Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)
2007-04-18 / 290. szám
2007. ÁPRILIS 18. MAGAZIN Megérte nekik: drága válások toplistája Április 13. A hírességek világában a válás nemcsak gyakoribb, de jóval költségesebb is, mint másoknál - állapította meg az amerikai Forbes magazin, amely pénteki számában toplistát tett közzé minden idők legköltségesebb válásairól. A listát Michael Jordan, a kosárlabda csillaga és Neil Diamond dalénekes vezeti, fejenként 150 millió dolláros (27 milliárd forint) váláspénzzel. Jordan, az NBA sztárja még nem írta alá az 1989-ben Juanita Vanoy-jal kötött házasságának felbontására vonatkozó végső okiratot, de a Forbes becslése szerint szabadságának visszanyerése több mint 150 millió dollárba kerül majd számára - ez csaknem a fele annak a 350 millió dollárnak, amelyet házasságuk idején keresett. Neil Diamond viszont már 1994-ben kifizette azt a 150 millió dollárt, amellyel Marcia Murp- hey-vel kötött, negyed százada tartó házasságától szabadult meg. Ez akkori vagyonának fele volt, de Bénulásos "tömeghisztéria" Ápr.ll. Több száz kislánynak bénult meg a lába egyik pillanatról a másikra egy Mexikóban működő, dél-koreai apácák által vezetett katolikus iskolában. A helyi orvosok és pszichológusok egyelőre értetlenül állnak a különös "tömeghisztériával" szemben. Az iskola igazgatónője szerint az orvosok csak azt tudták megállapítani, hogy a lányok "egymást utánozzák" lebénulásuk- ban, ugyanakkor ő is megdöbbentőnek tartja, hogy a betegek valóban szenvednek attól, hogy nem tudnak járni. A betegség először 2006 októberében jelent meg két kamaszlánynál. Négy hónappal később 200 új áldozatra sújtott le a bénulási járvány, március végére már 600-an voltak. A mexikóvárosi gyermek- kórház orvosai és az egészségügyi minisztérium klinikai vizsgálatai megállapították, hogy a betegségben szenvedőknek fájt a feje, nem tudtak járni, és közben erős fájdalmaik voltak az ízületeikben, mindenekelőtt a csípőjükben és a térdükben. A fájdalmak azonban rögtön elmúltak, amint beszállították őket a kórházba. E diagnózis nyomán azonban vizsgálni kezdték a Mária Nővérei nevű dél-koreai kongregáció által működtetett intézményt, amely ingyenes oktatást kínál hátrányos helyzetű családok 12-18 éves lányainak. Kiderült, hogy a Lányok Villája nevű intemátus, amely a főváros Chalco nevű külvárosában áll, lakóinak csupán évi két heti vakációt biztosít. A lányok, akik az iskolában varrni tanulnak, mielőtt gyárba küldik őket, nem levelezhetnek senkivel, vagy ha mégis írnak nekik, nem válaszolhatnak és szüleiket is csupán évente kétszer láthatják. IÁ Lassan>' IhHhC ként egyéb sötét üzel- mekre is fény derült: a lányokat romlott étellel etetik és a betegeket "természetes gyógymódoknak" nevezett kúrával kezelik az internátusbán. Mindezt az iskola természetesen az elbocsátott tanárok és diákok "rágalmainak" minősítette. Egy rákbeteg lány egyenesen az állami tv-ben mutatta meg a nyakán lévő égési sebeit, amelyeket egy koreai orvos ejtett rajta nyirokcsomói eltüntetése céljából. Az igazgatónőnek erre is kész volt a válasza: "keleti terápiát alkalmaztak, hogy segítsenek, miután a helyi orvosok kifogytak az eszközökből". Az iskola vezetésének meggyőződése, hogy lebénuló lányokat "manipulálják" az iskola ellen, amelyben szerintük több mint 3000-en élnek tökéletes egészségben. A vizsgálatok azonban tovább folynak a Mária Nővérei ellen. rögtön közölte, hogy "megérte". Házassági évre átszámolva Steven Spielberg hollywoodi rendező jóval többet fizetett, amikor alig négy évi házasság után elvált Amy Irvingtől: a Forbes szerint ez 100 millió dollárjába, akkori vagyonának felébe került, de azóta rég kiheverte a csapást, mivel jelenleg "3 milliárd dollárra taksálják". A Forbes-listán 85 millió dollárral szerepel Harrison Ford hollywoodi filmcsillag, Melissa Mathisonnal kötött 21 éve tartó frigyének felbontása került ennyibe 2004-ben. Ettől csak 5 millió dollárral maradt el Kevin Costner, a nem kevésbé híres amerikai színész és rendező, aki 1994-ben 16 évi házasság után vált el feleségétől, Cindy Silvától. Ehhez képest szinte eltörpül Paul McCartney, az