavonulóban voltak a Harmadik Birodalom területére. Hitler parancsnokai tudták, hogy elveszett a háború: egy német katonával szemben öt ellenséges katona áll, egy-egy német tankra, ágyúra, replőgépre öt-tíz ellenséges tank, ágyú, repülőgép tüzel. Biztosan Hitler maga is tudta, hogy itt van a vég, de abban reménykedett, mint valószínűleg minden német, hogy megoszthatják a szövetségeseket: kiegyezhetnek a nyugatiakkal és közösen mehetnek az oroszok ellen. Vagy kiegyeznek Sztálinnal és együtt intézhetik el a kapitalizmust. Dermesztő csend után, saját naptáruk-szerinti újévkor, 1945. január 12-én a szovjet erők megindultak az utolsó rohamra, maguk előtt tolva egy vasfüggönyt, mögötte sötétséggel, brutalitással, erőszakoskodással, rablással, és - Szibériával. YALTA A h'árom nagy, a dagályos, bőbeszédű Churchill, a fogyócrejű, de változatlanul mosolygó Roosevelt, és a magabiztos, ereje teljében levő Sztálin Jaltában az utolsó simításokat végzik együttműködésük dokumentumain. Kenetesen deklarálják elveiket és terveiket a felszabadított Európáról, a megoldást mindegyikük a maga módján értelmezte. Európát nem kellett felosztani, az oroszok a kontinens közepén álltak, Finnországtól Poroszországon keresztül Varsó és Budapest vonalán le Jugoszláviáig: a hadműveletek kijelölték a befolyási övezeteket. Amikor a szovjet 58-as gárdahadosztály és az amerikai ő9-es páncélos hadosztály katonái kezetfogtak Turgaunál, a megáradt Elbá-folyó fölött,, a választóvonal többé nem lehetett kétséges közöttük. A japánok még harcoltak, a halált elképzelhetőbbnek tartották, mint a vereséget, mégis el kellett fogadniok a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák gombaformájú robbanásának árnyékában, ami mindennél' kolosz- szálisabban demonstrálta, hogy az emberiség egy új korszak küszöbére lépett. Lukács János elégikusan, epikusán, elokvensen összegezi 1945 eseményeit, mesterien vázolja elénk a nagy dráma utolsó felvonását. Nem a szokásos módszerekkel szövi a történetet, inkább esszéista, mint történetíró, de azzal a globalitással, a részletek biztos egységbefoglalásával, ami jellemzi és megkülönbözteti munkáit a szabvány történelemkönyvektől. Egy művelt elme szuggesztiójával jeleníti meg az eseményeket és a személyeket: vezetésével a történelem részesei leszünk, még akkor is, ha átéltük mindazt, amit elénk tár. Merész újítással a nagyok megragadott gondolkodásából és magatartásából vetíti ki a tragikus sorsot, amire világ jutott, mert nem értették egészen győzelmük jelentőségét. Nem visszamenőleg bizonyít vagy feltevésekkel jósolgat, belőlük árad a félreértés, a szerencsétlenség, a tragédia. Akármilyen igazságosnak is vélték, hogy fegyvert fogjanak egy igazságos ügyért, a győzelmük nem Jelenthetett igazságos győzelmet, mert elestek az igazságos béke megteremtésétől. Roosevelt, akárcsak Wilson elnök, aki 1917-ben az elszigetelődzésre hajlamos Amerikát belevitte az első világháborúba (Lukács János szerűit történelmi jelentősége felülmúlja a bolsevik forradalomét), egy olyan világrendet akart teremteni, mely liberális eszméken, nyíltságon, szabadságon és demokrácián alapul. Az Egyesült Nemzetek Szervezete megteremtésével akarta elérni az álomszép tervet, helyesléséért cs támogatásáért Sztálinnak átengedte Lengyelországot. Közvetlen környezete '1944-ben le akarta beszélni, hogy negyedszer is jelöltesse magát elnöknek. Beteg volt, gyenge, főleg azonban a bizonytalanságait és engedékenységét kifogásolták, amire mintha maga is rájött volna. Tanácsadói úgy vélték, idealizmusával és elképzeléseivel Roosevelt jobb lenne az Egyesült Nemzetek Szervezete elnökének, de nem merték neki megmondani.. Tartottak tőle, mint szűkebb környezete Hitlertől, aki Roosevelt halálküzdelmével egyidejűleg már szintén a halálra gondolt. KI KIT GYŰLÖLT? Hitler gyűlölte a kapitalizmust és a polgárt, becsülte Sztálint, akivel a tartós együttműködést lehetségesnek vélte, ha megszabadítaná a Szovjetuniót, •— ahogy mondotta, — a „zsidó marxizmus behatásától", bár a