Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-01-14 / 185. szám
1 18 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2005. JANUÁR 14. Sósméz (20) Brém-Nagy Ferenc (...) Elpilledt a hirtelen evéstől. Erezte, pillanatokon belül elalszik, s bizonnyal úgy is történt volna, ha tekintete egy- szercsak nem téved az asztalra, a levélre, alatta a kopott barna kartonfedelű füzetre és azok nem szakítják ki hirtelen a hullámokban rátörő, növekvő tompultságból. Felvette a levelet. Megint elolvasta. Megújuló dühvei dobta vissza az asztalra. A füzet után nyúlt. Tétován forgatta a kezében. A hajdan egységes barna borítót kisebb-nagyobb repedések hálózták, horzsolások, kopások borították, akárha sebek lennének, melyek feltárták az elérdesedett felületű, mélyszürke kartont, a gerincét összefogó vászon itt-ott kirojtosodott. Jonathan Baker azt gondolta, legjobb lenne olvasat- lanul széjjeltépni, elégetni, kidobni a kukába, nem foglalkozni vele, úgy tenni, mintha nem is létezne, ez lehetne az egyedüli méltó válasz anyja eljárására. Kicsit eljátszott magában a lehetőséggel, noha közben tudta, nem fogja megtenni. Amennyire taszította a füzet, illetve a titok, amit őrzött, ugyanannyira vonzotta is. Felütötte. A sima borítólapon felpúposodott, halovány barna kontúrú foltok jelezték, valamikor nedvesség érhette a papírt. Ezenkívül néhány mélykék vonás volt még rajta, talán a tollat próbálták ki. Az első vonalazott oldalon, egy sor kihagyásával a lapteteji dupla, piros vonal alatt anyja kerekded betűi sorakoztak. "Három nap múlva karácsony lesz. Amikor november 9-én átléptem a határt, eldöntöttem, soha nem nézek vissza többet. Eltemetem örökre az országot, amelyik megölte az álmaimat, a szerelmemet, amelyik kiirtotta belőlem a hitet és a reményt. És most mégis azon kapom magamat, hogy hazagondolok. A töretlen hó tűnik elém a Nagyerdő öreg, ráncoskérgű fái között, a tűzre dobott akácgallyak pattogását hallom, szagát érzem. Jégvirágot olvasztok le lehelletemmel az ablakról, és ahogy kinézek, apámat látom jönni a Pallag felől, vállán összeközött ágú fenyőfával. Nem könnyű az embernek elszakadni a múltjától, még akkor sem, ha keserű és szenvedésekkel teli is. Ezt látom a lágerben, ahol mindenki arra vár, hogy befogadja valamelyik nyugati ország, a lelkiismeretük megnyugtatása végett, amiért magunkra hagytak bennünket. Sok meggyötört, csalódott ember. Szomorúak és bizonytalanok. Nem tudják, mi lesz velük, mit hoz a holnap. Esténként összeülnek, beszélgetnek, énekelnek, sírnak. Siratnak apát, anyát, fivért, nővért, fiút, lányt, férjet, feleséget, kedvest, hazát, ki mit veszített el. Van, akin látszik, legszívesebben visszamenne. Két napja tudtam meg, hogy állapotos vagyok. Megzavart, felzaklatott. Örültem, hogy a férfiból, akit az életemnél jobban szerettem mégiscsak marad valamim túl az emlékeken is, ugyanakkor kétségbeejtett a gondolat, hogy gyermeket szülök egy ilyen világra. Lassan csillapulnak bennem az érzések. Vettem ezt a füzetet. Leírom, amit megéltem. Egyszer majd odaadom neki. Tudnia kell, mi történt. Tudnia kell, milyen ember volt az apja." Becsukta a füzetet, nem volt ereje tovább olvasni. Folytatjuk * Novakivszky Olga Az új évben... Fut a 2005-ös év szárnyakon elébünk Furán kérdezed: mit jövendölsz nekünk? Felvidultan először, aztán csak szótlanul Feltárcsázod elmédben: ami pereg csak vadul. Évedet elmúlásával hová sorolod? Érkezését az újba talán vádolod? Éberen voltál-e a sok jajszó hallatára? Életek hunytak el Isten haragjára. Légy már kissé figyelmesebb a jóra, a valóra: Lobogjon szívedben Urunk igaz, szelíd szava. Lészen kikövezett út, egyenes pálya: Letérdelve, ha kéred, Hozzá fohászkodva. Elvétve tudod merre visz az utad? Elrejtve sötétebb, vagy fényesebb gondolatokat: El ne ragadjon rossz érzésed - a véges... Erre Isten nemmel felel - vészes... Legyen előtted mindig Isten akarata: Lény erős a próbákra - mit ő sugall. Leírhatadanul csak őbenne bízzál Lészen néked örökélet s nem halál. El ne feledd az égi sorsdöntő jeleket: Elbeszélve a Szent írásban az Ígéretet: Eljő érted időben az, aki szeret, Elvisz magával, - ami nem képzelet. Mit is remélhetsz, egyáltalán már? Megfáradt képzeleted csak nehezen vár: Még egyre várja a jobbat, biztatót, szebbet: Mit csalás az egek Ura adhat neked: Boldogabb Újévet! Erőteljesebb szereteted Népünknek békességet! Félelemben ne legyen részed! Philadelphia, 2004. dec. 24. Zsigmond Aranka 1948-ban Erdélyben, Nagybaconban született. Tanulmányait a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban végezte. Kolozsváron 1973-ban szerzett diplomát a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem textilszakán. Kinevezését Székelyudvarhelyre kapta, itt tanított a Művészeti Iskolában rajzot és festészetet, a Tanítóképzőben rajzmódszertant. Tagja volt a Hargita Megyei Művészeti Egyesületnek. 1985-ben Magyarországra, Székesfehérvárra települt. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Több mint ötven kiállítást rendezett. Fali kárpitszövéssel és restaurálással, valamint grafikával és festészettel foglalkozik. Portréfilmjét 2003-ban mutatta be a new yorki Magyar Televízió az 56-os csatornán. Jelenleg New Yorkban tartózkodik. Adatai megtalálhatóak a Magyar Alkotóművészek Országos Lexikonában. Újságunk montázs-sorozatát közli.
