Baltimore-i Értesítő, 1975 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3. szám
STIRLING GYÖRGY: NAPIRENDEN A V3NEKÜLTKÉRDÉS 4 .... Az Olaszországból évek óta érkező vesztelek és segélykiálltások, valamint az utóbbi évek alatt sorozatosan megjelent ujságközlemények, beszámolók hatására végül is a magyar emigráció nagyobb szervezetei s azoknak vezetői is felfigyeltek az addig - valjuk be - eléggé elhanyagolt menekültkérdésre. Felfigyeltek rá és ma már tőrödnek vele. Ennek sok kézzelfogható jele van máris. Egyik ezek közül,hogy a múlt év végén Európába utazott Gereben István, az amerikai Magyar Szabadságharcos Szövetség társelnöke és Olaszországban végiglátogatta az ottani menekülttáborokat, Capuát, Latinát, Triesztet. Útja során fölmérte a táborokban lévő magyar menekültek helyzetét és rengeteg értékes adattal, tapasztalattal tért vissza az Egyesült Államokba. Benyomásairól, európai élményeiről Gereben István a közelmúltban számolt be Baltimore-ban, az ottani Magyar Egyesület, a Szabadságharcos Szövetség helyi csoportja összejövetelén. Érdekes előadásából, (aminek nagyobbik része a menekültügyről szólt) most néhány olyan mondatot idéznénk, melyek alapján az olvasók képet kaphatnak az olaszországi menekülttáborokról. Gereben István nyitott szemmel járt mindenfelé és sokszáz emberrel - magyarokkal, olaszokkal, menekültekkel, hatósági személyekkel, segélyszervezeti tisztviselőkkel, amerikai konzulátusi alkalmazottakkal, stb. - beszélt. Amit Baltimore-ban elmondott, azt a saját szemével látta, saját fülével hallotta. Megfigyelései és azok konzekvenciái abszolút tárgyilagosak-A menekültkerdés összetett, nehéz kérdés - kezdte szavait Gereben István, majd igy folytatta: - A menekültekkel való beszélgetések során meggyőződtem arról, hogy az uj-menekültek teljesen tájékozatlanok a tennivalók és lehetőségek felől. Amikor a táborba megérkeznek, nincs senki, aki felvilágositaná őket a procedúrákról, melyeket végig kell csinálniok ahhoz, hogy előbb-utóbb kivándorolhassanak a befogadó országok - Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Délafrikai Unió - valamelyikébe. Gereben István elmondotta ezután, hogy a tájékoztatás hiánya sokaknál okoz bonyodalmakat és hátráltatja továbbjutásukat. Néha apróságokon múlik egy ember további sorsa: az első kihalgatás során -melyet a trieszti táborban bonyolitanak le a hatóságok - mond valamit, amit később elfelejt, másképp beszél s abban a pillanatban nehézségek tömkelegé merül fel.-Ha valaki azt mondja például - folytatta az előadó -, hogy nem volt párttag és később kiderül róla. hogy mégis az volt, a vizsgálat hónapokig is eltarthat, mert az amerikai emigrációs szervek mindenkinek utána néznek. A menekült persze fél megmondani, hogy párttag volt, mert mindenütt azt hallja, hogy akkor nem engedik be Amerikába. De azt nem mondja meg neki senki, hogy amerikába csak akkor nem jöhet be, ha önként lépett be a pártba. Amennyiben be tudja bizonyítani azt, hogy valamilyen kényszerítő körülmény folytán lett párttag, mindjárt más elbírálás alá esik. A broblémák egyik oka, hogy a menekült nem beszél nyelveket és a táborokban nincs forditó, nincs megfelelő tolmács. Ebből persze sok félreértés származik a kihalgatáskor. A menekült még szótárhoz sem tud hozzájutni.