Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)

2005-04-15 / 198. szám

16 MAGYAR SZÓ-A HÍD IRODALOM 2005. ÁPRILIS IS. CHER, CLINTON, MINELLI, STALLONE Erdély közepén, két évvel a háború után, a népi hatalom kezdő éveiben egy háborút megélt fiatal emberpár életében igen boldog nap köszöntött be. Közel másfél éves lányuk, Ilona, kapott aján­dékba egy kis öcsköst. Megszületett ifj. Técsy Sándor. Ez voltam én. Ha a kezdeti körülmények előrejelzik egy élet lefolyását, látható-tudható- várható volt, hogy semmi sem megy majd simán. 1944-ben, mikor a románok látták, hogy rossz lóra tettek, gyorsan abba­hagyták a németeknek való hajbókolást, és átálltak az oroszokhoz. Ez nem megle­pő, erre már sok példa volt az ország tör­ténelmében, egyébként Hemingway ezt előre megjósolta. 1938-ban írott “Jegyze­tek a következő háborúról” cikkében imi­gyen szólott “Ebben a háborúban senki nem nyerhet. Minden attól függ, ki mi­lyen szövetségesekre tesz szert. A szövet­ségesek néha ütőképesek. Néha romá­nok. ”És bejöttek az oroszok. Öltek, ra­boltak, erőszakoltak. C’est la guerre. Yaltában már eldőlt, hogy Románia (és Erdély) az övék. És úgy is viselkedtek. Vae victis. A legszégyenteljesebb a dologban az, hogy a kommunista propaganda ezt ál­dásként akarta lenyeletni az emberekkel, így a tadzsik, kirgiz, Turkmen hordák­ból, akik Dzsingisz Kánt megszégyenítő vehemenciával alkalmazták ázsiai takti­káikat, ’’Dicsőséges Szovjet Felszabadító Hadsereg“ lett, akik “felszabadították ha­zánkat a fasiszta iga alól. ”Ez nagyszerű tett volt, ezt meg kellett ünnepelni. így az átállás* árulás napjából nemzeti ünnep lett. Augusztus 23-ika volt a magyaror­szági április 4-e. Felvonuló tömegek éltet­ték országszerte azokat, akiknek a csizmái eltaposták egy normális élet reményének legapróbb csíráit is. 1946-ban ez egy szombati napra esett. Anyám estefelé bejelentette, hogy ké­szen áll a szülésre. Összecsomagoltak há­lóinget, törülközőt, papucsot, lefektették a nővéremet, és éjféltájban felsétáltak a szülészeti klinikára. Száz méterrel ar­rébb, tizenhét év múltán, naponta ott sé­táltam el, a Színiakadémiára menet. (47 év után, újdonsült apaként, megkérdez­tem Édesanyámat, ki vigyázott Ilura? Senki - mondta. Ö aludt, apád nemsoká­ra úgyis hazament. Ezért ma Ameriká­ban lecsuknának). Ott volt egy régi isme­rős, Borbath professzor, akinek a jóvoltából 24-én hajnalban iszonyú zene­bona verte fel a klinika csendjét: alulírott üvöltött, mert éhes volt. Anyámnak nem volt teje. Tápszerről álmodni sem lehe­tett. Ági néném 22 órával azelőtt már megszülte az unokatestvéremet, aki vala­mi szívelégtelenséggel született, és nem akart táplálkozni, csak halkan sírt. így hát az orvosok megoldották a gordiuszi cso­mót, odaadtak a nagynénémnek, és én egy álló órán át nyeltem a tejet. ígyhát későbbig, míg meg nem ittunk egy-egy liter bort, tejtestvérek voltunk Lacival. Anyám a szülészeten maradt néhány napig, ezalatt Apám elment a hivatalba, bejelenteni az érkezésemet. Az anya­könyvvezető felírta az adataimat, és né­hány nap múlva vissza kellett menni az anyakönyvi kivonatért. Apám nagy fel­háborodására “lefordították”. Az iratban Alexandra Tecsi néven szerepeltem. Át­írni akkor majdnem lehetetlen, protestál­ni teljesen értelmetlen volt. így aztán fennállott az a kettősség, hogy a későbbi személyazonosságimba is Alexandra ke­rült, míg az érettségi diplomán Sándor voltam, s a Színiakadémia is Técsy Sán­dornak adott diplomát, a színházi plaká­tokon is így szerepeltem. Eltelt 40 év, mentem az amerikai ál­lampolgárságért. A bíró megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Elmond­tam a történetet, s ott helyben kiállították a Sándor Técsy névre szóló okmányokat. Ha másért nem, már azért megérte Ame­rikába jönnöm, hogy visszakapjam a le­ánykori nevemet. A tej-krízis hamarosan megoldódott, kecske és tehéntejen nőttem, az eredeti 5 kiló 60 dekáról. Azt mondták, gyengék a csontjaim, mert aszályos év volt és min­den anya alultáplált volt, de ez az állapot csak feítételezés volt, ezzel nem volt gon­dom az életben. Mostmár, két gyerekkel kellett segít­ség, ígyhát felvették Rózát, akkor még úgy mondták, cselédnek. Velünk lakott, mosta a pelenkákat, takarított, főzött, egy régi babakocsit kaptunk, abban sétálta­tott. A család büszke volt a gyarapodásra. Történt egy igen rossz szájízt hagyó do­log, ami tragédiába torkollott. Laci bá­tyám, aki a háborúból szifilisszel jött vis­sza, kezelés alatt állt. A közelembe sem jöhetett. Meg akart gyógyulni, és meg­duplázta az adagot. Valami bizmut-ké- szítmény volt, amit a mája nem bírt elvi­selni. Költő, újságíró, faragó, 24 éves volt, amikor meghalt. Az Oncsa-telepi lakás szűknek bizo­nyult. Apám a Halász József utcában ta­lált egy lakást, ahol udvar is volt, átköl­töztünk oda. Az utca száz méter hosszú lehetett, egyik végén a Vas Gereben, má­sikon a Katona József sor, a vasúti töltés határolta. Gázfűtés volt, két szoba, kony­ha, spájz, padlás, tele darazsakkal. Vizet az utca végén lévő nyomóskútból hoz­tunk, az vederben állt. Inni szódavizet it­tunk, a szodás hetente jött, hozta a teli-, és vitte az üres üvegeket, és nem emlék­szem, hogy valaha is verte volna a lovat. Volt piac, friss zöldség, húst lehetett kap­ni, és Vígh néni hetente hozott egy kosár friss halat. Anyám szardíniát főzött, és sokszor szerepelt sült hal az étlapon. Disznót vágtunk, a spájzban ott lógott a rúdon tucatnyi szál füstölt kolbász, son­ka, szalonna és oldalas. Nagy adag tejfö­lös bablevesek készültek és fogytak el. Tárolni egy jégszekrényben lehetett. Zöld fa doboz volt, drapp ajtóval. A tete­je felnyílt, és oda, egy bádoggal bélelt re­keszbe becsúsztattak egy tábla jeget, amit a jeges háromnaponként hozott. Ott állt a tej, és minden, ami gyorsan romlott. Lavórban fürödtünk, a kályhán mele­gített vízben. Kulcsszappan volt a márka. Vécé hátul az udvarban volt, úgyhogy bilit használtunk. így állt elő az a helyzet, hogy majdnem 6 évesen ültem a bilin és olvastam az újságot. A bilivel történt még egy incidens. Finnyásak ugorják át a kö­vetkező sorokat. Tartja magát a mondás, hogy aki szerencsés, az kicsi korában szart evett. Nos, két éves lehettem, a nő­vérem három és fél. Anyám már dolgo­zott, a szolgáló az udvaron élt társadalmi életet, én akkor