Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-01-20 / 236. szám
28 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2006. JANUÁR 20. Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük! Balra nyugszik a Nap (41.) Tecsy Sándor "Csak előre van át, ha van..." Bogdán Laci egy verséből van ez a tömör mondat. Akármennyire fájt, hogy "széttört az álmom, akár a cementre ejtett fiola" (ez is Bogdán), vettem egy mély lélegzetet, és elkészültem a következő vízre, amit át kell úsznom. Evekkel azelőtt egy éjjel ültünk a Szent Anna tónál. Az átellenben lévő parton nagy volt a hangulat. Nevetést, énekszót hozott át az esti szél. "Meg kéne látogatni őket" - így Bogdán. "A fene fogja most körbegyalogolni a tavat" - volt az ellenvetésem. "Szó se róla, átúszunk" - javasolta Bogdán. És elindultunk. Már rég sötét volt, csak a tó körül égő tábortüzek lángja villogott a csendes csillagfényes éjszakában. Majdnem minden táborozót ismertünk, napközben körbesétáltuk a vizet, és nagy társadalmi életet éltünk, az akkor velünk egyidős és jobbára magyar sátorozókkal. De az éjszaka a víz közepén egészen más, baljós perspektívában állította be a verőfényes nappalok hívogató, barátságos partjait. Az ősemberek érezhették ezt, mikor vadászat után körülülték a tüzet, és a legelszántabb tigrisölő is jobban érezte magát, védve a körülvevő sötétség valós és képzelt rémeitől. Az első száz méteren még nem volt gond, még hallottam a kis táborunk hangjait, mosták az edényeket, keresték az elemlámpát, ami nélkül nem volt célszerű elindulni az erdőbe, eleget tenni a gyarló biológiai szükségleteknek. De ahogy közeledtem a tó közepe felé, ez egyre távolabbinak, a túlsó part pedig majdnem elérhetetlennek tűnt. A víz nagyobb hullámokat vetett, mint a part mellett, és többször változtattam irányt, de a kiszemelt tábor zenebonája mindig visszafordított a kitűzött cél felé. A víz kellemesen langyos volt, a hegyi szellő, mint egy szerelmes asszony, simogatta az arcomat. Ahogy haladtam előre, egyre jobban megbántam ezt a mártózást, és még a közepén sem voltam. De ha vízbe estél, vagy úszol, vagy megfulladsz, hát úsztam. Nemsokára eltűnt a torkot szorító érzés, mert a túlsó part immár közelebbinek tűnt, a "Ha én rózsa volnék" már kibogozhatóan hallatszott. Bogdán valahol mellettem szelhette a vizet. És ahogy a túlsó part valósággá vált, szerettem volna kiszállni, és szaladni a vizen, amint azt Jézus cselekedte egy másik tavon. Sikerélmény volt, de nem taps, vagy elismerő szó okozta siker. És nem is volt nagy ügy, nem volt vihar, nem volt veszély, mikor kicaplattam a partra, a cimborák röhögve fogadtak "Hát te honnan a francból kerültél elő?" és már hozták a feketére égett sült halat, dugták az orrom alá a rumosüveget. "Fogom, hogy nehogy túlságosan megdőljön" - mondta a gazdája, jólesett ledőlni a perzselő tűz mellé. Kívül a tűz, belül a rum melegített, a banda énekelt, "Bordódi Kristóf lovára száll", és úgy éreztem, hogy ott el tudnám tölteni a hátralevő életemet. Visszafelé sétáltunk. Üdvözöltük a vigadó nappali ismerősöket, és én a sötét hegyek alatt, az évszázados erdők gyűrűjében, a néha halkan csobbanó víz partján, a tábortüzek pisla fényében bandukolva hallgattam Bogdán véget nem érő értekezését Kurt Vonnegut Jr. utolsó könyvéről. Már Csúcsánál lehettem, közel Váradhoz, mikor befejeztem a leltározást. Mi maradt mögöttem? Minden. Tervek, álmok, egy boldog, kényelmes élet reménye. Mikor "Hazamentem", annyijátszani, Farkas Pista nem hívott volna. A várost szerettem, még Temesvárról stoppolva mindig megálltam, és csuda estéket töltöttünk el Miskével. Ő már akkor eljátszotta Adámot, amitől közönség-kritika hanyattesett. És ott volt Kiss Elek, Lexi, a festő, vásárhelyi haver. Apám mondta, keressem meg Mottl Románt, ő is festő, Pesten a diák évek alatt egy albérletben laktak "Masszírkámnál" - aki emberek dögö- nyözéséből tartotta fenn magát. Amikor megérkeztem, Miske magához invitált. A lakásom egy percre volt a színháztól, de nem volt se fűtés, se villany. Miske a Fekete Sas mellett lakott, két nagy, tágas, boltívvel elválasztott szoba, a Szent László templom látható az ablakból, a színház öt perc séta. Másnap bejelentkeztem az irodán. A színház igazgatója egy román színész volt, kedvesen fogadott, és támogatást ígért minden bajomban. Két nap múlva elkezdtünk próbálni egy darabot, az első felvonásban megölnek, aztán a másodikban újra. Ismétlődő történelem. Aztán jött a Kós Károly Budai Nagy An- tal-ja. Kardos Jákob voltam, móc vezér, ra komolyan gondoltam az egészet, hogy megnősültem. Egy babaarcú, szép arisztokrata lányt vettem el, aki a származása miatt végigszenvedte az életet. Gyereket akartunk. Az esküvő ceremóniája a Néptanácsnál esett meg, majd az "Arturo Ui" szereplői feljöttek hozzánk, ahol minden ceremónia nélkül reggelig ittunk. A feleségem nem tudta kihordani a gyereket, de nem adtuk fel. Mikor aztán otthagytam mindent, úgy maradt, hogy frigyünk távházasság marad, nem akarta otthagyni öreg édesanyját. A színháznál dolgozott, hát lesz majd lehetőségünk látni egymást. A szüleim már beleszoktak, hogy egy ilyen jövőmenő fiút nemzettek, és Anyám már tervezte, hogy jön, lakhatóvá tenni a váradi lakásomat. Attól nem féltem, hogy nem fogok BNA (Miske) fegyvertársa. Közben jártam Vásárhelyre, Arturo Ui előadásokra. Lexi bemutatott egy pár kedves lánynak, Adyt idézve, "Csókkal-csókfé- lével bírom én és bírtam". Lexi közben megnősült, hosszú huzavona után elvette diákköri szerelmét, egy aradi zsidólányt, aki terhes maradt, és már mindenki látta Lexit, mint komoly családapát. A hátamon állva vágott le lila akácot, hogy bevigye a szülészetre. Vitte a vendéglőből a kaját, és bár nem mondta, de az apaság perspektívája tetszett neki. Aztán április végén császármetszéssel meglett a fiúcska, és május elsején, a dolgozók ünnepén, míg az ápolónők osztották, hogy ki menjen sörért, Gréti sebe kinyílt, és ő elvérzett a kórházi ágyon. Miskéhez hozták a hírt. Mikor Lexi megérkezett, "Remélem van egy pofa vodka és hagytatok a tyúkból", én kellett tájékoztassam a történtekről. Napokra eltűnt, a műtermébe bezárkózva ivott. Három hét múlva a kis koraszülött fia meghalt az inkubátorban, rá egy hétre a Gréti öreg édesanyja belehalt a tragédiák okozta stresszbe. SOHA Szerkesztette: Kertész Gabriella SENKIT NEM VONTAK FELELŐSSÉGRE a Gréti halála miatt. 1977-ben jártunk. Grétit eltemették a zsidótemetőben, ha Lexi elutazott, halottak napján engem kért meg, hogy tegyek a sírjára egy követ. És '77-ben meglódult a föld. Moldovai epicentrummal olyan földrengés volt, hogy Váradon néztük Miskével, hogy végez a lámpa ingamozgásokat. (Tömöri Péter, régi sepsiszentgyörgyi haver, verseit mondtam, darabját játszotta a színház, ott volt látogatóban Németországból. "Nekem több pálinkát ne töltsétek, mert már úgy látom, hogy mozog a lámpa") A pesti Tv-t néztük, átkapcsoltunk Bukarestre, sötét volt a képernyő, vissza Pestre, ott már mondták a hírt. A földrengés után Vásárhelyen kezdtek nem fizetni az előadásokért. Aztán megjött a munkakönyvem, és a beírás szerint elvesztettem minden előnyt. Két nap múlva Arturo Ui ment Vásárhelyen. Elkértem a titkárnőtől az irattartót, és kitéptem a szerződésünket. Felhívtam a dirit. "Ha délután 3-ig nincs átírva a munkakönyvem, este nem játszom." "Aláírtál egy szerződést, kifizettetem veled a teltházat!" "Nézd meg azt a szerződést" - mondtam. Délután hazahozták az átírt munkakönyvét, este lejátszottam utoljára az előadást. És vesszek meg, ha bántam. Várad már a bőröm alá bújt, ott (még) nem hazudtak, ott (még) nem ejtettek át. Megkaptam egy román darab főszerepét, egy lecsúszott bokszolót, Lavotta volt az apám, Miske az edzőm, Csorna ügyésznő, egész jóra kerekedett. Bogdán eljött megnézni a távoli Sepsiről, előadás után szóval tartotta a törzsasztalt, mindenki élvezte, nekem "deja vu" volt. Nyáron eljött Apám, hogy lásson engem, és valami nagy meccset a pesti Tv közvetítésében. Utána meglátogatott Anyám, és naponta kiment busszal a Félix-fürdő áldásait élvezni, este oda volt szegezve a Tv elé. Vásárhelyen nem lehetett fogni Pestet. Függöny került az ablakokra, szőnyeg a cementre, tiszta volt az ágynemű, Lexi azt hitte, rossz lakásba tévedt. Aztán eljött a feleségem, és kértünk útlevelet, meglátogatni a bátyját. A németek adtak vízumot, a románok nem adtak útlevelet. (Akkor jöttem rá, hogy ott nem tudom leélni az életem. Az igazgató, a főkönyvelő és a párttitkár kellett jóváhagyja, hogy átmehessek Magyarországra, 15 kilométerrel Nyugatra.) A házasságunk már leereszkedett léggömb volt, nejem arra kért, maradjunk pro forma házasok, míg kap egy útlevelet. Ha a házastárs maradt túsznak, mehettél. És elment, meglátogatni a bátyját Németországban, soha többet nem láttam. Hírfoszlányok jöttek róla, úgy tudom, és szívből remélem, hogy boldog, végre baronesszhez méltó körülmények között él. A többi rutin volt. Színház, próba, előadás, turnék. Transylvania vendéglő, vodka, Csicsa, a prímás zenéje, magyar Tv, a Dacia szálló medencéje, a Piscina, fülledt nyári kalandok, szappanopera viszonyok, de nem volt rossz élet, pláne, hogy tudtam, már nem sokáig tart. Folytatjuk
