Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-03-31 / 246. szám

2006. MÁRCIUS 24.______________________________________________KULTÚRA______________________________MAGYAR SZÓ — A HÍD 15 ■ "Bekerített" misztikus opera JÖN: ÁRPÁD NÉPE A már előre korszakosnak ígérkező, új Szörényi Levente művet, amelyet a szerző misztikus operának nevez, először éjó ideig utoljára lapzártánk kezdetén, március 28-án láthatták odahaza a nagy öklözőnkm, Papp Lászlóról elnevezett Duna parti "Budapest Sportarénában”, leszámítva 27-i nyilvános főpróbát. Most tíz kamera rögzítette, s legközelebb egy év múlva látható a Duna TV-ben. A trilógia tetralógiává, vagyis Szöré­nyi Levente három részes lenyűgöző, javarészt rockzenére épített, történelmi zenedráma sorozata (István, a király, At­tila, Veled, Uram!) négy részessé bő­vült. Előadásának méretei grandiózu­sak: Makovecz Imre Kossuth-díjas épí­tész monumentális díszletében három­száz táncos és statiszta, s százhúsz tagú kórus lesz. A háromdimenziós vetítő­rendszer lehetőségeivel madarak és ha­lott hősök szellemei "láthatók" a nézőtér felett. Az előadást rangos operaénekesek, prózai színészek és rock-kiválóságok, így Kiss B. Attila, a Bánk bán film révén világhírű operai tenor, a hasonló hang­értékű és a párizsi operaházba rendsze­resen vendégszereplős Miller Lajos, Ka­szás Attila, Kalapács József, Makrai Pál, illetve Aux Éva, Molnár László, Tóth Sándor, Kálloy Molnár Péter játsszák, illetve éneklik az előadást. Szörényi Le­vente felfedezettje, Újhelyi Kinga ala­kítja Rasdi táncosnőt, a férfi főszereplő Levente (Feke Pál szerepe) kedvesét. Kettejük szerelmi duettjéről már a pró­bák során elterjedt, hogy mennyire szép. A zene a világszerte bevált, úgyne­vezett fél-playback technikával műkö­dik, vagvis az énekesek és a kórus a már rögzített zenei alapra énekelnek, élőben. Miről szól az Árpád népe? A bemuta­tót megelőző sajtótájékoztatón Szörényi Levente elmondta:- A magyar történelem Szent István halála utáni korszakáról szól, amikor a magyarok Vászoly száműzött fiát, And­rást visszahívják, hogy Orseolo Pétert letaszítsák a trónról. Az egyesített ma­gyar seregek diadalt aratnak, s Andrást királlyá koronázzák, aki azonban a hata­lomért megszegi testvérének Leventé­nek adott szavát, s annak halálát okozza. Vagyis az Árpád népe műfajilag első­sorban társadalmi dráma. A zeneszerző, Szörényi Levente mellett az előadás meghatározó alkotói: Fonyódi Tibor drámaíró, Makovecz Imre építész, dísz­lettervező, Zsuráfszky Zoltán koreográ­fus, Kovács Yvette Aida jelmeztervező. A sokat ígérő előadást azonban a ha- zafisága miatt, az ellenérdekű kultúrpo­litika szokásos alantos módszerével, az úgynevezett levegőelszívással, vagyis el­sősorban a pénztámogatás rafinált meg­vonásával bekerítette. Elmarad az előző három műnek a fővárosi premier után szokásos Szegedi Szabadtéri Játékokon, az esztergomi bazilika előtti és más he­lyen történő bemutatója. Ezúttal is van tehát miről elgondolkodni. Könyv Alexandra és a gyerekek Alexandrát nem lehet megállítani, Ez a szépnevű pécsi könyvkiadó - hi­vatalos nevén Pécsi Direkt Kft. -, a- mely a könyvkiadásnak, s így a ma­gyar kultúrának egyre erősebb bázi­sa, most már a gyermekirodalomban is erősít. Ezzel Amerikában és általá­ban a világ szórvány magyarsága kö­rében nő a rangja. Hiszen a a mese- irodalom a szétszóródott, s a több mint évszázados kivándorlás kezdete óta mintegy öt-nyolc millió emig­ránsból mára talán fél millióra olvadt kivándorlók megmaradásában életbe vágó kérdés lett. Értékét odakint el­sősorban az méri, hogyan segíti pó­tolni legalább, a magyarul még beszé­lő, de ími-olvasni már nem tudó gye­rekek ebbéli hiányosságát. Most Ale­xandra is segíthet. E kiadó új gyermekolvasmányai ugyanis előléptek játékká. Miről van szó? A most megjelent két új Alexandra könyv láttán a gyermekek korábbi könyveikből fakadó olvasmányélmé­nye kibővíthető a játékélménnyel, s e kettő együttesen neveli az új nemze­déket. Kisebb pedagógiai