Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-02-11 / 189. szám
14 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2005. FEBRUÁR 11. Sósméz (24) Brém-Nagy Ferenc (••;)- Ébresztő - Diane ült az ágyon és az arcát simogatta. - Fel kell kelned. Beviszlek. Mosolygott. Fürdőköpenyt viselt és a fején turbánná csavart törülközőt, amely alól kikéredzkedett egy hullámos, a nedvességtől megsötétült és összetapadt haj- tincse. Szappan- és samponszaga volt. Jonathan szeme égett, mintha belül tűkkel szurkálták volna. Az órára nézett. Néhány perccel múlt hét óra.- Te mennyit aludtál? - kérdezte Dianetől a konyhában, amikor meglátta az akkurátusán megterített asztalon a reggelit: rántottát, sült szalonnát, pirítóst, mogyoróvajat, felszeletelt sárgadinnyét és gőzölgő citromos teát.- Alig két órát. De nem számít. Ha kitettelek beugróm majd a galériába, kiveszem ezt a napot, felmegyek a lakásba és alszom. Úgyis rendet kellene raknom, mindent szanaszét hagytam az éjjel. Gyere fel ha végeztél és együtt jövünk haza. Ha valaki látja őket ekkor, biztosan azt gondolja, egy kiegyensúlyozott pár hétköznapi reggelének a szemtanúja, akik reggeli, fogmosás, öltözködés és pakolás után elindulnak a munkába, valószínűleg fel sem vetődik benne, hogy nemrég valaMenetrend Illés Sándor Olyan volt, akár egy elszabadult, dühös vadállat, amikor kitör a ketrecéből: hirtelen feltűnt keleten a két távoli tanya között, és a levegő megtelt örvénylő rémülettel. A reggeli gyors! A madarak elhallgattak, a mozdony rikkantott egy rekedtet, a bakterháznál, aztán már el is tűnt, csak a kesernyés füstszag maradt a nyomában. A bakter vigyázzba állt házikója mellett, aztán kitörölte szeméből a felkavart port, és felhúzta a leeresztett sorompót. Kezdődött a nap. Amely mind egyforma volt és eseménytelen. Boriska, a felesége a gyors elrobogása után tette a tűzhelyre a kecsketejet, mert a bakter minden reggel tejeskávét ivott. Utána olykor még egy kis szalonnát is falatozott. Hagymával. Aztán jöhetett a kerti munka. Majdnem egyholdnyi föld tartozott a bakter- házhoz, ezen minden zöldségféle megtermett. Napszámba is eljártak a szomszéd gazdákhoz, itt megkeresték a baromfitartáshoz szükséges kukoricát. Boriska libát és kacsát tömött, bejárt a közeli város piacára, szorgalmas és leleményes volt, halk szavai, szófogadó és elégedett a sorsával. Ingyen laktak, kaptak tüzelőt, a vasút fizette még a petróleumot is, meg szabadjegyük volt, ha netán utazni akarnának valamerre. De ők nem akartak, jól érezték magukat a magányos bakterházban. Parasztszülők gyermekei voltak, egy faluból valók, és életük legnagyobb szerencséjének tartották a bakterságot. Igaz, unalmas élete van egy baktemak, de biztos megélhetés. Ez a mai nap csak annyiban különbözött a többitől, hogy az elsuhanó szerelvény kocsijának ablakából valamelyik utas kidobott egy régi képes hetilapot. A felkavart légörvényben úgy csapkodott az újság a vonat nyomában, mint egy madár, ha szárnya törik. A balder felvette, aztán a hóna alá csapva bevitte Boriskának a konyhába: „Valaki kidobta” - mondta és letette a teríteden asztalra. „Nyilván kiolvasta. Nézd csak, mennyi kép van benne”! Boriska az ágyra dobta, majd jobban szemügyre veszi, beleolvas, ha végez a fontosabb házimunkával. Ki kellene már cserélni az almot a kacsatömőben, de vár rá a kertben is a sok dolog, nincs ideje újságot lapozgatni. Egyébként nem is szokott olvasni, egyedüli szórakozása és ki- kapcsolódása a rádiózás volt, az kötötte le minden figyelmét. Azért miután a férje kiment a léckerítést megjavítani a tyúkok mellett, nem állhatta meg, hogy bele ne kukkantson az újságba. Aztán a kisszékre kuporodott, és olvasni kezdte. Milyen más világ az, amely hirtelen feltárult előtte! Egész testét elárasztotta a bizsergés, akár az áram. Este sokáig ébren hánykolódott, már az utolsó vonat is eldübörgött a bakterház előtt, amikor elnyomta az álom. Arról az új, megismert világról álmodozott, amelyről olvasott, amely megérintette, és hirtelen rabul ejtette. A gondolat akkor ért meg benne a nagy elhatározásra, amikor a következő csütörtökön eladta a városka piacán a négy tömött libát. Ügy döntött, hogy nem megy többé vissza a bakter mellé. - A szebb, szabadabb életet választja. Amelyről olvasott. Nem libatömésre és kertészkedésre született ő. Annál többet akart. Az egész életet. Az egész világot. Azt az ismeretlent. Beállt egy nagy étteremben mosogatónak. Forintonként rakta össze a pénzét, gyűjtögette divatos ruhákra, fodrászra. Vásárolt kölnit. Aztán szerelmes lett egy nála fiatalabb férfiba, aki fűt-fát ígért neki, és végül elszedte a pénzét, mindenéből kifosztotta, aztán eltűnt. A baktemé kezdte elölről, és amikor a második férfi is faképnél hagyta, rádöbbent, hogy ez talán mégsem az a világ, amelyre vágják, és amely megmutatta neki hamis arcát. Mindez csupán hazugság. De akkor már késő volt visszatérni a régi életbe. Mert vannak olyan mélységek, ahonnan nem lehet visszatérni. A bakter sem várta sokáig vissza, odavett egy szegény parasztlányt maga mellé, aki jó szívvel főzött és mosott rá, meg tömte a libákat, nevelte a baromfit. Közben múlt az idő, és arrafelé is megváltozott a világ. Gőzmozdony helyett villanymozdony húzta a szerelvényt. A sorompót is önműködőre korszerűsítették. Új menetrend szerint száguldoztak a vonatok. Mindennek van megszokott rendje a világon. Talán csak az ifjú és hiú vágyaktól felzaklatott női lelkeknek nincs még ma sem követendő menetrendjük. Budapest, Magyar Nemzet mi mélyen felzaklatta őket. Keveset beszéltek, s mintha kerülnék, szó sem esett a naplóról. Végül Diane hozta elő, miután Jonathan elmesélte neki az álmát, nem sokkal azt követően, hogy átéltek a Brooklyn hídon Manhattanbe, éppen a Chambers utcáról a Broadvvay-re kanyarodott az öreg Chryslerral.- Most mi lesz?- Hogy érted?- Mi lesz a naplóval, elolvasod?- Nem tudom, Diane. Nem tudom. Egy villogó helyzetjelző- jű Ford furgon foglalta el előttük az utat. Diane indexelt, hogy sávot váltva kikerülje. A rádióban halkan John Lee Hooker Sugar Mama című blu- esa szólt.- Engem érdekelne - mondta Diane lopva Jonathanra pillantva -, olvasd el nekem. A férfi a kesztyűtartóra meredt hosz- szan, nagyot sóhajtott, mielőtt megszólalt.- Rendben. Előadás után Jonathan elindult Diane Fontán Upper Fast Side-i lakása felé. Az úton visszaperegtek benne a délelőtt eseményei és olyan érzése támadt, hogy szinte jelen sem volt, miközben beszélt a hallgatókhoz. Próbálta felidézni a szavait, ami nem sikerült hiánytalanul, úgyhogy csak reménykedni tudott benne, hogy nem zagyváit össze semmit, bár gondolta mintegy önmegnyugtatásul, akkor biztosan közbeszóltak volna. Úgy hitte, Diane-t még alva találja, de Jack, a portás azt mondta, tíz perccel ezelőtt ment fel. Kipihentnek és izgatottnak látszott, amikor ajtót nyitott.- Bevásároltam - közölte mosolyogva. - Indulhatunk. Hazaérve ettek, Diane teát főzött, majd letelepedtek a fotelba. Jonathan Baker kandidátus, a sámánkultúra - fiatal kora dacára - nemzetközi hírű kutatója, tanársegéd miután meggyújtotta pipáját, felvette az asztalról anyja naplóját. Izgalommel vegyes félelemmel nézte egy darabig. Diane nógatására végül felütötte, olvasni s egyszersmind fordítani kezdett. Folytatjuk Zsigmond Aranka 1948-ban Erdélyben, Nagybaconban született. Tanulmányait a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban végezte. Kolozsváron 1973-ban szerzett diplomát a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem textilszakán. Kinevezését Székelyudvarhelyre kapta, itt tanított a Művészeti Iskolában rajzot és festészetet, a Tanítóképzőben rajz- módszertant. Tagja volt a Hargita Megyei Művészeti Egyesületnek. 1985-ben Magyarországra, Székesfehérvárra települt. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Több mint ötven kiállítást rendezett. Fali kárpitszövéssel és restaurálással, valamint grafikával és festészettel foglalkozik. Portréfilmjét 2003-ban mutatta be a new yorki Magyar Televízió az 56-os csatornán. Jelenleg New Yorkban tartózkodik. Adatai megtalálhatóak a Magyar Alkotóművészek Országos Lexikonában. Újságunk montázs-sorozatát közli. FTur»' i r,'ri 7 fii