-Amikor a helyzettel tájékozatlanul megérkezik a trieszti táborba - számolt be további tapasztalatairól Gereben István - nincs senki, aki fogadja, aki megmondaná neki, hogy ezt várd, ennyi ideig fog tartani, ha nincs semmi probléma és hat-nyolc hónap múlva tovább mehetsz. Nem tudják mely országokba mehetnek, hogy mik ennek a feltételei és hogy milyenek ott a körülmények. A menekültek tökéletesen fél reinformáltak a szabad világ s például Amerika viszonyai felöl. S ezért sok felelőség terheli azokat a hazalátogatókat, akik megakarván mutatni, hogy ők milyen "nagy fiuk" Amerikában, olyanokat mesélnek, amikre visszagondolva, a menekült túlzott igényeket és reményeket táplál. Gereben István véleménye szerint ezen úgy is lehetne segiteni, ha a táborba érkezéskor a menekült hozzájuthatna egy tájékoztató füzethez. De nemcsak a személyes informálás hiányzik, hanem papirost sem tudnak a kezükbe adni. A lengyelek például megvalósították, hogy egy nyugdíjas idősebb ur járja megbízottként a táborokat, aki minden információt meg tud adni honfitársainak.. Es a lengyeleken kivül külön szervezetet tartanak fenn a csehek, az ukránok, az oroszok is. Csak éppen a magyaroknak nincs semmiféle menekültirodájuk, holott azok jönnek legnagyobb számban.- A menekültek ügye végtelenül bonyolult - folytatta - és hozzájárul ehhez a rengeteg egyéni probléma, emberi tragédia. Ennek következtében a menekültek idegesek, bizalmatlanok és nehezen birják a tétlenséget. Mert - mondotta az előadó - az olaszországi táborokban nem szabad dolgozni és ez még nehezebbé teszi a menekültek helyzetét. A magyarok egy része azért "feketén" vállal munkát és napi 2.ooo liráért /megfelel pár dollárnak!/ napi 10 órát dolgozik, hogy előteremtse a cigarettáravalót. Ebből viszont állandó viták, veszekedések, sőt verekedések, származnak. Gereben István jártában-keltében találkozott táborparancsnokokkal, olasz hatósági emberekkel, segélyszervezetek ügyintézőivel és az volt a benyomása: ezek az emberek az évek hosszú sora óta tartó munkába' már belefáradtak és elfásultak. Amellett kevesen is vannak. Részükre a menekült már nem más, mint egy szám, egy akta, mellyel végig kell csinálni az előirt procedúrákat. Viszont azt a menekülteknek is tudomásul kell venniök, hogy vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani és ki kell várni a folyamat végét.. Az évi kvóta, melybe minden menekült beletartozik, aki a keleti féltekéről származik, Európától Kináig, évi 10.260 fő, amiről maguk az emigrációs szervek is azt mondják, hogy kevés és bővítésre szorul. Hallottunk még a beszámoló során arról is, milyen körülmények közt élnek a táborokban a menekültek: hideg, sötét, nedves szobákban, a II. világháborúból megmaradt volt hadifogolytábor barakjaiban. A le-, velek nem túloztak... Helyzetük valóban kétségbeejtő -mondotta az előadó. Felmerül a kérdés: hogyan tudnánk innét seeitenií Egyrészről azzal, hogy affidavit-eket küldünk és hogy szorgalmazzuk a bevándorlási lehetőségek bővítését! másrészről pedig igyekszünk elviselhettőbbé tenni a táborban tartózkodók életét. A tétlenség elviselését megnehezíti - világította meg a segités módját az előadó -, hogy Capuában és Latinán nincs magyar betű. A menekülteknek nincs angol-magyar szótáruk, de nincs olasz szótár sem. Nem tudnak tanulni, nem tudnak olvasni, mert hiányzik a könyvtár. Magyar újságokat is csak elvétve, nagy késéssel kapnak. Tehát elsősorban magyar könyveket, szótárakat kell küldenünk - aminek érdekében a Magyar Szabadságharcos Szövetség már akciót is hirdetett a sajtóban - s azonkívül gondoskodnunk kell arról, hogy rendszeresen kapjanak a táborok magyar újságokat. Gereben István járt Bécsben is s ott minden tekintetben más benyomásokat szerzett. Meglátogatta az osztrák főváros közelében levő traiskircheni tábort, ahol a menekültek rendezett körülmények között élnek, sem elhelyezésükre, sem ellátásukra nem lehet panasz. A táborban van magyar tolmács is és mintha az emigrációs hatóságok ügyintézése is gyorsabb lenne, mint Olaszországban. Nagy segítséget jelent a magyarok számára a Bécs belvárosában lévő kis magyar tanácsadó központ, a bécsi Magyar Hiradó szerkesztősége, ahol Klamár Gyula, a lap főszerkesztője saját idejéből és emberségéből látja el tanáccsal.