forradalom­mal is felér ez a fajta, a legjobb érte­lemben vett "kettős nevelés". Az Ale­xandra Kiadó e tekintetben élenjáró, rangos belga és kanadai könyvkiadó cégektől vette meg a kiadási jogot. Egy nagy felszolgáló tálca méretű, körülbelül harmincötször ötven centi­méter nagyságú, két másik laposabb, de nagy kihajtható táblafélét tartal­maz az eredetileg a kanadai Tormont Publications Inc. kiadó Elvarázsolt kastély című, gyönyörű, színes-rajzos tasakja. "Műfaja": matricás mese- könyvcsomag, s e "műfaji" megjelölés a könyv és a játék fogalmát szerencsé­sen ötvözi. Mi van benne? Kihajtható, kétolda­lú kasténytábla, ugyanilyen biroda­lom tábla, továbbá több mint száz új­raragasztható műanyag matrica, és több mint százhúsz újraragasztató pa­pírmatrica. A gyerekeknek szóló tájé­koztató szerint: "Lépj be az elvarázsolt kastélyba!” Ebben a játékos csomag­ban sok szép, színes matricát, egy já­téktáblát és egy izgalmas meseköny­vet találsz. A matricák segítségével Te döntheted el, mi történjen a mesében. Mivel a matricák többször is felhasz­nálhatók, újabb és újabb meséket ta­lálhatsz ki. A táblán pedig megalkot­hatod saját mesebeli világodat." Eny- nyi a tájékoztató. De talán ennek a szövegénél is többet ígér a a színes, gyönyörű táska egy ik moftdat: Játszd el a mesét a műanyag matricákkal! A másik kötet belga származású: Babaház című építőkönyv. Ugyanazt a mese és játék ötvözetet nyújtja, csak kisebb, s ennél fogva olcsóbb, mint az Elvarázsolt kastély. Ennél többet nem kell és nem illik elmondani arról a já­tékélvezetből, amit a Magyaror­szágról való mese- és játékkönyvek ígérnek. Alexandrát pedig ötlet dol­gában nem lehet megállítani. (FD) ZULLER & BONDY, LLP Ügyvédek 1982-től / Lawyers since 1982 Ingyenes konzultáció - Free consultation! Balesetek Accidents Eksoesz/Esok 0s es0sek Trips and falls Agyk/Erosodott gyermek Brain-Injured child Roncskocsik Car wrecks Hifc^Es term0kek Product defects Orvosi mßhib/Ek Medical malpractice T0ved0sbil bek vetkezett hal/EI Wrongful death Fldalatti Subway r lomm0rgez0s Lead poisoning □p tkezOsen tCrt0nt balesetek Construction related 1333 Broadway, 905, NYC, O* 35th St, across from MACY’s Ä 1 Ä ^ UÖOO Ha magyarul kíván beszélni, Hívja Niemetz Ágnest: 646-367-4782 HUNGÁRIA RADIO, NEW YORK minden kedden este 7-től 8-ig a WPAT AM 930-as hullámhosszon. Hírek - magyar zene - hazai - és sport­politika - New York magyar gazdasági A mikrofonnál: APATINI GYULA Programvezető: Apatini Gyula 245 E 80 St. #5F NY 10021, T: 212-570-6441 . - ■* * Sfí J» • * • Emkékkoncertek New York-ban: Bartók év, 2006 Az országcsonkító trianoni békével ugyancsak elvett Nagyszentmiklóson, Bartók Béla Arad megyei szülővárosában, a nagy zeneszerző születése százhuszonötödik évfordulója alkalmából megkezdődött a Bartók év, amelynek lapunk is megfelelő nyil­vánosságot ad. Mivel zeneszerzőre emlékezni legstílusosabban a saját kompozíóinak előadásával lehet, elsőként közöljük a New York-i jubileumi hangversenyeinek sorát, helyszínét, időpontját. Carnegie Hall. Takács-kvartett: 3. vonósnégyes. Április 21. W New York-i Filharmonikusok Ludovic Morlot. Május 6. New York-i Filharmonikusok David Zinman, Yo-Yo Ma: I. rapszódia. Május 10-13. Carnegie Hall. Pittsburgh Symphonie Orchestra. Divertimento. Vezényel: Christoph von Dohnányi. Május 13. A Columbia Egyetem. Bp-i Bartók vonósnégyes. Szeptember 9. M Carnegie Hall. NHK. Symphonie Orchestra. Helene Grimaud, Vladimir Ashkenazy. 3.zongoraverseny. Október 3. Avery Fischer Hall. New York Filharmonikusok. Peter Serkin, Jonathan Nőtt. 1. zongoraverseny. Október 26-28. Carnegie Hall. Bavarian Radio Symphonie Orchestra. Gidon Kroner, Mariss Jansons 1. hegedűverseny. November 4. Carnegie Hall. Boston Syphonic Orchestra. Annie Sophie von Otter, Albert Fohe, James Levine, A kékszakállú herceg vára. November 11. Carnegie Hall. Chicago-i Symphonie Orchestra. Pierre Boulez. A csodálatos mandarin. December 10-11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom