Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-01-28 / 187. szám
2005. JANUÁR 28. Gazdaság MAGYAR SZÓ —A HÍD 11 Ml 00 millió órányi időmegtakarítás e-ügyintézéssel E-VILÁGI HALADÁS Az EU nyilvánosságra hozta "eGovemment-impact survey" elnevezésű felmérésének eredményeit - írja az origo az ITTK Infimt jelentése alapján. A felhasználók alapjában véve elégedettek, bár néha nem egykönnyen igazodnak el az online ügyintézés útvesztőiben. Január 23. Általánosságban megállapítható, hogy a felhasználók elégedettek az elektronikus szolgáltatásokkal, hiszen a válaszadók 90 százaléka nyilatkozott így, sőt, 60 százalék arról számolt be, hogy nagyon elégedett. 77 százalék ajánlaná is mások számára a szolgáltatások használatát. Az Információs Társadalom és Trendkutató Központ Infinit hírlevele szerint a felmérés során több mint 48 ezer felhasználót (közel 20 ezer magánszemélyt és több mint 28 ezer vállalkozást) kérdeztek meg azzal kapcsolatban, hogy mennyire elégedettek az interneten elérhető közszolgáltatásokkal. A felmérést végzők elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy az ügyintézési lehetőségek menynyire használhatóak, értékesek, hasznosak. A felmérés azonban nem csak kedvező adatokkal szolgált, az is kiderült, hogy mindössze a megkérdezettek 30-40 százaléka érzi úgy, hogy az internetre adaptált szolgáltatások rendelkeznek hozzáadott értékkel az adott ügyintézés eredeti, offline módjához Középtávon gyorsul a világgazdaság növekedése Január 26. A világkereskedelem 2004-2009 között évi 6,6 százalékkal, a termelés évi 3,2 százalékkal fog bővülni - állítja középtávú elemzésében a bécsi WIFO gazdaságkutató intézet. Ez mindkét esetben fél százalékponttal nagyobb, mint 1999-2004 között. A legnagyobb ütemben minden bizonnyal Kína és India gazdasága fog növekedni. Az Egyesült Államokban 3,1 százalékkal, az Európai Unióban 2,2 százalékkal gyarapszik a gazdaság, a leggyengébb ütemű konjunktúra Németországban és Japánban lesz, mindkét esetben 1,4 százalékkal, a WIFO szerint. Az Európai Unió új tagországaiban a hazai össztermék (GDP) évente 4,4 százalékkal fog bővülni, kétszer gyorsabban az EU- átlagnál. A legnagyobb ütemben minden bizonnyal Kína és India gazdasága fog növekedni. A WIFO elemzői arra számítanak, hogy az olaj ára és az euró árfolyama egyaránt rekordot fog dönteni az idén, utána azonban mindkettő csökken. Az északitengeri Brent könnyűolaj az idén átlagosan 42 dollár körül alakul hordónként, és 2007- ig 36 dollárra csökken a kutatók szerint. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy mérséklődik a tavalyi áremelkedést kiváltó tényezők - iraki háború, YUKOS-válság, spekuláció - hatása, illetve világszerte gyengül a konjunktúra. A WIFO szerint az euró átlagos árfolyama a dollárhoz képest 2005-ben 1,34 lesz, 2009-ig 1,15 dollárra csökken. Ha az olaj ára a WIFO által vártnál magasabb, 48,5 dollár, és az euró 1,57 dollár lesz, akkor a világkereskedelem évente 0,6 százalékponttal, a termelés évi 0,3 százalék- ponttal lassabban fog bővülni - áll az elemzésben. Milliókat költ tanácsadásra a General Electric Január 24. Minden vállalatnál többet fizetett ki tavaly díjak formájában különböző bankoknak és pénügyi tanácsadóknak a General Electric (GE) közölte a Financial l imes. A Dealogic _____________________ _______ elemzése szerint a világ legnagyobb kapitalizációjú vállalata, a GE 454 millió h. í dollárt fizetett ki pénzügyi tanácsokért, f SS A' amelyeket felvásárlási ügyletek kapcsán . f .. kért. A dobogó második helyzettje a /' '//fa? ^ Sanofi-Aventis, amelv 210 millió dollárt __ fizetett ki ilyen címen, a harmadik pedig ^ a 194 millió dollárt költő Énei lett. Á > A \ felvásárlási ügyletek esetében tipikusan a *JJ| felvásárlási célvállalat értékének 0,75 és 1 százaléka között vannak a járulékos költ- wSSSm Jj ségek, ami a tranzakció értékének 2,5-7 százalékának felel men. ---------'vyrf<riMBar«r-‘ I képest. Az "internetesített" közszolgáltatásokkal kapcsolatban leggyakrabban felhozott kritikák azok használhatóságára vonatkoztak. A felmérés adatai szerint a társasági adó online bevallása révén már eddig is évi 7 millió órát takarítottak meg azok a szerencsés európaiak, akik kipróbálhatták az elektronikus módszert. Ameny- nyiben minden tagországban általánosan elterjedtté válik az eljárás, az akár évi 100 millió órányi időmegtakarítást is jelenthetne. Az európai cégek pedig félmillió eurót spórolhatnának meg évente, ha a forgalmi adó bevallását online intézhetnék. Egyetlen e-ügyin- tézés révén átlagosan egy órát takaríthat meg egy vállalkozás vagy magán- személy. V Röviden vábbi ötre szerez opciót. Az Airbus a közelmúltban mutatta be a nyilvánosságnak az A380-as óriásgép prototípusát. Az első próbarepülésre március végén kerül sor. Ä kiszállításokat a megrendelőknek 2006-ban kezdi meg a konszern. A gép standard kivitelben 555 utast szállít. Sok a hamis euróérme Európában Rekordmennyiségű hamisított euróérmét vontak ki a forgalomból tavaly az eurózóna országai. A hamisítási ügyekkel foglalkozó European Anti-Fraud Office több mint 74 ezer hamis eurót foglalt le és olvasztott be 2004-ben. Egy évvel korábban 26 ezer hamis érmét semmisítettek meg, 2002-ben valamivel több mint 2 ezret. A legtöbb euróérme-utánzat német volt, de a hamisítók a francia, spanyol, belga és olasz érméket is kedvelik. A hamisított eurók aránya viszonylag alacsony, hiszen 55 milliárd igazi érme van forgalomban. Szárnyal a Merrill Lynch A Merrill Lynch közölte, hogy tavalyi negyedik negyedévi adózott eredménye ugyan 1,8 százalékkal elmaradt a harmadik negyedévitől, de az éves profit 16 százalékkal növekedve 4,4 milliárd dollár lett. Történelminek nevezték a jelentések a brókerház tavaly 11 százalékkal növekvő és 22 milliárd dollárt elérő bevételét is. Ez utóbbi a negyedik negyedévben is jelentős mértékben, 22 százalékkal 5,9 milliárd dollárra dagadt. ALDP & Associates Translation & Paralegal Services Andreea Dumitru Parcalaboiu Certified Paralegal, Translator and Notary Public Immigration * Affidavit of support * Visa Extension/Change * Fiancé, student, performer, intracompany change visa etc * Petition for alien relative * Petition to register permanent rezident status * Naturalization Power of Attorney for foreign countries Civil and commercial contracts * Deeds, Lease (rent apartments) * Uncontested divorces and legal separation * Prenuptial agreement * Small claim court * Name change * Restriction order * Promiosory note Licences Incorporation profit/nonprofit with tax exempt certificate Notarized translations Romanian - English, English - Romanian, Hungarian - English, English - Hungarian * Birth, marriage, death certificates * Certificates, Diplomas with transcripts * Concomitent interpretation for medical visits, court depositions, phone discussions, business meetings etc. Accounting * Business * Personal Social Security Help with Social Security (pension, SSI), Medicare, Medicaid Reconsiderations and apeals for SS cases Reprezentation for any SS case (Romanian, Hungarian) Fighting a trafic ticket (free, with any of the above paid servises) Please call now for an appointment or further information: Tel. (718) 349-3139 Tel. (212) 809-1810 Fax. (212) 668-1791 99 Wall Street 23rd FI * NYC 10005 * T 212 809-1810 * 718 349-3139 * F 212 668-1791 * adparcalaboiu@aol.com x i ;