Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-04-29 / 200. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. ÁPRILIS 29. Átalakulás Kínában 1998-2001 Jordán Hajnalka Kínában az 1970-es évek végén kezdődő reformidőszak eredményeként a világot időnként ámulatba ejtő hatalmas gazdasági, társadalmi változások mentek végbe, ezek azonban nem vezettek rendszerváltáshoz. Kína fejlődése annyiban is eltér a kelet-európai és a szovjetunióbeli átalakulásoktól, hogy éppen az 1988-92 közötti években lelassult, megtorpant a reformok és a külvilág felé való nyitás folyamata. Kína átalakulásával kapcsolatban két alapvető, egyelőre azonban csak nehezen vagy részben megválaszolható kérdés merül fel. Az egyik, amelyik kicsit inkább a múlt felé mutat: miért maradhatott fenn Kínában a kommunista rendszer, miért nem került sor ott is a rendszer összeomlására? A másik kérdés inkább a jövő kilátásait kutatja: Kína gyakorlata megcáfolja-e a kommunista rendszerek reformálhatatlanságáról szóló állítást? Vagyis Kína modelljét fogja-e adni íz eddig megismertektől eltérő, életképes kommunista rendszernek? Szocializmus "kínai jellegzetességekkel" Logikailag a reformok feladatai Kínában lényegében azonosak azzal, amivel a volt Szovjetunióban és Kelet-Európábán szembe kellett nézni: megküzdeni az uta- sításos tervgazdaság alapproblémáival (az állami tulajdon nyomasztó túlsúlya, a beruházási tőke adományként juttatása, a puha költségvetési korlát, központilag meghatározott árak, amelyek nem tükrözték a keresletet és kínálatot, a belső gazdaság elszigetelése a nemzetközi versenytől és a világpiaci áraktól, rossz elosztási hálózatok stb.). A kérdés tehát az, hogy Kína miért tudta, tudja ezeket eredményesebben kezelni, elkerülni a rendszerváltást? Az egyik - ellentmondásos - tényező a kínai vezetés által is a "katasztrófa tíz éveként" emlegetett "kulturális forradalom" (1966-1976). Ez egyrészt csődközeli helyzetbe juttatta a gazdaságot, másrészt alapvetően kikezdte a rendszer legitimitását. [...] A kínai vezetés tehát a többi országnál előbb, ám szinte elkerülhetetlenül került szembe a változtatás kényszerével: meg kellett erősítenie a párt, a rendszer legitimitását a kínai tömegek előtt. [...] A kínai vezetés a rendszer fennmaradásával kapcsolatban hivatkozik arra, hogy Kína viszonylag hamar szakított a szovjet típusú gazdaságpolitikával. (Ebben az összefüggésben nagyvonalúan át- siklanak azon tény felett, hogy az ennek jegyében 1958-61 között végrehajtott "nagy ugrás" gazdasági katasztrófához, éhínséghez, legalább 30 miihó ember halálához vezetett.) A kínai vezetés és a propaganda természetesen szívesen tulajdonítja a sikereket a vezetők érdemeinek, hangsúlyozva óvatosságukat, rugalmasságukat és alapvető pragmatizmusukat. Reformidószak, 1978-1989 A kínai reformidőszak kezdetét az 1978. decemberi központi bizottsági üléshez kötik. Mao halálát (1976. szeptember 9.) kétéves hatalmi küzdelem követte, melynek során az ortodox maoista erőkkel szemben Teng Hsziao-ping reformelkötelezettségű, a változtatások szükségességét felismerő csoportja került túlsúlyra. Szakítottak a balos politikával, az osztályharc hangsúlyozása helyett a gazdasági fejlesztést helyezték a középpontba, a bezárkózás és önizoláció helyett meghirdették a külvilág felé való nyitást, a bekapcsolódást a világgazdaság vérkeringésébe. A reformfolyamatot a fokozatosság, a vezetés nagyfokú pragmatizmusa jellemezte, amelynek lényegét szemléletesen fejezte ki az "átkelni a folyón, kitapogatva a köveket" metafora. Ez azt jelenti, hogy nem elméleti tételekből, sémákból indultak ki, hanem kísérleteket folytattak, és siker esetén a megoldást általánosan elterjesztették. [...] A ma általánosan hangoztatott "szocialista piacgazdaság" mint célmegjelölés csak az 1990-es években, több mint egy évtizednyi reform után került megfogalmazásra. A MEZŐGAZDASÁG ÁTALAKÍTÁSA Az átfogó gazdasági reformokat a mezőgazdaságban indították, ami indokolt és szerencsés lépés volt: az akkor közel egymilliárdos népesség táplálása nemcsak ellátási probléma volt, hanem hatalmi-politikai kérdés is. [...] A reformok lényegét az egyéni gazdálkodáshoz való visszatérés képezte: a kommuna földjét felosztották művelésre az egyes parasztgazdaságok között, és a paraszt a kollektívával kötött szerződésben vállalta a kollektívával és az állammal szembeni kötelezettségek teljesítését, miközben teljes felelősséget, ugyanakkor szabadságot nyert az egész termelési folyamat felett. Ezért nevezik ezt családi felelősségi rendszernek. A föld tulajdonjogát azonban nem kapták meg a parasztok, az a kollektíváé maradt. A kötelezettségek teljesítése utáni termékmennyiséggel a paraszt szabadon rendelkezett, felélhette, értékesíthette. [...] Bár a termelés eszközei nem változtak, a munkát továbbra is ugyanazokkal a kezdetleges eszközökkel végezték, az egyéni érdekeltség érvényesítése gyors és látványos eredményeket hozott. Mind a hozamok, mind a termelékenység ugrásszerűen emelkedett. [...] Gyorsan növekedett a parasztok jövedelme, falun valóságos "fogyasztói forradalom" bontakozott ki. A parasztok jobban kezdtek táplálkozni, ru- házkodni, tartós fogyasztási cikkeket és termelőeszközöket vásároltak, és rengeteg új ház épült. A teljesítményt, a hatékonyságot és érdekeltséget középpontba állító termelési felelősségi rendszer azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy falun rendkívül nagy arányú, 30-50%-os a munkaerő-felesleg. Ennek a hatalmas tömegnek a városokba áramlását a politikai vezetés szerette volna elkerülni, és "a földet hagyjátok el, ne a falut" jelszó jegyében a helybeni foglalkoztatást szorgalmazta. Százezer számra jöttek létre a falusi és mezővárosi ipari, építőipari, szolgáltató, szállító vállalatok, sok millió embernek nyújtva foglalkoztatást és jövedelmet. [...] Az 1980-as évek második felében azonban a mezőgazdaság dinamikus fejlődése megtorpant, az 1990-es évek elején pedig válságjelenségek mutatkoztak. [...] 1992-93-ban tucatnyi tartományban került sor nagyméretű parasztmegmozdulásra. [...] A falusi változások nagy társadalmi mozgásokkal, átalakulásokkal jártak együtt. A falu életében új hatalmi szereplőként megjelentek az újgazdagok, újjáéledtek a klánok, teljesen új foglalkozási ágak tűntek fel, megnőtt a társadalmi mobilitás. Különösen a tengerparti tartományokban, de a belső területeken is jórészt megszűnt a világtól való elzártság, a rádió, a tévé, az utazások révén az emberek egyre tájékozottabbak lesznek. Városi reformok A mezőgazdaságon kívül az átfogó reformok a gazdasági élet valamennyi területét érintették A szélesebb értelemben említhető városi reformok csak némi késéssel, az 1980-as évek közepén indultak. [...] A központosított tervgazdálkodás viszonyai közepette az állami vállalatok a felülről kapott tervek végrehajtói voltak, nyereségük teljes befizetésére voltak kötelezve, beruházásaikat, bér- és egyéb kiadásaikat, esedeges veszteségeiket a költségvetés fedezte. Ezt kiegészítette a központosított anyagellátás és munkaerő-elosztás. A vállalatok így gazdálkodásukat tekintve az irányító szervek függelékeivé váltak és teljesen felelődén helyzetbe kerültek. Bár az átfogóbb vállalati reformok csak 1984-től indultak, a reform gyakorlatának megfelelően már 1978-79-től kiterjedt kísérleteket folytattak. [...] Viszonylag széles teret nyitottak a magánvállalkozásoknak (1988-ban az alkotmány kiegészítése legitimálta a magántulajdont), így egy gyorsan bővülő magánszektor jött létre, egyre komolyabb versenyt támasztva az állami vállalatoknak. Gazdasági nyitás Gazdasági, társadalmi hatásait tekintve a reformokkal azonos jelentőségű volt a nyitási politika, az ismételt bekapcsolódás a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe. Gyors ütemben nőtt Kína külkereskedelmi forgalma, változott exportjának és importjának struktúrája. (Az 1980-as években fontos bevételi forrás volt a fegyvereladás is.) Számos intézkedést tettek a külföldi működőtőke minél nagyobb arányú bevonására: különleges gazdasági övezeteket hoztak létre, tengerparti városokat, területeket nyitottak meg, új törvényeket hoztak. Az 1990-es évek elejéig azonban nem sikerült számottevő külföldi működötökét vonzani. Nem tudták megvalósítani azt az elképzelést sem, hogy a nyitás folyamatát ne kísérje a nyugati hatások, eszmék, ideológiák beáramlása, ezért vissza-visszatérő kampányokat indítottak a "burzsoá liberalizmus" és a "szellemi szennyeződés" ellen. A reformok lefékeződése, 1989-1992 Az 1980-as évek végére komoly feszültségek és válságjelenségek jelentkeztek a reformálódó új, és a még vele együtt élő régi gazdasági, társadalmi viszonyok közötti ellentmondások nyomán. Az infláció megugrott, óriási méreteket öltött a korrupció, a hivatalnoki nyerészkedés, a társadalom tűrőképességét erősen próbára tevő mértékben megnőttek a jövedelemkülönbségek. Széles tömegek rohamosan vesztették el hitüket a kommunista eszmékben. A feszültségekre legérzékenyebben az értelmiség, a diákság reagált [...] A hivatalosan máig ellenforradalmi lázadásnak minősített a június 4-ei Tienanmen téri megmozdulás kizárólag városi jelenség volt, a kínai társadalom elenyésző kisebbségét érintette. Jelentős társadalmi visszhangja ellenére leszögezhetjük, hogy Kína nem állt egy rendszer- váltás küszöbén, a véres leszámolás nem ennek veszélyét hárította el. Kínát - viszonylag rövid ideig életben tartott - szankciókkal sújtották, a reformok üteme a jelentős konzervatív nyomás hatására is lefékeződött. A reformok visszavonására azonban nem került sor. [...] A reformok 1992-től vettek újabb lendületet, amikor - a szocialista rendszerek összeomlása által is ösztönözve - Teng Hsziao-ping a reformpolitika minél gyorsabb ütemű folytatását ígérte. [...] Folytatjuk
