Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-01-14 / 185. szám
2005. JANUÁR 14. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HÍD 19 Antónia Nagy Ábrahám Nádasyék életük zenitjén állottak, amikor a tragédia bekövetkezett; egy külföldi társas kirándulás alkalmával, a gép aminek ők is a fedélzetén utaztak és Svájc egyik prominens síparadicsomában kellett volna landolnia, megérkezésük előtt tíz perccel sűrű ködfátyolba burkolózott, sziklának ütődött és lezuhant. Valamennyi utas a személyzettel együtt elpusztult. A súlyos légi balesetet világgá kürtölték az újságok. Egyetlen kislányukat, a négy éves Antóniát a szülők ezúttal nem vitték magukkal. A kislánynak szamárköhögése volt, ezt kellett kihevernie, távollétük idejére a nagynénire bízták. A betegség mentette meg az életét. Nádasdyék anyagilag jól álltak, mindketten a város 1-es számú kórházánál voltak alkalmazásban; a férj, mint az intézet sebészeti főorvosa, a feleség a nőgyógyászaton osztályvezetői beosztásban dolgozott. Páratlan szorgalmukkal, magas képzettségükkel, felelősséget érző magatartásukkal tiszteletet és megbecsülést szereztek. Családi életükben sem lehetett kifogást találni, erkölcsi életükhöz szenny nem tapadt. Keresetükkel okosan gazdálkodtak, a Duna-kanyarban egy magaslaton megvettek egy villát, ahonnan festői kilátás nyílt a Budai dombokra. Tudtak gyönyörködni a természet szépségeiben, ugyanakkor mindketten szenvedélyesen hódoltak egyes sportágaknak. A síelést különösen kedvelték, Ausztria és Svájc síparadicsomait minden évben felkeresték, maguk is kitűnő síelők voltak. Sorrendben ez volt a hetedik svájci sítúrájuk. Az utolsó. A repülő-baleset áldozatául esett Nádasdyék rokonságában az eset nagy port vert fel, dilemmában voltak a rokonok, kire bízzák a kislányt, hogy a lehető legjobb nevelésben részesüljön. Volt a rokonok "közt nem egy gyermektelen házaspár, valamennyien anyagi gondok nélkül éltek. Az utóbbi körülmény nem is jöhetett számításba, hisz a kis Antónia szülei után jelentős vagyon maradt hátra. Végülis közös megegyezésre az egyik erdélyi rokonra, tanári házaspárra esett a választás. Az asszony unokatestvére volt Antónia édesanyjának, gazdag érzelmi szálak fűzték a kislányhoz. A férj göröglatin szakos tanár, amolyan nyelvész-búvár, akit a hellén civilizáción kívül más nem is érdekelt. Nem is .tanított soha, a helybeli népművészeti múzeumnak volt az igazgatója. Antónia könnyen beilleszkedett új környezetébe, nevelőszülei mindenben próbáltak a kedvében járni, hogy feledtessék vele szülei elvesztését: vitték állatkertbe, vándorcirkuszok előadásaira. A nagynéni minden délután foglalkozott vele, nyitó értelmének sugaÁgnes V. Fürst Életem fonala egyre gyorsabban fogy, nincs időm töprengeni azon, mi eddig volt. Tér, s idő megszűnt körülöttem: karomba zárva ölelem jelenem. Jövőtől sem félek, bár tudom, hogy időm egyre jobban apad, azért reménykedem: talán jut még tenyérnyi hely nekem is a Nap alatt... ... de ha egyszer meghalok, felmegyek a Holdhoz, s kérek tőle millió kis csillagot, hogy csillagporban fürödhessek minden hajnalon; amíg nem szikrázik, csillog szívem az égen, nem engedem felkelni a Napot! rait fésülgette, gondolatait, érzelmeit igyekezett helyes mederbe terelni, a gyermek pozitív hajlamainak fejlesztésére, kibontakoztatására helyezve a súlyt. A rendszeres, sokoldalú foglalkozásnak meg volt az eredménye; amikor Antónia elérte az iskolás kort, jóval többet tudott társainál, kitűnt körükből. A felsőbb osztályokban rendre kikristályosodott érdeklődési köre, vonzalma egyik-mások tantárgy iránt. Különösen három volt, ami lekötötte érdeklődését: számtan, fizika, kémia. A nevelőszülők tudomására jutott Antónia szerelme a fenti három tantárgy iránt, igyekeztek segítséget nyújtani neki: szakfolyóiratokat rendeltek meg, a könyvtárból is kölcsönöztek ilyen tárgyú magazinokat. Az iskolában tanárai nem győzték eléggé csodálni tanítványuk szorgalmát, ambícióját. Pár hónappal az érettségi előtt Antóniát meglepetés érte: meghívást kapott egy számtan-kémia olimpiára, ahol nemzetközi zsűri előtt fogja demonstrálni tudását. A versenyre az egyik szomszédos ország városában fog sor kerülni, a környező országos akkreditált ifjai fogják összemérni tudásukat. Antónia akkor töltötte be 18. életévét, sudár, vékony alakjával, dús lenszőke hajával hódító jelenség volt. Ovális kontúrú arcában hajnali harmat fénye tündökölt. Nagy galagonya szemében őszi árnyékok nyugalma pihent. Nagyon formás alakjával, hízelgő külsejével, kecsesen kidolgozott idomaival soha nem hivalkodott, ha csak lehetett rejtette azokat. Ruhái is olyan szabásúak voltak, hogy feltűnésre ne szolgáltassanak okot. Antóniát a nagynénikéje elkísérte az olimpiára. A rendezőség gondoskodott, hogy a versenyen résztvevő fiataloknak élményben is legyen része: városnézés, operaelőadás szerepelt a műsorukban. Mielőtt hazaindultak volna Antóniát a nénikével együtt a versenybizottság elnöke kérette az irodára: Antónia jelesre vizsgázott a kémiai olimpián. A külföldi cégek ösztöndíjakat ajánlottak fel tanulmányaik folytatására. Az elnök átnyújtotta a diplomát. A tanulmányi díjra szóló szerződést a céggel kell majd megkötnie. Otthon nagy volt az öröm és büszkeség a rokonság körében. Egyik telefonhívás jött a másik után, barátok, ismerősök gratuláltak. Aztán egy ismeretlen férfi hang szólt bele a telefonba, nem is magyarul, németül gratulált. Antónia ha nem is valami jól, de tudott németül, megértette a felköszöntést. Végülis kiderült, hogy a telefonáló idegen zsűri tag volt a kémiai olimpián, ott figyelt fel a zseniális kislányra. Antónia már harmadik éve külföldi egyetemen folytatta tanulmányait egy külföldi cégtől kapott ösztöndíjjal. Az utolsó év befejezése előtt a nemzetközileg is jól ismert olaj-kutató vállalat pecsétes borítékban küldte el Antónia címére a kinevezést. Még két hónap állt rendelkezésére addig, míg az állást be kellett Joseph Sislay Gyermekkorom Valamikor rég szegényen éltem, Hangasípon fecskékkel zenéltem. Gádorjában az ereszünk alatt, Nem tagadom a származásomat. Szalmazsákon volt alvóhelyem, Szebbet, jobbat akkor nem ismertem. Manapság csak annyit tudok róla, Nagyon kellemes volt nyugovóra. Tavasszal erdőn ibolyát szedtem, Amint múlott az idő mögöttem. Selyem fű volt vánkos fejem alatt, S boldogan néztem; őzike szaladt. Sebesen a gyöngyvirágok között, Magas cserfáknál a kék tó fölött. S ahol kakukknak hívó dalára, Visszhangzott az egész erdő tája. Alig ismertem magamra: vagyok, Tán azt sem tudtam élek, vagy halok. Ilyen volt az én gyermek életem, Mint pillangó, mely repked a légben. Ide-oda az ezer virágra, És repkedését soha nem bánja. Hogy bárkinek a szeme is látja, A szerelmes szabadság honába! 2002. Oakton, Virginia töltse. Úgy döntött, hogy New Yorkban élő rokonait felkeresi, egy kicsit kikapcsolódik, amíg elfoglalja az állást. Tért jegyet váltott. A Kennedy reptéren vártak rá a rokonok. Minden este kivitték vacsorázni, koncertekre, operaelőadásokra. Az illusztris vendégnek kijárt ez a figyelmesség. Vendéglátói dicsekedtek vele, fűnek-fának bemutatták, hagy tudják meg az ismerősök kiből áll az ő famíliájuk. Mielőtt végétért volna a vendéglátás, a háziak partit rendeztek lakásukon, számtalan meghívót küldtek szét. A meghívottak idegent is hoztak magukkal, fiút, lányt vegyesen. A zenekar rázendített, a párok felálltak táncolni. A fiatal urak bomlottak Antónia után, mindenki vele szeretett volna táncolni. Egy harminc év körüli, pofaszakállat viselő, jóvágású fiatal úr, ha lekérték tőle Antóniát, hagyta, hogy kettőt forduljanak, szaladt és máris visszakérte. A többi táncolónak feltűnt ez a modortalan viselkedés. Tánc közben arcuk összeért, testük egymáshoz nyomódott. A körülöttük táncotoknak az is feltűnt, hogy Antónia és a férfi idegen nyelven sugdolóztak. Másnap a ház asszonyának dolga volt a City-ben, Antóniát az ágyban hagyta. Amikor hazatért a vendégnek hűltheiyét találta. A nyomozó-osztálynak jelentették, az eset felderítetlen maradt. Ä Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába beküldött írásaikat, verseiket. A rendszeres beküldőket előfizetéssel jutalmazzuk!
