Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-02-24 / 241. szám

28 MAGYAR SZÓ-A HÍD____________________________________IRODALOM Balra nyugszik a Nap (46.) Técsy Sándor A barátság lakmuszpapírjai A '70-es évek gazdasági, politikai, nemzetiségi körülményei egy semmi­hez nem hasonlítható helyzetet/hangu- latot/életérzést teremtettek Romániá­ban. A diktatúra erősödött, a lakosság sunyított. Az élelmesek, a konjunktúra­lovagok szemrebbenés, gondolkodás, mérlegelés nélkül tülekedtek, hogy he­lyet találjanak az üstökös farkán. A "Hely" vélt előnyöket jelentett, és a ki­alakult káoszban már csak ez számított. Mert hátrányos helyzetűvé vált egy egész ország. Az átlagpolgár élete akkörül forgott, hogy mit eszik (ő vagy a családja) másnap. Reggel sorban állás, aztán meló, délután tülekedés haza, bü­dös vagy, de zuhanyozni nem lehet, ha elkapod a működő liftet, jó, ha nem, mászol tíz emeletet, a Tv nézhetetlen román műsorokat sugároz, este tízkor egyiptomi sötétség borul az országra, óvszer nincs, ha pajzánkodsz a sötétben, újabb gond, mit csinálsz a terhes felesé­geddel, abortusz=börtön (asszonynak, orvosnak, neked). Reggel ki az ágyból, az Alimentara (élelmiszerbolt) előtt már 30 ember, 70 ember, 200 ember, mind cigarettázik, mind füstölög, mind gőzölög, mindegyik morog, mindegyik káromkodik, de csak úgy általában, mert egy rossz szó, és nincs tej, nincs kenyér, nincs joghurt, nincs hús, nincs zöldség, ha rosszkor, rossz helyen, rossz fül hallatára ereszted a gőzt, holnap már a börtönben állsz sorba, hogy kapd a ru­hát, amit egy rossz szóért, egy megjegy­zésért, egy viccért évekig viselhetsz. A buszon fürtökben lógnak minden­re elszánt emberek. Kocsit használ­hatsz, ha kibírod a néha kilométer hosz- szú sorokat a benzinkútnál (Brassó- Codlea 8 km. Láttam hosszabbat is.) Húszmillió román tűrte ezt a sorsot. És mellettük másfélmillió magyar, félmil­lió német és "más nemzetiségű" szer- bek, cigányok, ruszinok, lipovánok, hogy legyen ki a 2 3 millió. A "Nyugat" besegített. Kisebb-na- gyobb nyugati befektetéssel létrehozott üzemek, gyárak ontották az olcsó, kizá­rólag exportra szánt árut, és a tulajdo­nosok a haszon egy részét a politikusaik zsebébe csúsztatták, akik aztán fennen hirdették, hogy Románia a példa arra, hogyan kell emberi jogokat értelmezni. Meghatározott márkáért, ha volt roko­nod Németországban, kivándorolhat­tál. Ha Izraelből valaki leperkált egy jó csomó sékelt, mehettél oda. Ha román voltál, és jó úszó, megpró­bálhattad a Dunát. Egy időben az úszó­kat visszaterelték, puhára, nyomorékra verték, később nemes egyszerűséggel vízbefojtották, mint tanyai anyóka a fö­lösleges macskakölyköket. Aki átért, an­nak még hátra volt a vesszőfutás Triesz­tig. Onnan aztán tábor, és irány a sza­badság. A latinai táborban fordító vett kezelésbe, te mondtad a magadét romá­nul, ő meg jelentette a Szekunak, aki odahelyezte fordítónak, a többit az ott­hon maradt rokonaid sínylették meg. Egy idő után aztán a fordító is kikerült a táborból, hogy más országokban te­gye hasznossá magát "Az Eszme" szol­gálatában. Csodás, varázsos idők... Korabeli CIA jelentések szerint min­den harmadik ember besúgó volt. Ha mentél az utcán két haveroddal, és kö­zülük egyik sem, akkor te voltál az. Cso­dás, paranoiás állapotok... Mindennél nehezebb volt találni em­bereket, barátokat, kollégákat, akik ve­led egyivásúak, akik olyan konok el­szántsággal utálják az egészet, mint te. Ez a túlélés feltételévé vált. A sok alko­holos este, éjszaka, elkerülhetetlenül összesodort olyan emberekkel, akik csak arra vártak, hogy mondj egy félre­érthető szót, a küldetésük ezzel betelje­sedett. Ellensúlyként - mindig hittem benne - működött a rendes fickók maf­fiája. Valahányszor Vásárhelyre mentem, elzarándokoltam a Stúdió Színház elő­adásaira. Kíváncsi voltam, milyen az utánpótlás, és vonzott az utca, az épület, a sok emlék. A Rektor Úr, a Biga, már nem élt, és a semmihez nem mérhető idő lassan minden rosszat kitörölt az emlékekből. Már veteránnak kezdtem számítani, holott én még mindig ott szerettem volna ülni a padokban, hall­gatni Peris Teréz hexamétereit, Tóth István (Esztétika Pista) fejtegetéseit, vagy hallgatni Csorba, Bács vagy Tarr (sokszor nem hízelgő) kiértékeléseit. És nagy meglepetésemre, volt nagyszerű utánpótlás. Később is volt, és lihegtek a nyakunkba, már nem tudtuk, hogy elő­lük, vagy utánuk futunk. (Páskándi ezt jobban megírta versben, lásd "Tömbhá­zak gyermekei") Ott láttam Katona Öcsit egy Goldoni vígjátékban Kátóval, és most