Baltimore-i Értesítő, 1976 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1976-12-01 / 12. szám
Stirling György: A FEGYVEREK ELNÉMULTAK, DE A HARC TOVÁBB FOLYIK Amikor 1956. november 4-én hajnali fél ötkor a szovjet ütegek elbödültek a magyar főváros körül és megindult a második orosz beavatkozás, az ágyúdörgés, a lövedékek becsapódásai, a forradalmi szabadságharc egy újabb fejezetét jelezték. Az első, a forradalom, tulajdonképpen már október 6-án elkezdődött és október 22-én, a? égyetemi ifjúság nagygyűlésével ért valóban tudatos mozgalommá, amely már megfogalmazta a nemzet követeléseit, hogy aztán a 23-i tüntetésben összpontosuljon és ragadja magával az egész országot. A jövő történetíróié, haditörténészeié a -feladat, hogy megírják ezeket a hősi fejezeteket és megismertessék a harcok részleteivel a következő nemzedékeket. Legendás volt a Corvin-közi, a Kilián laktanya körüli harcok részvevőinek hősiessége, de a védekező harcok során a budai hegyekbe visszahúzódott szabadságharcosok, a Csepel-szigeti erdöcskében utolsó töltényog harcoló munkás-nemzetőrök önfeláldozásáról is még sokáig beszéltek az emberek Budapesten — mikor már minden elcsendesedett. De nemcsak a főváros körüli harcok bővelkedtek hősi epizódokban. Az ország többi részén is kemény ellenállásba ütköztek a szovjet csapatok, és hatalmas számbeli és technikai fölényük ellenére is, csak többnápi véres harcok, súlyos veszteségek árán tudtak a helyzet uraivá lenni. Az egyik legdrámaibb csata Duriapente- lénél zajlott le, annál a városnál, mely pár nappal előbb még Sztálinváros néven szerepelt a magyar térképeken s melyet a rendszer akkor épített fel szocialista mintavárosként, a kommunista munkásság fellegváraként. S a rendszer politikájának csődje talán itt mutatkozott meg legjobban: a forradalom első napján Dunapen- telévé visszaváltozott Sztálinváros munkássága egy emberként állt a Nagy Imre-kormány mögé, és amikor november 4. után a szovjet csapatok meg akarták szállni a várost, az haláltmeg- vetöen védekezett. Az ellenállást csak négynapi ostrom után tudták legyűrni: a forradalom legerősebb erődje esett el. A forradalmi szabadságharc egyik legkiemelkedőbb fejezete volt a dunapentelei csata. S ebben nemcsak a munkásságé az érdem, hanem a sorsdöntő pillanatban derekasan helytállt magyar honvédségé is. Azé a hadseregé, melynek besorozott katonáit Rákosiék mindenféle agymosással igyekeztek kommunistává formálni. — Sikertelenül. A döntő‘ percben ezek a magyar fiúk tudták, hol a helyük, ési a rendszer szempontjából tökéletesen megbízhatónak vélt tisztjeikkel együtt a szabadságharc oldalára álltak. Olyan személy mesélte, aki azokban a napokban a pentelei Vasműben dolgozott. Amikor a forradalmi események szele Budapestről elért a városba, a gyárban rögtön megalakult a mun- j kástanács, a városban pedig a forradalmi nem-1 zeti bizottság vette át az ügyek vezetését. Rendzavarásra, összetűzésekre nem is került sor: oroszok nem voltak a városban, az ÁVH tagjai és a prominens kommunistái; elszeleltek, a város szélén levő laktanya katonái pedig az első pillanattól kezdve a tüntetőkkel és a forradalommal rokonszenveztek. — A forradalmárok tőlük kaptak fegyvert, s amikor megalakult a nemzetőrség, a laktanyában szerelték fel őket, annak rendje és módja szerint. A Vasműben már megindult a munka és a város élete is kezdett helyrerázódni, — amikor Pestről megjött a rémes hír: vasárnap hajnal óta az oroszok lövik a fővárost! Dunapentele | körül még csend volt, de a közeli 6. számú fö- föútvonalon — ez vezet a pécsi urániumbányákhoz — már november első napjaiban megfigyeltek dél felé húzó szovjet tankoszlopokat. A dunapentelei rádióadó — amely a szabadságharc egész időszakának egyik legerősebb és legjobban informált adója volt az akkor működő 14 különböző szabad vidéki rádióadó közt — óránként mondta be legújabb értesüléseit az orosz csapatmozdulatokról és figyelmeztette Budapestet: a hivatalos szovjet ígéretek ellenére az orosz csapatok nem hagyták el az ország területét, hanem újra visszatérőben vannak keletről nyugati és déli irányba!. A dífnapentelei laktanyában légvédelmi tüzérek állomásoztak. A riasztó hírekre már november 4. előtt elhatározták: felkészülnek az orosz támadárra és megvédik a várost. Amikor a november 4-i orvtámadás híre megérkezett, az előzetes tervek szerint a légvédelmi tüzérek azonnal védelmi állásokat foglaltak el a város körül. Kéiyí'fÖiTi a 'Dtittí' imífT'természetes védelmet, az ágyúkat tehát egy, a folyótól folyóig terjedő nagy felkörben állították fel a város szélén. És várták az oroszokat. S azok jöttek is. Mindjárt másnap, hétfőn reggel. Tankok csordaszámra, abban a hiszemben, hogy a műúton csak beséta- kocsiznak a városba. Csalódtak. Az első tankokat oíyáh ágyútűz fogadta, hogy több közülük azonnal harcképtelenné vált, a többi pedig jobbnak látta meghátrálni. Négy napig dörögtek az ágyúk a város szélén. Négy napig tartották magukat a magyar tüzérek aí orosz páncélosok meg-megújuló rohamával szemben. De talán soha nem tudták volna áttörni a védővonalat, ha repülőket nem kapnak támogatásul. Tucatnyi csatarepülőgép napokon át szünet nélkül támadta a magyar vonalakat. Alacsonyrepülésben géppuskázták az állásokat, közben bombákat is dobtak az ütegekre. A város a rémület óráit éhe át. A tankágyúk lövedékei gyakran csaptak be a lakóházak, a gyári épületek közé, és ha a város felett elszánó orosz repülők valahol mozgást láttak, azonnal odaeresztettek egy sorozatot. 1 De ez nem tartotta vissza a város népét, hogy ne vegye ki részét a reá háruló feladatokból. A nemzetőrség és munkásság önkéntesei az utánpótlásban segédkeztek meg a sebesültekről gondoskodtak. A Vasmű rádióadója, amit később, [a harcok idején egy autóbuszba szereltek be, amely szüntelenül változtatta a helyét, hogy ne tudják bemérni — megszakítás nélkül adta a segélykérő felhívásokat: segítséget kért az ENSZ- től, a szabad világtól, Eisenhower elnöktől. — Drámai szavakkal olvasta be a rádióbemondó a dunapentelei Nemzeti Bizottság segélykiáltását: „Azonnal hathatós segítséget kérünk! Küldjétek gyógyszert, kötszert, fegyvert, élelmiszert és lőszert! Küldjétek azonnal ejtőernyősöket!” — száilt az éterben több nyelven is a felszólítás. De a körülzárt város magára maradt. A védők és a lakosság már mindenben szükséget szenvedett, fogytán volt a lószer. A védelem órái meg voltak számlálva — ha nem jön segítség, a vég elkerülhetetlen! November 7-én délelőtt felhangzik a bemondó hangja: „Az oroszok felszólítottak bennünket, hogy tegyük le a fegyvert Nem tesszük! Utolsó cseppvérünkig harcolunk!” A bemondó szavai: időnként elnyomja a becsapódó gránátok robbanása, a repülőbom- bál; sívítása. Azután, délután 2.53 órakor utal- jára szólal meg a dunapentelei adó, hogy bemondja a forradalmi szabadságharc ma már történelmivé vált drámai végső közlését: „A szovjet tankok és a légierők támadják Dunapentelét. A harc változatlan hevességgel továbbra is folyik. Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk.” Ezek voltak az ötvenhatos forradalom, a fegyveres szabadságharc utolsó szavai. A fegyverek elnémultak, de a harc változatlanul tovább is folyik!... Emlékezzünk - a magyar Felvidékre Ezzel a címmel tartotta meg Dr.Spilenberg György orvos a WASHINGTONI MIND.SZENTY JÓZSEF SZABADEGYETEM legutóbbi előadását. AZ előadás előtt Völgyi Gyula, aMindszenty Society elnöke mondott néhány bevezető szót, emlékeztetvén az eltelt hat év munkájára és a Szabadegyetem szerepére a washingtoni magyarság életében Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a mostani előadás jubileumot jelent a Szabadegyetem működésében: ez az ötvenedik alkalom, hogy az emigráció szellemi kiválóságainak sorából meghívott előadók egyike találkozik a közönséggel, mely hat évfolyamon át megszokta és‘ megszerette a szabadegyetemi összejöveteleket. Ezután Taba János néhány felvidéki népdalt énekelt nagy sikerrel. Az előadó. Dr.Spilenberg György, aki maga is az elszakított FELVIDék szülötte, elmondotta, hogy a régi Magyarországnak mindig egyik legértékesebb része volt a Felvidék. Erdőségekben és ásványi kincsekben gazdag hegyei közt magaskultúrájú városok alakultak ki s ezek már a középkorban a művészeti és ipari élet gócpontjai voltak. A török hódoltság idején -az Erdélyi Fejedelemség mellett - a Felvidék őriz ff a magyar szellemiséget és a magyar állami jogfolytonosságot. Buda eleste után Pozsony, lett az ország fővárosa, Körmöcbánya pénzverdéjét és aranybányáit az egész világ ismerte, Besztercebányát pedig az ezüst réz bányászat központjaként tartották nyilván. Nagyszombaton alapította Pázmány Péter a pesti egyetem ősét jelentő hires egyetemet, és. PdoUaten létesült az első magyarországi piarista iskola. A Felvidékről indult el a Rákóczi-szabadságharc és a kassai dómban pihen a bujdosó Fejedelem, Thököly és Zrínyi Ilona. Selmecbányán Erdészeti és Bányászati Akadémia működött, Igló. Késmárk, Lőcse, Eperjes és Bártfa pedig mind megannyi kulturális központ vált, pexsgő szellemi élettel, kitűnő iskolákkal. Kassán működött az első magyarnyelvű színház és itt jelent megazelső- habár latinnyelvű- úujság hazánkban. A Felvidéken találjuk Magyarország legtöbb középkori várát s noha ma mát legtöbbjük romokban hever, mint építészeti emlékek egyedülállóak. A templomok és kolostorok művészeti emlékei legszebb értékeink közé tartoznak, akárcsak a régi polgárvárosok házai és középületei. A Felvidék rendkívül gazdag természeti kincsekben is: a Tátra csúcsi voltak a régi N ag ym agya rország legmagasabb pontjai, Pöstyén gyógyfürdői és apáratlan szépségű folyóvölgyek messze földről vonzották a látogatókat. A Felvidék számos értéket adott a magyarságnak: itt született Kossuth Lajos, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Kazinczy Ferenc, Tompa Mihály és Madách Imre. Az előadó mindvégig vetített képekkel kísérte szavait és a közönség nemcsak hallott a szépségekről, de gyönyörködhetett isbennök. A hallgatóság nevében Dr.Wagner Ferne mondott köszönetét Dr. Spilcnberg Györgynek, aki megérdemelt tapsot kapott.
