Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-04-18 / 290. szám

24 MAGYAR SZÓ —A HÍD 4: 2007. ÁPRILIS 18. Röviden Rákban hal meg a magyarok NEGYEDE Magyarországon még mindig jóval többen halnak meg rák miatt, mint az Európai Unió más országaiban - derül ki az Egészségügyi Minisztérium jelentéséből, melyet a Nemze­ti Rákellenes Nap apropóján készítettek. Az idén Magyarországon mintegy 9 milliárd fo­rint jut az onkológiai központok fejlesztésé­re. Az összes haláleset mintegy negyedét még mindig a daganatos betegségek okoz­zák. A tüdőrák miatti halandóság pedig csak­nem kétszerese az uniós átlagnak - derült ki az Egészségügyi Minisztérium beszámolójá­ból, amelyet a miniszterelnök kért. Mozgással a levertség ellen A rendszeres testmozgást végzőknél a dep­resszió vagy szorongás előfordulásának esé­lye 25 százalékkal kisebb - mutatták ki egy tí­zéves vizsgálattal amerikai kutatók. Több mint ezer középkorú brit férfi életvitelét kö­vették nyomon tíz éven át, és kiderült, hogy? azok, akik rendszeresen futnak, fociznak vagy egyéb sportot űznek, védettebbek a depresszió vagy a szorongás ellen. A szakem­berek hangsúlyozzák, hogy a fizikai munká­nak nincsen efféle hatása. Egészségtelenül élő AMERIKAIAK Hét amerikai állampolgárból csupán egy mozog eleget és eszik megfelelő mennyiségű gyümölcsöt, zöldséget, és a férfiak életmódja még rosszabb, mint a nőké - jelentették be szövetségi egészségügyi illetékesek az Egye­sült Államokban. A jelentés egy telefonos felmérésen alapul, amelyet 356 ezer amerikai megkérdezésével végeztek el. Az adatok azért is drámaiak, mert az elhízás egyre na­gyobb méreteket ölt az Egyesült Államok­ban, ahogyan a világ más fejlett országaiban is. Lóröntgenre a kövérekkel! A brazil szövetségi állam egészségügyi mi­nisztériumának képviselője bejelentette, hogy 120 kilogramm testsúly felett csak a riói Jockey Club berendezésén végeznek majd vizsgálatokat. Amint a Die Welt című német napilap online változata beszámolt ró­la, a brazil kövérek máris tiltakoznak a ren­delkezés ellen. A Kövérek Polgárjogaiért és Önbecsülésének Megmentéséért (Graco) nevű szervezet elnöke szerint a kövéreket már amúgy? is komoly előítéletekkel fogad­ják, ezért az a tény, hogy az orvosi vizsgála­tok során állati sorba helyezik őket, nem fel­tétlenül segíti önbecsülésüket. Rosimere Li­ma da Silva úgy' véli, hogy' sok páciens egy­szerűen nem menne el a vizsgálatokra. Né­metországban jobb megoldást választottak, pedig a túlsúlyos páciensek ott is egyre több gondot okoznak a klinikákon. A német lap online változata szerint 160 kiló felett kez­dődnek az igazi problémák, a sebészek kény­telenek azt mondani, hogy' a beteg menjen, és fogyjon le, csak utána lehet műteni. Égy' kölni egyetemi klinika azonban már elindí­tott egy projektet XXL méretű páciensek számára. Beszerzett egy különleges teherbí­rású asztalt a megfelelő szélességű és hosszú­ságú rögzítőkkel, kábelekkel és igen nagymé­retű ruhákkal. Speciális, nagyméretű műsze­reket vásárolt, a sebészeket pedig előre ér­tesíti extra súlyú páciensek érkezéséről - ír­ta a német napilap. Amerikai elhízás Csodakúra Egyre népszerűbb az európaiak és a távol-keletiek körében is egy eljárás, amely a bőrbeteg­ségeket gyógyítja. A módszer nem új keletű: a kórt egy hal egyszerű­en lerágja a pá­ciens lábáról vagy' kezéről. Az állatot újab­ban orvoshalnak is hívják, az apró vízi élőlény ugya­nis igen hatásosnak bizonyul a sömö- rök, a gombák, sőt a mitesszerek kezelé­sére is. A módszer egyre népszerűbb Japán­ban, Kínában, Törökországban és Eu­rópában is. Ha a páciens elég bátor, nem kell mást tennie, mint beülni egy melegvizes kádba, amelyet megtöltöt­tek az éhes piros szívogató márnával. Az édesvízi halfaj gyógyító képessé­gét két törökországi kisvárosban, Sivas­ban és Kangalban már régóta alkalmaz­zák. A pontyok családjába tartozó hal legfeljebb 14 cen­timéterre nő meg. A halból igen sok található egy ter­málforrások által táplált patakban, amelyet a he­lyiek fürdőzés­re is használ­nak. Az állatok planktonokkal táplálkoznak, ám ha ebből nem ta­lálnak eleget, kénytelenek más fe­hérjeforrás után nézni. így találtak rá az emberi bőrön lévő sömörökre. Az emberek rájöttek, hogy a ha­lak jelentősen enyhítenek fájdalmai­kon, és gyógyítják a bőrbetegsége­ket, amelyeket addig