Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-06-17 / 207. szám
2005. JÚNIUS 17. A NAGYVILÁG HÍREI MAGYAR SZÓ —A HÍD 3 Merénylet Oroszország napján RÉGI KONFLIKTUS Robbantás következtében siklott ki egy személyvonat Moszkva térségében vasár- nap reggel. A Groznijból az orosz fővárosba tartó gyorsvonat előtti vasúti pályát valószínűleg csecsen terroristák robbantották fel. Június 12. A csecsenföldi fővárosából, Groznijból Moszkvába tartó vonat előtti sínen moszkvai idő szerint június 12-én, reggel hét órakor történt robbanás Moszkvától százötven kilométerre délre, Bogotyiscsevo és Uzunovo települések között. A szerelvény kisiklott, több kocsi felborult. A jelentések szerint a merényletnek nyolc súlyosabb és harmincnégy könnyű sérültje van a háromszáznyolcvan utas közül. A merénylet nem követelt halálos áldozatokat, ami annak köszönhető, hogy a robbanás idején a vonat lassan haladt. A robbanás nem a vonaton, hanem a síneken történt, az ott elhelyezett robbanószerkezethez egy vezetéket húztak a közeli erdőből, ahol az elkövető rejtekhelye volt. Á csecsen főváros és Moszkva között több éves háborús szünet után csak tavaly állították helyre a rendszeres vasúti forgalmat. A‘hetente kétszer közlekedő szerelvényeket minden esetben a belügyminisztérium kommandósai kísérik, akik robbanószer-kereső kutyákkal végigvizsgálnak minden vagont. Oroszországban június 12-én nemzeti ünnep volt: Moszkvában tizenöt évvel ezelőtt kiáltották ki az orosz föderáció függetlenségét, ezért sokan tartottak attól, hogy a csencsen terroristák erre a napra időzítik támadásaikat. A csecsen szeparatisták internetes honlapja szerint az utóbbi napokban a szövetségi erők húsz tagját ölték meg Csecsenföldön, ahol most újabb nagy hajtóvadászatot indítottak az erdőkben rejtőző fegyveresek ellen. (.Magyar Nemzet Online) Fülöp-szigetek: tart a gerillaháború Kommunista lázadók lesből agyonlőttek kedden tizenegy katonát a Fülöp- szigeteken. A menet egy másoaik világháborús megemlékezésre tartott, amelyen amerikai és brit személyiségek is részt vettek volna. Június 15. Az Új Népi Hadsereg (NPA) közlése szerint az akció válasz volt arra, hogy két nappal korábban a Fülöp-szigeteki biztonsági erők megöltek tizennégy feltételezett gerillát. Egy faluban ütöttek rajtuk, az ugyancsak északi Pampanga tartományban. A Reuters jelentése szerint a kommunista NPA-nak ez volt az idén a legvéresebb támadása a hadsereg ellen. A becslések szerint öt-nyolcezer tagot számláló NPA a maoistának tartott Fülöp-szigeteki Kommunista Párt (CPP) fegyveres szárnya. A kommunisták 1969 óta folytatnak fegyveres harcot, elsősorban vidéki körzetekben, a mindenkori manilai kormányzat ellen a hatalom megszerzéséért. Becslések szerint a több évtizede zajló gerillaharc eddig mintegy negyvenezer halottat követelt, ám a Marcos diktátor bukását (1986) követő demokratikus kormányzatokkal szemben a lázadás ereje csökkent. Az NPA több alkalommal folytatott már tűzszüneti béketárgyalást az utóbbi évek kormányaival. A kapcsolatot tavaly augusztusban szakították meg a kormánnyal, miután hiába követelték, hogy Manila érje el Washingtonnál mozgalmuk levételét a terrorszérvezetek listájáról. Az MPA úgy véli, felsza- badítási harcot folytat a vidéki szegény lakosság érdekében, ezért jogtalan, hogy terrorszervezetnek minősítsék őket... Keresztény fordulat Libanonban SZABAD VÁLASZTÁS A libanoni választások sorsdöntő, harmadik fordulójából az előzetes eredmények alapján a keresztény milíciák volt parancsnoka, Michel Aoun (képünkön) került ki győztesen. A politikus csak néhány hónapja tért vissza száműzetéséből. Libanonban harminc éve most először zajlott le a szavazás a szíriai csapatok jelenléte nélkül. Június 13. Miután Libanon választó- körzeteinek több mint felében zajlott a szavazás, az ellenzék számára a vereség ebben a fordulóban azt jelentheti, hogy nem tudja majd megszerezni a többséget az új, 128 tagú parlamentben. Marco Vincenzino elemző szerint ha az eredmények Aount igazolják, az komoly változást hozhat: "így vitathatatlanul ő lesz majd a keresztény közösség vezetője. Ez felér egy földrengéssel, amelyre senki sem számított a voksolás előtt. A választások jövő vasárnapi utolsó fordulója után övé lehet a parlamenti