pravoszlávia és a pánszlávizmus feléledésének veszélyétől még jobban félt. Fékez- hetetlen antiszemitizmusa elvette tisztánlátását: szerinte Roosevelt zsidók sugalmazására és befolyására üzent hadat a. Harmadik Birodalomnak, holott nem volt mit követelniök egymástól. Amikor had- baszálltak, megkapta azt a háborút, a totális háborút, amit kezdeményezett és a végén megérdemelt. Churchill volt Hitler legkövetkezetesebb, legkeményebb, legnagyobb ellenfele: hatévig szakadatlanul harcoltak, s ha Amerika és a Szovjetunió nem száll be a háborúba, Anglia könnyen elveszítheti. A 15 évvel fiatalabb Hitler háromszor kicselezte Churchillt: Norvégiában, Franciaországban és a Balkánon. Churchill elhárította a német partraszállást a szigeten, de 1941 nyarán Hitler még mindig három-egyre vezetett. Churchill 1941. decemberében egyenlített, amikor kettejük háborúja a német megtorpanással Moszkva előtt és a japán orvtámadással a havaü Pearl Harbor ellen világháborúvá, a második világháborúvá szélesedett: többé nem volt kétséges, ki veszti el, ki nyeri meg. Az elmulasztott alkalmakra, végzetes hibáira későn döbbent rá Hitler, de azért a történelem fonákul igazolta: jóslatai beteljesedtek. Európa utolsó reményének tartotta magát, aki megmenti a degeneráló- dástól, a pusztulástól, a bolsevizmustól, csak azt nem vette észre, hogy közben ők maguk, a németek is barbárok lettek. Örökségként egy elpusztult Németországot, kettéosztott Európát hagyott hátra, melyet végeredményben ő dobott oda a Szovjetuniónak, a Vörös Hadsereg rászabadításával. Nem igen titkolta Hitler, ha választania kell égj» kommunista német munkás és egy német burzsoé (polgár) között, a munkást választja. A vesztes Németországnak is a kommunista megoldást jobbnak vélte, akárcsak Mussolini Olaszországnak, ahelyett, hogy angol gyarmat legyen. Az átmenetben nem látott magának helyet és szerepet, bánta, bántotta, különösen a berlini kancellária bunkerjében, miért nem maradt a keleti fronton, a katonái között, hogy velük együtt haljon meg. Maga a nyertes Churchill is jobban aggódott 1945- ben az oroszok tervei miatt, mint ötéwei korábban, a német invázióra készen. Neki a győzelem nem azt hozta, amiért a háborúba mentek és amit a békétől reméltek. Európát nem tudta visszailleszteni háború-előtti kereteibe, még életében meg kellett élnie az angol világbirodalom felszámolását. Churchill a kommunizmustól nem félt annyira, mint az orosz terjeszkedéstől, ezért alkudozott 1944 őszén Sztálinnal, Közép-keleteurópa felosztásáról. Görög érdekeik eüsmercséért Romániát és Bulgáriát átengedte az oroszoknak, de Jugoszláviát és Magyar- országot fele-fele arányban követelte. Az arányokban papíron megegyeztek: a részletek kidolgozásánál Edén angol külügyminiszter Magyarországot már 75 százalékig leírta a Szovjetuniónak. AZ ADRIAI PARTRASZÁLLÁS Churchill adriai partraszállással Bécs és Budapest térségében Európa és az oroszok közé akart állni, de Roosevelt nem támogatta. Berlinben is szerette volna az oroszokat megelőzni, de hiába oktatgatta Eisenhower tábornokot, hogy minél keletebbre találkoznak az oroszokkal, annál jobb: a szövetséges főparancsnok a német fővárosnak nem tulajdonított akkora stratégiai fontosságot, hogy megérné a fáradtságot és az áldozatot. Sztálinnak viszont megérte . . . Az arisztokratikus, müveit, képzett, gyorsészjárásu, dagályossága ellnére konkrét, römantíkussága ellenére reális Churchill a háború végén éles kompiunista- ellen ességé vei elidegenítette az amerikaikat. A sors azonban úgy hozta, hogy 1951-ben újból miniszterelnök, 1952-ben Eisenhowert megválasztották elnöknek, 1953-ban meghalt Sztálin. Churchill most már enyhültebben azt hitte, hogy a Sztálin halálával pánikba esett, megfélemlített szovjet vezetőséggel talán szót lehetne érteni Európa újrarendezéséről, Dulles befolyására azonban Eisenhower merevebb lett, s nem látta értelmét, hogy Moszkvával alkudozzanak. Churchill jól látta a dolgokat, helyesen, pontosan értékelte ki cs követte a fejleményeket, rendszerint