rágcsálják, míg teljesen el nem távolítják annak felső rétegét. A kezelés nemcsak hatásos, de fájda­lommentes is. A kúra alkalmazói azt mondják: egyre több páciens keresi fel őket. Különösen hatásos kezelésnek bi­zonyult, ha a forró vizes kádba nemcsak halakat, hanem megfelelő készítménye­ket is tesznek. Azt mondják: egy há­romhetes kúra igen hatásosan gyógyít mindenféle bőrbetegséget. Csecsemőkori eutanázia Egy egérvírus okoz mellrákot? Az első tudományos vizsgálatok szerint a közönséges háziegér hor­dozhat eg}' olyan vírust, amely mell­rákot okozhat az emberben - jelen­tették be egy nagy' nemzetközi mell­rákszimpóziumon. A vírus a nyugat­európai, észak-amerikai országokban és Ausztráliában az emlőrák minták 30-40 százalékban mutatható ki, ez­zel szemben Ázsiában, ahol az emlő­rák jóval ritkább, egy másik egérfaj honos. Az emberi emlőrák mintákat vizs­gálva a kutatók találtak eg}' olyan DNS-szakaszt, amely gyakran is­métlődik. Ez nagyon hasonlít arra a DNS-re, amely a háziegérben kiala­kuló emlőrákban van jelen. Érdekes megfigyelés, hogy a gén­szakaszt csak azokon a területeken élők szervezetében mutatták ki, ahol a háziegér is él, például Európában vagy Eszak-Amerikában. Ahol azon­ban nem él ez az egérfaj - Kínában, Japánban vág}? Vietnámban -, ott az emlőrák is ritka. Ha bebizonyosodik, hogy a mell- daganat kialakulásához köze van an­nak a vírusnak, amely az egerekben is kialakítja a rákot, akkor egv védő­oltással védekezni lehetne a kór el­len. A következő lépés azonban az, hogy döntő bizonyítékokat találja­nak a kutatók az állításra. A Szegedi Egyetem docense el­mondta: egy New York-i kutatócso­port több éves kutatásai alapján ko­moly gyanú van arra, hogy’ vírusok is szerepet játszhatnak egyes emlőrá­kok kialakulásában. Április 11. Belgiumban csecsemőkor­ban, azaz az egy évesnél fiatalabb gyere­keknél is gyakori az eutanázia - állítja egy belga kutató, mintegy 300 olyan gyerek esetét ta­nulmányozva, akik nem érték meg első szüle­tésnapjukat. A szerdán nyilvánosságra került tanulmány szerint 300 eset felénél szándékos döntés előzte meg a halált: azaz vagy leállították azt a kezelést, amellyel a súlyosan beteg csecsemő éle­tét tartották fenn, vagy - s az esetek 9 szá­zaléka tartozott ebbe a kategóriába - ele­ve olyan vegyületet adtak neki, amely ki­Április 12. Forradalmi áttörést hoz­hat a kemoterápiás kezelésben az az új módszer, amely növeli a kezelés haté­konyságát, ugyanakkor csökkenti a mellékhatások erősségét. A kutatók egy olyan eljárást fedez­tek fel, amely fájdalommentes, és az ed­digieknél nagyobb hatékonysággal se­gít a daganatos betegek kezelésében. A ribonukleinsav-beavatkozásnak hívott eljárás során kevesebb gyógyszert kell adni a betegnek, a rákos sejtek mégis nagyobb arányban pusztulnak el. A tapasztalatok szerint azok a tumor­sejtek, amelyek ilyen kezelést kapnak, tízezerszer érzékenyebbek a Taxol ne­vű kemoterápiás készítményre. A gyógyszert eddig is használták több da­ganatos betegség, például a mellrák ke­zelésére, eddig azonban fáradtságot, hányingert, zsibbadást okozott, továb­bá károsan hatott a csontvelőre, így az immunrendszer működésére is, és érzé­mondottan a halál bekövetkeztét célozta. Bármilyen módszert választottak is, a döntés mindenképpen azon alapult, hogy a kisgyereknek semmilyen esélye sem volt a túlélés­re, illetve arra, hogy felnőve elfo­gadható életminő­sége legyen. (Azaz vagy halálos beteg volt, vagy nagyon súlyos fejlődési rendellenességgel küzdött.) A tanul­mány szerint az esetek túlnyomó többségében, 84 százalékában az or­vos és a szülők közösen jutottak erre a sú­lyos elhatározásra, de a többinél az orvos egyedül döntött úgy, hogy nem érdemes öncélúan tovább folytatni a kezelést. kénnyé tette a kezeiteket bizonyos fer­tőzésekre. A kutatók elmondták: az eljárás kli­nikai tesztjét még nem kezdhetik meg, ahhoz ugyanis további laboratóriumi vizsgálatokat és állatkísérleteket kell vé­gezniük. A tesztek csak néhány év múl­va kezdődhetnek, az új eljárás terápiás alkalmazásáig pedig akár tíz év is eltel­het. A Texasi Egyetem professzora azt mondta: a vizsgálatoknak még csak az elején járnak. A kutatók eddig csak kémcsőben lévő ráksejteken próbálták ki az eljárást, azokon azonban igen ha­tékony volt. / Áttörés előtt a rák gyógyításában

Next

/
Oldalképek
Tartalom