ex-Beatle idei válópere, amelyben ahhoz, hogy öt év után elválhasson a viharos tempera- mentumú Heather Mills-től, 60 millió dollárnak megfelelő összeget kell fizetnie. MAGYAR SZÓ —A HÍD 23 Amikor a Titanic rendezőjének, James Cameronnak alig másfél év után elsüllyedt a házassága, 50 millió dollárt kellett leperkálnia Linda Hamiltonnak. A szívtipró Michael Douglas hollywoodi sztár 1998-ban, 21 évvel az esküvő után a Forbes szerint 45 millió dollárt fizetett a válásért, plusz két házat adott át Diandrának, volt feleségének. Lionel Richie válása 2004-ben Diane Richietől, nyolc évi közös élet után "csak" 20 millió dollárral tette szegényebbé a rendezőt. Mick Jagger- nek, a brit Rolling Stones együttes vezető énekesének 1999-ben 15 és 25 millió dollár (illetve annak megfelelő font) közötti összegbe került, hogy 22 év után felbonthatta házasságát Jerry Hall szuper- modellel - olvasható a pénzügyi magazin válási toplistáján. A szauna A szauna régen eg)’ többfunkciós helyiség volt. Nem csak mosakodtak benne, hanem húst szárítottak, és más hasonló mezőgazdasági tevékenységeket is végeztek itt. A gyógyítás helyszíne is volt: nem csak természetgyógyászati eszközként használták, hanem az orvos, a kuruzsló is itt gyógyított. Esetében a sötét szauna hozzájá- mlt a misztikus hangulat kialakításához, így a szauna rituális helyszín is volt, szentivánéjkor a finn szokás szerint az eladósorban lévő lányok kelendőségét speciális szaunázással "növelték"; a nyárfa és más növények illatában egy öreg anyó varázslatokat mondogatott. A 20. század elejéig a füstszauna volt az egyetlen szaunafajta. Hátránya az, hogy a beíutéshez sok idő kell, a tisztántartása nehéz, és tűzveszélyesebb is. A 20. század folyamán az iparosodással a városokban már közszaunák jelentek meg, amelyek már köményesek voltak. Miután ezt az emberek megkedvelték, már a mökkikben (általában tóparti, hétvégi- és nyaraló házacska) is ilyet építettek. Legtöbb esetben egyszerűen egy újat építettek a füstszaunák mellé, ezért a füstszaunák eg)’ ideig még megmaradtak, aztán, ha nagyon nem használták őket, elrohadtak és lebontották őket. Néhány helyen így is fennmaradhattak a szegénység, vág)’ a hagyomány őrzése miatt. A modem kéményes szauna és a füstszauna közötti átmeneti forma volt az olyan kéményes szauna, ahol a kémény nem külön volt, a füst a köveken át távozott a kéménybe. Ez a megoldás a füstszauna hátrányaiból sokat nem oldott meg: ugyanúgy csak a tűz kialvása után lehetett szaunázni. A kémény külön bevezetése az 1930-as években jelent meg. Április 16. Csongor Török eredetű régi magyar személynév, jelentése: sólyom, vadászmadár. Április 17. Rudolf Germán eredetű német névből származik, jelentése dicsőség, hímév, farkas. Április 18. Andrea Az Andreas (magyarul: +András) férfinévnek több nyelvben (német, angol, holland, cseh stb.) használatos női párja. Az András bibliai név: András apostol Jézus első tanítványa, Szent Péter testvére volt. Jelentése: férfias. Április 19. Emma Germán eredetű név. Alakváltozataival, az Irma és a német Erma névvel együtt Ermin, Irmin germán isten nevéből. Más feltevés szerint a germán hermion néptörzs nevéből való. Az Erm-, Irm- névelem számos német név előtagjaként is előfordul, és az Emma ezek rövidülése is. Április 20. Tivadar Görög, latin eredetű név, a Theodor név magyar megfelelője. Jelentése Isten ajándéka. Április 21. Konrád Germán eredetű név, jelentése merész és tanács (adó). Április 22. Csilla írói névalkotás a csillag szóból. Először Dugonics András Etelka című regényében szerepelt (1788). A csilla növénynév is, a Scilla növénynemzetség magyar nevének, a csillagvirágnak a változata. A nyelvjárási csilla szó jelentése pedig: a gyékény és a nád gyenge hajtása, illetve gyéren növő sás. Április 23. Béla Bizonytalan eredetű régi magyar személynév. Több Árpád-házi királynak volt a neve, majd a XIX. században újították fel ismét. A régi magyar Bél személynév -a kicsinyítőképzős alakja. A bél szó eredeti jelentése: belső rész (pl. szív). Török eredetűnek is tartják, ez esetben a jelentése előkelő. Már a középkorban mesterségesen azonosították az Adalbert névvel.