Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-03-18 / 194. szám
32 MAGYAR SZÓ —A HÍD Emlékező 2005. MÁRCIUS 18. Magyarok és szomszéd nemzetek 1848-49 A KÉTARCÚ ORSZÁG A régi, történelmi Magyarországnak - Erdélyt is beleértve - 1848/49-ben, sajátos módon, két arca, kétféle szerepe volt. Kosáry Domokos Egyrészt, természetesen, a magyar nemzeti mozgalomnak volt hazája, amely a soknemzetiségű Habsburg Birodalom kereteit feszegette. De ez a Magyarország, mint soknemzetiségű ország, maga is "birodalom volt más, szomszéd nemzeti mozgalmak szemében. Még akkor is, ha egyébként, történeti múltját és földrajzi alkatát tekintve, a Habsburg Birodalomtól igen sokban különbözött. Mint Széchenyi mondta: kisebb szövedék volt a nagyobb szövedéken belül. Befogadó ország volt már a középkorban is, de az elmúlt századok pusztulása, majd betelepülései nyomán a magyarok a népességnek felét sem tették ki, bár még mindig a legnagyobb egyedi etnikumot alkották a sokféle más: horvát, szerb, román, szlovák, ruszin (ukrán), német és más etnikumok mellett. Ezek, kevés kivétellel, szintén a nemzeti fejlődés útjára léptek és saját nemzeti követeléseket támasztottak a történeti Magyarországgal szemben, amelynek immár ők kezdték feszegetni a kereteit. [...] Ilyen mozgalmak ugyanis nemcsak Magyarország határain belül jelentkeztek, hanem támogatást kaptak - főleg a szerb, részben román esetben - határon kívüli, rokon nemzeti mozgalmaktól és államalakulatoktól és azok képviselőitől is. A magyar nemzeti mozgalom A nemzeti mozgalmak élesedő versenyében, a Habsburg Birodalmon belül, 1848-ban a magyaroknak sikerült a széles mezőny élére törnie. Ez jelentette akkor, Bécs számára, a legnagyobb belső kihívást. S ez érte el a legjelentősebb sikert, hiszen törvényekkel tudta eredményeit: új önállóságát, a polgári vívmányokat és Erdély unióját alátámasztani. Magyarország új rendje tehát törvényes alapra épült. Elszakadni a magyar mozgalom sem kívánt a birodalomtól, talán néhány kisebb, radikális csoport kivételével. Van kutatónk, aki ezt a perszonálunió felé tekintő, kettős (dualisztikus) államszervezeti megoldást a föderalizmus egyik, sajátos változatának tartja. A "nagymagyar koncepciót a magyarközpontú birodalomról pedig az ausztroszláviz- mus magyar megfelelőjének. [...] Véleményük szerint az ország társadalmán belül, az adott viszonyok között, hagyományos pozíciónk elég erős volt ahhoz, hogy megvalósítsák, törvényesítsék céljukat: a francia mintájú polgári nemzetállamot. Tudjuk azonban, hogy a francia mintát csodaszerként, az adott viszonyok között, itt nem ismételhette meg, nem válthatta be, és ez drámai összeütközések veszélyét idézte fel. [...] Talán még lényegesebb különbség volt, hogy míg Franciaországban - mondjuk - a bretonok mögött az Atlanti-óceán terült el, addig Magyarország délvidéki szerbjei mögött, a határon túl, bár a Török Birodalom keretében, egy külön szerb fejedelemség, az erdélyi románok mögött pedig, török függésben, illetve orosz protektorátus alatt, két román fejedelemség képviselte nemzetük céljait; S némi igyekezettel a szlovákokat is lehetett a csehek felé szorítani. Végül, de nem utolsósorban a magyar mozgalom független állammal nem rendelkezett, hanem maga is küzdelmet folytatott nemzeti önállóságáért a bécsi kormányzattal, amely szívesen folyamodott ahhoz a taktikához, hogy az erősebb mozgalommal szemben bizonyos fokig a gyengébbek ellenkezését támogassa, és saját érdekében hasznosítsa. [...] A hazai nemzeti mozgalmak aktivizálódása A forradalmak - különösen a magyar forradalom - hírére más hazai nemzeti mozgalmak is aktivizálódtak. E nemzeti mozgalmak ugyanis a polgári, egyéni jogokon túlmenően igényt tartottak nemzetük kollektív elismertetésére, külön politikai jogainak biztosítására, sőt bizonyos külön területekre is, amelyeken saját nemzeti életüket és uralmukat berendezhetik, és amelyeket határon túli nemzetrészeikkel, ha ilyenek vannak, a jövőben lehetőleg egyesíthetnek. A magyar kormány - és politikai közvélemény - viszont e követeléseknek nem volt hajlandó eleget tenni. Nemcsak és nem elsősorban azért, mert a nemzetiségek által igényelt területeken nemcsak ők éltek, hanem mások, így magyarok is, elég sokan, hanem főleg azért, mert célja éppen az ország területi egységének és önállóságának kivívása és biztosítása, nem pedig feladása, illetve felszámolása volt. [...] A szomszéd nemzeti mozgalmak viszont, miután - Horvátországot kivéve - nemzeti elismerést és külön politikai meg területi jogokat nem kaptak, sőt a feudális időkből származó és különjo- gokat biztosító privilégiumaikat, ahol ilyenek voltak (mint a szerbek és az erdélyi szászok esetében), láthatólag elvesztették - hiszen ilyenek a polgári államhoz nem illettek - mindinkább elfordultak az új magyar kormánytól és az udvarnál, a birodalom vezetésénél kerestek támogatást, amit - az ismert taktikai okokból - meg is kaptak a magyarok ellen. Ezután jöttek a drámai fegyveres összeütközések. Innen azután az a sommás megállapítás vagy ítélet, hogy míg a magyarok a forradalom ügyét, addig a szomszéd hazai nemzetek mindenestől az ellenforradalomét képviselték, vagy éppen eleve "reakciós jellegűek voltak. A valóságban - ismételjük - egymással párhuzamos, versengő nemzeti mozgalmakról volt szó, amelyek közül egyiknek szerepét sem lehet, egy adott politikai irányvétel miatt, mindenestől egyszerűen negatívnak minősíteni. Terület és nemzet ellentmondásai Az összeütközés veszélyét alapvetően az az ellentmondás tette elkerülhetetlenné, amely Európa e régiójának sajátos, bonyolult etnikai és politikai adottságai, meg a modern nacionalizmus itt is érvényesülő követelményei közt feszült. Ez utóbbiak szerint ugyanis a nemzetállam polgárainak - elvben - mind egyazon nemzethez kellett tartozniuk. Ha a határokon belül esetleg más nyelvű, külön identitású etnikai csoportok éltek, azok nem alkothattak különjogokkal, saját területtel bíró, elismert nemzetet. Ugyanakkor viszont az azonos nyelvet beszélők, azonos identitással bírók, mint nemzetek, ha több más állam határain belül éltek, a helyesnek és legitimnek tartott politikai formát akkor érhették el, ha egyazon nemzetállamban egyesülnek. A terület és a nemzet fogalmát ily szorosan összekapcsoló elvi követelmény- rendszer társadalmi valóságnak nem volt képes hiánytalanul megfelelni, különösen nem ott, ahol egyazon területen, vagy éppen településen több etnikum él együtt, hagyományosan. [...] A magyarok és közvetlen szomszédaik viszonyának alakulása, az, hogy hol, mikor, mi idézte elő, ha súlyos konfliktusra került a sor, illetve hogy hol, mikor, milyen próbálkozások történtek a feszültség csökkentése, a kölcsönös engesztelődés, vagy éppen megbékélés érdekében, e változatok alakulása mindegyik féltől, sőt olykor egyéni állásfoglalásoktól is függhetett. A magyarokkal való szembefordulást ugyanis utóbb, főleg az 1849. márciusi olmützi mani- fesztum - és részben a tavaszi magyar sikerek - nyomán követte a kiábrándulás, a bécsi politikához fűzött hiú reményekből, illetve, a másik oldalon, bizonyos köröknél, a magyarok részéről is a próbálkozás arra, hogy a szomszéd nemzetekkel valami módon mégiscsak egyezségre jussanak. Ez fontos lehetett a jövő szempontjából is. Ami ugyanis e drámai hónapokban végbement, maradandó hatással volt, mindegyik oldalon, az érdekelt nemzetek további viszonyára, hosszú fejlődési folyamatára.