helyek húsz százaléka vagy akár egyharmada is. Ez kimozdítja helyéből a drúz közösség vezetőjét, Walidjumblattot, aki eddig nemcsak a Szíria elleni mozgalmat irányította, hanem az utóbbi tizenöt évben a keresztény közösségek befolyásos vezetőjeként is igyekezett pozícionálni magát." A találgatások, vajon ki lehet Libanon új elnöke, már elkezdődtek. (BBC) Röviden Lemondással fenyeget A PALESZTIN KORMÁNY Június 14. Kormánya működésének felfüggesztését helyezte kilátásba Ahmed Koréi palesztin miniszterelnök, ha a belbiztonsági erők nem tudják megfékezni a különféle fegyveres csoportokat. A hatóságok jó ideje küszködnek a rend fenntartásával a megszállt területek utcáin, ahol bűnbandák és militáns csoportok tagjai gyakran kedvük szerint mutatkoznak fegyveresen. Mahmúd Abbász palesztin elnök a legfontosabb feladatai közé sorolta a törvényes rend helyre- állítását választási kampánya során. Koréi egy éve már benyújtotta lemondását a sorozatos emberrablások miatt, de az akkori elnök, Arafat ezt nem fogadta el. (MTI) Száz újságírót vettek őrizetbe Nepálban Június 13. Közel száz újságírót vett őrizetbe a nepáli rendőrség Katmanduban egy tüntetés nyomán. A sajtószabadságért tüntető újságírók és a hatóság között dulakodás robbant ki, amikor a menet be akart vonulni a királyi palota körüli lezárt övezetbe. A sajtó- szabadságot korlátozó megszorítások azóta vannak érvényben, hogy Gianendra király február elsején magához ragadta a teljhatalmat. Azóta már több újságíró-tüntetés zajlott a sajtószabadság helyreállításáért, a zaklatások beszüntetéséért. (MTI) Iskolát öntött el az árvíz Kínában - kétszáz halott Június 13. Több mint kétszázan meghaltak Kína északkeleti részén abban a szerencsétlenségben, amelyben egy általános iskola épületét öntötte el a monszunesők okozta árvíz. Eddig kilencvenkét holttestet találtak meg a Hejlungcsiang (Heilongjiang) tartománybeli Sálán (Shalan) iskolaépületében, illetve annak közelében. Több százan kutatnak túlélők után a hatalmas sártömegben. A hetek óta szakadó eső megárasztotta a Sálán (Shalan) folyót. A medréből kilépő folyó oly hirtelen öntötte el az iskolát, hogy nem volt mód kiüríteni a termeket. Az osztálytermekben két méter magasan állt a víz, sok gyermek az iskolapadban ülve fulladt meg, másokat elsodort az ár. (MTI) VÁD ALÁ HELYEZTÉK ION ILIESCU VOLT ROMÁN ÁLLAMFŐT Június 16. Bírósági eljárást indítottak Ion Iliescu volt román államfő ellen az 1990. június 13-ai bukaresti bányászpogrommal kapcsolatban. A tizenöt évvel ezelőtti megmozdulás során körülbelül negyvenezer zsil-völgyi bányászt szállítottak a román fővárosba. A liberális tüntetők ellen rendőrségi egységeket vezényeltek ki, "helyreállítani a rendet" - a rendcsinálók nyomában négy halott maradt, valamint számtalan romba döntött középület, elsősorban egyetemi épületek. Iliescut a törvénnyel való visszaéléssel, embertelen bánásmóddal, jogtalan szabadságfosztással és háborús propagandával vádolják a perben. Iliescu a vádakat visszautasította, és nem jelent meg a csütörtöki bírósági kihallgatáson. A román exel- nök nemrég vesztette el maradék népszerűségét is azzal, hogy egy kongresszuson szórakozottságból “leelvtársozott” egy pártjabeli politikust (Spicy Press) Szerkesztette: Czka Tihamér BIKKÁL TÉVÉK NEW YORKBAN^ “HUNGARIAN MAGAZINE EXTRA” Helyi Programok, interjúk, Riportok, Kultúresemények, Megemlékezések. Minden SZOMBATON d.e. 10 órakor a TÁV 67-es kábelcsatornán. Szerkesztő: BIKKÁL GYULA Műsorvezető: Hajnal Julianna „FRISS HÍREK MAGYARUL” Politikai Figyelő műsor kritikával, javaslatokkal.videóválogatásokkal: Krasznói András. I Hír TV Minden PÉNTEKEN este 6:30 órakor a TÁV 67-cs kábelcsatornán. Szerkesztő: Zombori Györgyi Műsorvezető: Hajnal Julianna ;■■■■■ „HUNGARORAMA” Angol nyelvű szórakoztató-, kultúrműsor magyarul nem beszélők számára. Minden vasárnap du. S:30 órakor a TÁV 67-es kábelcsatornán. Szerkesztő: Bezdek Anikó. Műsorvezető: Hajnal Julianna Nézzék a fenti TV-műsorokat és kérjék speciális szolgáltatásaink listáját! Interneten is láthatók vagyunk a világ minden táján: www.mnn.org BIKKÁL GYULA fószerfasztó/igazgató KRASZNÓI ANDRÁS társszerkesztó/múvészeti igazgató TeL: (212) 876-1912 E-mail: bikkalj@yahoo.com . Honlap- www.bikkal.net