Baltimore-i Értesítő, 1976 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1976-03-15 / 3. szám

Kocsis Gábort Soha nem akartunk többet mint mások... A magyarokat nyugtala n, forrófejű, rebellis népként ismeri s tartja számon a világ. Ez az ité let - vagy inkább csak előítélet - éppen annyira jogos, mint amennyire igazságtalan. Igaz gyakran lázadtunk, de soha nem akartunk többet mint mások. S ha makacs következetességgel tovább mentünk a lázadásban, nem tekinthető bűnnek, hiszen mindig olyan eszmék és célok szolgálatában történt, amelyekért velünk együtt százmilliók lelkesedtek szerte a földtekén. A magyar nemzet 18á8-áo_es szabadságharca legjobb példa erre. Már az 1830-as évek elején fel­lángoló forradalmak megmutatták, hogy a francia forradalom parazsa nem aludt ki Európában. E lá­zadások azonban csak Belgiumnak és Görögországnak hozták meg az áhított szabadságot és független­séget. De ma már csak csodálkozni tudunk a kihalni mégsem tudó, metternichi rövidlátáson, amely akkor is azt hitte, hogy szellemi vámhatárok, besudók és szuronyok segítségével örökké fenntart­hatja, az erőszak szentségtelenül szentnek nevezett szövetségét, amelyet most már nemcsak az e- gyenlőség, testvériség és szabadság gondolata s az egyre inkább kiteljesedő nacionalizmus eszméi fenyegettek szétrobbantással, hanem a korábban elképzelhetetlen ütemben fejlődő kapitalizmus szül te szociális feszültségek is. Hogy miért éppen 18á8-ban következett be a robbanás, ki tudjak Bi- eonyára jelentős szerepet játszottak ebben a gazdasági tényezők s azok változásai is, amelyek ál­talános gazdasági válsághoz vezettek s megadtak a szikrát, amely lángba borította Európát. A robbanás ott volt leghevesebb, ahol ezek az erők a legmerevebb ellenállásba ütköztek« a Habs burg-ház uralma alatt álló Közép-Európában. A februári francia forradalom hire először magát a császárvárost borítja lángba, a diákság vezetésével felkelt bécsi nép haragja elől március 13-án Metternich menekülve hagyja el a várost. A megrettent kormány enged a forradalom követeléseinek« megadja a német, szláv és olasz tartomá­nyoknak a sajtószabadságot s uj, liberális alkotmányt Ígér. A Becsből érkező hírek alapján mon­datja ki Kossuth március Iá-én a sajtószabadságot s véteti fel a már március 3-án elkészült fel­iratba - amely semmivel sem követelt többet, mint például a csehek március 11-i, prágai petíció­ja - a népképviselet, népnevelés és az erdélyi unió követelését. Ez uj feliratnak megadja a kellő súlyt a pesti ifjúság zászlóbontása Petőfi Sándor halhatatlan "Talpra magyar"-jával, a pesti nép március 15-i megmozdulása, amelynek a szabad sajtó első termékeként Petőfi versével együtt kinyom­tatott 12 pontja a párizsi, vagy a bécsi forradalom követeléseivel összehasonlitva szinte sze­rénynek mondható. Ezt bizonyítja az is, hogy az udvar Kossuth uj feliratát éppúgy jóváhagyja, mint a bécsi, vagy a prágai követeléseket. Bécsben ennek ellenére május 15-én ujjra kitör a forradalom, junius 12-én a prágai nép özönlik a barrikádokra. Az Innsbruckba menekülő császár egyetlen támasza a délszláv erők egyértelműen magyarellenes s végső kihatásában öncsonkitó nacionalizmusán kívül - az a még mindig lojális magyar kormány, amely még júliusban is arról vitatkozik, hogy megszavazza-e az