keltem fel a biliről. A nő­vérem nagyon anyás volt. Nem volt sen­ki ott, hát megetetett. A biliből, kanállal. Anyám arra jött haza, hogy a szám körül “csokoládés” volt, és Ilu bíztatott (Öcsiké voltam, de ő csak Ökket tudott mondani) ”Ökke, hamm!” És ökke kötelességtudó- an evett. Mikor félévszázad múlva, öt év­vel a rákműtétem után kinyilatkoztatták, hogy tiszta vagyok, Ilu jutott eszembe. “48-ban Anyám már nem bírta a tét­lenséget, és eldöntötte, hogy akár ágytá­lat is hord a klinikán. De erre nem került sor, mert akkor alakult meg a Zeneiskola, komoly tanerőhiánnyal küszködve. Anyám ötéves kora óta zongorázott, je­lentkezett a válogatásra, és azonnal alkal­mazták, korepetitomak. Hangszeresek, énekesek, táncosok, akik minden év vé­gén vizsgáztak, Anyámmal gyakoroltak, így én Chopinnel, Schuberttel, Beetho­vennel, Verdivel és Csajkovszkijjal nőt­tem fel. Később zongorát béreltünk, és akkor már Apám is le-leült, ő kamaszko­ra óta játszott harmoniumon és orgonán (Kántortaníto gének) és akkor felcsen­dült A csitári hegyek alatt, Esteledik a fa­luban, aztán Ugye Natasám, és Kislány, most nyílnak a jázminok. Nem adnám semmiért, ha csak egy este ott lehetnék az ottomanon, és hallgathatnám az üve­ges ajtón át azt az enyhén lehangolt pianinót. Nagyjából ez volt az életünk. Itt New Yorkban, a “80-as évek végén, “Az Idő Oldalai” címmel felfedeztem egy füzetet, minden év fontos, vagy fontos­nak vélt dolgai összegyűjtve. Innen tud­tam meg, hogy amikor én a Föld másik oldalán világra jöttem, mennyire más­ként indult az életben egy kis jenki. Áll­jon itt néhány száraz adat, a különbség il­lusztrálására: Az elnök Harry Truman volt (alelnök senki, mégis mentek a dolgok). A 707-es Boeing, a himlőoltás erre az évre datáló­dik. Az automata kocsi, az IBM elsőgyors elektronikus számítógépek és a kocsitele­fon szintén. Angliában sugárhajtású re­pülő épül, a franciák háborúznak Viet­námban. Nümbergben elindul a háborús bűnösök pere, és az Egyesült Nemzetek először ülésezik. Frederick March és Olivia de Havilland Oscar-díjasok, Dis­ney figurái éneklik, hogy ”Zip-a-dee- doo-dah”, Joe Louis nehézsúlyú boxba- jnok. Benny Goodmant, Sinatrát és Count Basiet hallgatja mindenki. 62.9 év a várható élettartam, a mini­mum órabér 75 cent. Az arany unciája $35, egy gallon tej 70, egy gallon benzin 15 c. Átlag évi kereset $2500, egy új ház ára $5600, egy új kocsié $1125. Ez volt az a kapitalizmus, ami a propaganda szerint rothadt, haladt a szakadék fele és haldok­lóit (Micsoda szép halál - mondta Kohn bácsi). 1946 szülöttei Liza Minelli, Dolly Par­ton, Diane Keaton, Candice Bergen, Barry Manilow, Cher, Sylvester Stallone, és 10 nappal előttem látott nap­világot Bili Clinton, az elnökválasztás kétszeres nyertese. Lám-lám, mennyire igaza van az aszt­rológiának, mennyire számít, hogy mi­lyen csillagképben születsz. Szerintem nálam nem a hónappal, vagy a Jupiter ál­lásával volt a baj. Volt egy zavaró, oda nem illő csillag, ami felborított minden elméletet. Én a VÖRÖS CSILLAG alatt születtem. Folytattuk Balra nyugszik a nap (5.) . Técsy Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom