Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1977-06-01 / 6. szám

6

Stirling György:

Egy különös magyar sors Amerikában

Aki megmentette Kaliforniát az Egyesült Államoknak

(Bayor Erzsébet, az Értesitő régi hűséges olvasója, a Baltimore-! magyarság mindenki által szeretett "Erzsi nénije" hivta fel figyelmünket Justh Manó volt negyvennyolcas honvédtiszt regénybeillő életére. Bayer Erzsébetet rokoni szálak fűzik A Justh-családhoz és számos érdekes okmányt, levelet őriz, melyek Justh Manó amerikai emigrációban eltöltött éveire vonatkoznak. Többek közt olyan dokumentum is található az okmányok között, mint Edwin M. Stanton, Lincoln elnök hadügyminiszterének sajátkezüleg irt levele 1865-bőL

A Baltimore Sun 1976. szeptember 14.i számában riport jelent meg Justh Manó életéről, de magyar nyelven - legjobb tudomásunk szerint - még senki sem foglalkozott ezzel a témával. Ezt a mulasztást akarjuk most jóvá tenni, amikor közreadjuk Justh Manó életének legérdekesebb részleteit - Bayer Erzsébet féltve Őrzött családi iratai nyomán.

Munkatársunk Stirling György több emigrációs lapban is irt Justh Manó történetéről s e cikkek közül most a Katolikus Magyarok Vasárnapjá-ban megjelent i- rást tesszük közzé az Értesítőben. A cikk szerzőjének kérésére hozzá kell fűznünk mindehhez, hogy az ujságiró csak felhivja a figyelmet erre a nem mindennapi életutra, azon emigráns elődeink egyikére, aki munkájával, tehetségével hozzájárult az Egyesült Államok felvirágoztatásához. Megérdemli, ho^y megismerjük nevét, de a történészekre vár a feladat; hogy tudományos alapossággal kikutassák és feldolgozzák ennek az amerikai magyar sorsnak minden részletét!)

Megsárgult, töredezett újságlapot tartok a kezemben, egy több mint száz év előtti magyar képes hetilap első oldalát. A páratlan ritkaságnak számító dokumentumhoz a VASÁRNAP egy régi, hűséges olvasója révén jutottam hozzá, aki családi ereklyéi között őrizte immár évtizedek óta ezt a régi-régi újságot. Hosszú utat tett meg ez az elsárgult újságlap térben és időben, míg Pest városából eljutott Washington—Baltimore körzetébe, ahol ma az az idős magyar hölgy él, akinek családi emlékei fűződnek a száz év előtti újság első oldalán közölt történethez.

De tartsunk sorrendet, s talán előbb szóljunk pár szót magáról az újságról, melynek egy példányát itt, Amerikában, távol a hazától látni és olvasni már magában véve is ritka élmény. Az újság fejlécén a dátum: 1870. április 3., tehát jó pár évvel több, mint száz esztendős! A címe: Magyarország és a Nagyvilág, műfaja pedig — az alcím szerint — „Szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilap". Ez a szám a lap hatodik évfolyamának 14. száma. „Megjelenik minden vasárnapon”, a szerkesztő- és kiadóhivatal pedig Pest, József tér 6. szám alatt található. Kiadja a Deutsch-féle könyvnyomda, míg szerkesztőként Vadnai Károly neve áll a lap élén.

A lap a magyar újságszerkesztés és újságírás történetének egy daraja. Népszerű stílusban írt ismeretterjesztő lapnak szánták szerkesztői, — akik három évvel a kiegyezés előtt kezdtek a vállalkozásba. Akkor, amikor még bizony ezer korlát meredt az újságírók elé, s éppúgy nem lehetett szabad sajtóról beszélni, mint a mai Magyarországon. — A Világos utáni legvadabb Bach-korszak cenzúrája valamit már enyhült ugyan, de a magyar nép igazi problémáiról, de főképp a levert szabadságharcról egyetlen szót sem volt szabad írni. Akárcsak manapság...

Hogy a kiegyezés után megváltozott a helyzet, és olyan témákról is lehetett már írni, amelyek azelőtt tiltottaknak számítottak, mutatja az a cikk is, melyért a család megőrizte ezt a száz- egynébány év előtti újságot. Első oldalán a 48- as szabadságharc egy honvédtisztjéről, Justh Manóról ír, és kéthasábos kép mutatja be a név tulajdonosát. Komoly, majdhogynem szigorú tekintetű férfiú, szakáll, bajusz, ahogy azt akkoriban minden férfiembertől megkövetelte a divat, és az ugyancsak akkori divatnak megfelelő merev celluloidgallér, magasan gomboló fekete gé- rokk: pontosan úgy fest Justh Manó, ahogy abban a korban egy tekintélyes középkorú úrnak festenie kellett.

De ki volt hát Justh Manó, akiről első oldalon, méghozzá képpel illusztrált cikkben emlékezik meg a Magyarország és a Nagyvilág? A levert magyar szabadságharc menekültje volt, emigráns, mint mi, aki később kiválóan megállta a helyét, akárhova vetette is a sors. Élete kész regény, mely bővelkedik különleges fordulatokban. Érdemes megismerkednünk vele!

Ki is volt tulajdonképpen ez a komoly tekintetű férfiú, aki a megsárgult újságlapról néz ránk? „Egykori komáromi honvéd — írja róla a régi újság —, most New York-i bankár.” És legjobb, ha mindjárt át is adjuk a szót a mtilt századbeli kollégának, hadd olvassuk az ő tollából, a kor stílusában Justh Manó történetét. Az első mondatból tehát megtudtunk annyit, — hogy hősünk részt vett a szabadságharcban, aztán — mint emigráns az Egyesült Államokba került, s ott karriert csinált: bankár lett. De mi volt közben? Erre ad választ a cikk, amit most szóról szóra idézünk:

Justh Manó egyike volt azon keveseknek, — akik az új világrészben tekintélyes polgári állást szereztek maguknak. Az adatokat, amelyeket itt életéből röviden felsorolunk, Tornet Kornél egykori utászkari honvédtisztnek, későbbi észak-amerikai ezredesnek köszönjük, aki most Tokajban lakik, de ki egykor maga is Észak- Amerikában talált új hazát és tevékenységi kört. Justh Manó egykori honvédszázados a Nyitra negyei ismeretes Justh-családnak egyik sarja. 1848 elején orvostanuló volt, s az akkor szaba- iabb fejlődésnek indult törekvéseknek meleg ceblű barátja, ki kor- és kartársainak becsülé- ;ét, bizalmát annyira bírta, hogy akkoriban gróf

Teleky László, Perczel Mór, Nyáry Pálstb. vezetése alatt álló Népkörben öt is megválasztották

a márciusi 12 pontot szerkesztő bizottságba, __

melynek 15 tagja volt.

És itt álljunk meg egy kicsit: szakítsuk félbe egy pillanatra a régi krónikást! Justh Manó tehát egyike volt azoknak a márciusi ifjaknak, azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik 1848 tavaszán összeültek a Püvaxban, hogy a forradalmi eszmékért lelkesedve tanácskozzanak arról: milyen reformokkal lehetne változtatni a magyar nép sorsán, hogyan lehetne szabaddá tenni a nemzetet, és függetleníteni Bécstől? — Justh Manó egyike volt annak a tizenötnek, akik közt ott találjuk Petőfit, Jókait, Vasváryt, Irinyit és a többieket, akik erjesztöi s végül kirobbantói voltak a március 15-i eseményeknek. S bizonyára ott volt Justh Manó azon a történelmi pillanaton a Länderer nyomdában is, amikor a nemzet követeléseit tartalmazó tizenkét pontot — melynek megfogalmazásában ő is részt vett — a Petőfi által lefoglalt nyomdagépen kinyomtatták.

Mindez máris elég volna ahhoz, hogy Justh Manó nevét feljegyezzük. De a márciusi forradalmi napok csak elindítói voltak egy élményekben gazdag, kalandos életnek, melyről a következőket írja a korabeli újság:

Az események, mint tudjuk, akkor rolvamosan követték egymást. A politikai láthatár mindjobban borult, s a haza segélyért kiáltott jó fiaihoz. Augusztusban Justh Manót is a 9. honvéd zászlóaljban közhonvéd gyanánt látjuk sorakozni. Pontos, lelkes magaviseleté és megbízhatósága folytán csakhamar hadnagyként tették át a 40. zászlóaljhoz, majd nemsokára főhadnagy lett, s mint ilyen, 1849 tavaszán a tüzéri ostromlöve- geknck Komáromból Budavár felé szállításával bízták meg, ami pedig korát tekintve bizonyára nem csekély megkülönböztetés.

Budavár ostrománál is kitüntette magát Justh Mti.nó — folytatódik tovább a Magyarország és a Nagyvilág cikke — és századossá lett a 40. zászlóaljban. Komáromba helyezték, és utóbb a komáromi várparancsnok utolsó hadsegéde volt a várban. Huszonöt éves múlt ekkor az ifjú honvédszázados.

1849 október havában a magyar sereg a komáromi várból kivonulván, Justh Manó Klapka György tábornok emigrációjához csatlakozók. És itt kezdődött életének második, talán még érdekesebb folyamata. 1S49 végével Klapka emigrációja Hamburgba érkezett. Ott volt Justh Manó is, kérdve önmagát: mit fog kezdeni az idegen világban? De ö az önfenntartási érzettől vezettetve érzé, hogy dologhoz kell látnia. Körültekintve csakhamar elhatározta magát. Kőnyomdászatot tanult, és szorgalma folytán pár hét múlva már napi szerzeménynek örvendett. Kitartó szorgalmának sikerétől bátorítva, garast garashoz tett, és nyolc hónap után, bár kisszerűén és szegényesen, de mégis önálló munkára volt képes vállalkozni. Közben kitanulta a nyomdászat más fortélyait is, sőt a papír- és tintagyártás szakmájában is képezte magát.

És ekkor útnak indult Kaliforniába — olvashatjuk tovább a régi cikket —, amaz országba, melyről annyi meseszerüt hallottunk már! A hajón, mely aranybányászokat vitt a fedélzetén, Justh Manó hajóorvosi állást vállalt és nyolc- havi tengeri utazás után, a dél-amerikai Cape déli Csöndes-tengerparton fekvő Chilében, Valparaiso városában szállott* ki. Ott egy Ouirot nevű francia kőnyomdásszal megismerkedve, — vele társulva indultak tovább, és 1850 végével az óhajtott Eldorádóba érkeztek, San Franciscó- ba, hol a magyar emigrációnak vállalkozó tag-