ud­var által kért negyvenezer magyar újoncot Radetzky olaszországi hadjárata számára. Magyarországon kivül talán nem sokan tudják, hogy a Batthyány vezetése alatt álló felelős magyar kormány akkor "vétett" először a fennálló jogrend ellen, amikor a Pragmatica Sanctio-ban lefektetett, egyértel­mű megállapodások ellenére úgy döntött, hogy nem ad katonát egy másik nép szabadságharcának leve­résére. Okosan, vagy oktalanul? így történt. A következmények közismertek. Radetzky olaszországi sike­rei, valamint a prágai és bécsi forradalom vérbefojtása után megindultak az osztrák és horvát a minden más szempontból még mindig lojális Magyarország ellen. Ezen nem tudott segiteni sem a fel­háborodott bécsi nép újabb, őszi forradalma, sem Európa szellemi nagyságainak - mint Victor Hugo, Ibsen, Browning, Mickiewicz vagy Heine - és népeinek rokonszenve. S mikor Windischgraetz csapatai 18Ü9 január 5-én elfoglalták az ország fővárosát, Pest-Budát, joggal hihette mindenki, hogy a ma­gyar forradalom éppúgy véget ért, mint a párizsi, berlini vagy prágai felkelések, vagy a szabad­ságharc Olaszországban, ahol egyedül Velence védekezett még konok szívóssággal. Eddig a pontig követte a magyar forradalom a többi európai megmozdulás pályáját. Ami ezután kö letkezett, az jellegzetesen magyar. S ha választanunk kell, hogy szégyenkezzünk a józan mérséklet is reális arányérzék - állítólagos - hiánya miatt, vagy büszkék legyünk arra, hogy az emberibb jö­vőt jelentő eszmékbe vetett vak hittel éppen akkor vettük fel igazán a harcot, amikor a népek ta­vasza már mindenütt gyilkos télbe fordult, akkor legyen szabad az utóbbit választanunk, még ha meg is mosolyognak ezért a mindenkori reálpolitikusok. N'em azért, mintha ezáltal különbnek éreznénk magunkat bárki másnál. Hanem azért, mert a törté- lelem arra is megtanít, hogy a nagy megalkuvások soha nem hoztak nagyobb reálpolitikai hasznot, lint a nagy véráldozatok. S ha e két lehetséges magatartást egymással szemben mérlegre tesszük, a Gondolkozzék el ezen a pár mondaton és mérje le«mi az erkölcsileg értékesebb« Tót Jóska és baratai magatartasa* vagy az elvhüséír! Gondolkozzék el ezeken a sorokon« emigrációnk megbecsült Írója vetette azokat papírra« aki valószínűleg többet tapasztalt már az életben* mint On. Véle­ménye fölött átsiklani nem lehet. Va/zy igen* Ön tudja... Meggyőzni nem akarom. De egy tanácsot adhatok! Még pedig ugyancsak Győri Endre szavaival« aki szivemből szólt, ami­kor ezt Írja levele végént "Amikor valaki kezdi nekem dicsérni az otthoni állapotokat, csak any- nyit válaszolok« amnesztia van, menj vissza! Próbáld meed" Én is ezt mondom Önnek« ha 5^—han elkövette azt a ballépést, hogy a tömeghisztériának engedve Ön is nekiszaladt a határnak s most szánja—bánja ostobaságát, még jóváteheti! Eádár amnesztiát adott s aki idekint nem “fúrja" a népidemokráciát - s Ön ugyebár ezt nem teszi -, karácsonyig ha­zamehet. Aki annyira dicséri a hazai viszonyokat, annak ott a helye! Csak bocsánatot kell kérni azért a "bűnért",_ hogy diszídált, s máris nyitják a sorompót« menjen és próbálja meg! Ez sokkal következetesebb és eerincesebb lépés lenne, mint - kapitalizmusban élni és onnét dicsérni a szo­cializmust." _ , Sok Szerencset kívánva üdvözli« Stirling György

Next

/
Oldalképek
Tartalom