is röhögök az emléktől, ott lát­tam, már vásárhelyi színész koromban, '77-ben két előadást, amik évekig elkí­sértek. Bródy Tanítónőjét, és az "Egy szerelem három éjszakája" című, már filmen is látott előadást. If). Nagy Ist­ván, az elkényeztetett dzsentri, a világ ura, és a nyilas évek egy besúgója-bizal- mija, végzős színinövendék, egy kolozs­vári fiú, egyszerűen nem tudtam elhin­ni, hogy a kettő ugyanaz. Egy előadá­sunk után összefutottunk a Maros ven­déglőben, elmondtam a véleményem, vodkát is ittunk, a fene tudta, hogy va­lamilyen formában összefonódik a sor­sunk. Nem sokkal utána én otthagytam a szülővárosomat, váradi színész lettem, és nem sokkal utána Tóth Gyuri is Vá­radra jött. A feleségét pisis kora óta is­mertem, szép úszólány volt, nemsokára megjött a fiuk, akit a kis kerek, örökké szúnyogcsípte arca miatt Csorna egy magyar rajzfilmből inspirálva "Doktor Bubó"-nak nevezett, és kezdetét vette egy éveken, kontinenseken átnyúló ba­rátság. Gyuri szülei az USA-ban éltek, a mama ott született, a nővére velük volt, ő meg Erdélyben. Kolozsvári volt, de mindenütt otthon. A turnék alatt nem volt olyan falu, ahol ne ismerte volna valaki. Baptisták voltak, ami Carter elnök jóvoltából akkor lett "szek­tából" elfogadott vallássá. Gyuri jó szí­nész volt, szerette a piát, és kapott az apjától egy nagy Dacia autót. Népsze­rű, belevaló fickónak bizonyult, és rá­adásul nem próbált az elvtársaknál he­lyezkedni. Rövidesen mindennapos ré­sze lett az életemnek. Partnerek voltunk Szerkesztette: Kertész Gabriella 2006. FEBRUÁR 24. féltucat előadásban, együtt játszottunk Ady egyfelvonásosában, a Műhelyben, a Tv-ben (magyarul és románul). Ami­kor egy alkalommal kivittük az ameri­kai feleségemet a váradi reptérre, a bu­karesti gép alig szállt fel, puskások vet­tek körül. Letartóztattak. Sokat ittam, és rosszkor, rossz helyen pofáztam. Gyuri mentett meg... Egy előadás előtt eldöntöttem, hogy nem megyek szín­padra, menjen a gazdasági igazgató, aki miatt nem tudtak egy inget varrni ne­kem. Gyuri jött át a büfébe, és győzött meg. (Az előadás incidens nélkül le­ment, csak a szünetben mutogattam a kinőtt ingemet az öltözőbe tévedt "kultúr-elvtársaknak".) Farkas Pista, az akkori Magyar Színház dirije - R.I.P gondolom -, sajnálta, hogy Váradra csalt... Aztán Gyuri meglátogatta a szü­leit New Yorkban. Mikor hazatért, én éppen búcsúztam, Váradtól, Erdélytől, ott volt az amerikai feleségem, az ön­töttvas kagyló mellett ittuk a rumot, én szónokoltam, mint akinek minden mindegy. Letoltam, mért nem maradt. "Ha én kint lettem volna...!!" Az úti be­számoló után kikísértem, Gyuri csak annyit súgott a fülembe: "rossz helyen pofázol...". Elment. Kijózanodtam. Két fickó volt ott, életemben nem láttam őket... Nemcsak én szerettem. Miske, Lexi, Szabó Lajika, Kakassy Ági, mindenki befogadta. Egyszer, még '70-ben, Fazekas János, "A" magyar miniszter, Brassóban meg­hívta a Sepsi Színházat egy előadás ("Az ifjúság édes madara") után. Kaja­pia rogyásig, Mende Gaby (vendég­sztár) heccelésére mondtam egy köszö­nő tósztot. Fazekas meghatódott, és mint a mesebeli anyóka, megígérte, hogy segít, ha kell. Egy évtized múlva írtunk Miskével levelet, hogy "Kéne egy új Dacia" (csak kiutalásra lehetett, vagy vártál öt évet). Mikor megjött a jó­váhagyás, Miske seggreült, de el kellett menni Havasalföldre, felvenni a kiutalt járgányt. Éppen "Az idő vasfogá"-val turnéztunk, Gyuri vitt az amerikai arámmal (nem engedték a buszra) a Da­ciában, és Kolozsvárról "leszaladtak", át a Kárpátok szószerint hófödte bércein. Miskét elláttuk Kenttel, megérkeztek, megmutatták a papírokat, és hála a for­dításoknak, valami nem stimmelt. A ki­utalás Bukarestből Miske László nevére szólt. A személyazonossági igazolványt a "Kézhezvett Erdélyben" (lásd Tamási) Vasile névre állították ki. Az illetékes seggfej összeesküvést szagolt. "Miske" - mondta Miske. "Igen, igen" - így az illetékes "az lehet a testvéred"... "Nem, nem" - így Laci. "Ez én va­gyok..." Hátul, a csarnok végén robotolt egy árva magyar. Az illetékes hátraüvöl- tött: "Mai! Hogy mondják románul László?" A zajban az árva magyar nem értette, "Steag!" - üvöltötte vissza, ami románul ZÁSZLÓT jelent. Aztán ki­bogozták, és meglett az új autó. (Karinthy paródiájában a műfordítók oda-vissza fordítják a "Jöttem a Gan- gesz partjairól" Ady-sort, a végered­mény "Ufer, a zsidó kupléíró/alszik a fo­lyósón mélyen" lesz. Nem hiába java­solták Karinthyt Nobel-díjra.) folytatjuk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom