Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-11-05 / 178. szám
18 MAGYAR SZÓ —A HÍD Bulvár H Szeretem a méheket! TITOKZATOS JÁTÉK Egy Amerikában hódító titokzatos játékban sokan órákat vezetnek csak azért, akár aourrikánon át is, hogy felvegyenek egy nyilvános telefont, aminek csak a gps- koordinátáit ismerik. Az elnökjelölti vitán feltűnő, vigyorgó méhet ábrázoló transzparens is a játék számlájára írható, és vannak, akik már csak a Weepbun hadnagy vagy a Hmrpita névre hallgatnak. Rövidek Derbyshire tiszteletes LOVAT KERESZTELT Lovat keresztelt meg eg)' pap a Dél-afrikai Köztársaságban népes gyülekezet előtt, ezzel próbálva bőkezűbb adományozásra ösztökélni a híveket, illetve pénzt szerezni az egyháznak. A versenyló nevével rászolgált a szertartásra, ugyanis Running Reverendnck hívják, azaz Rohanó Tiszteletesnek. A keresztelés egy farmon zajlott le, a ló homlokára locsolta a pap, Deric Derbyshire a szentelt vizet. A hívek tombolán sorsjegyeket vehettek - egyenként 200 randért (6500 forintért) -, és a ló "jókora" részét kisorsolták köztük: a nyertes ugyanis 49 százalékos tulajdonjogra tett szert. Rohanó Tiszteletes főrészvényese (51 százalékkal) továbbra is korábbi tulajdonosa maradt, egy7 lótenyésztő szövetség. A versenyló jövendő nyereményeiből is részesedik az új résztulajdonos. A tombolán befolyt pénzt egyházi épületek és egy idősotthon felújítására költik. A pap a lókeresztelővel egyházának jó pár tisztelen- dőjét magára haragította. Térdeket és csípőket loptak Több kiló térd- és csípőprotézist tulajdonítottak el Nagy-Britanniában. A tolvajok ösz- szesen 876 izületi fémpótlást vittek magukkal az azokat gyártó üzemből. Zsákmányuk értéke ócskavasként - pontosabban ócskakobaltként és ócskakrómként - eladva több mint 20 millió forintot ér. A lopás miatt az érintett betegeknek több héttel tovább kell várniuk műtétjükre. Rájuk - és szenvedésükre - való tekintettel a sheffieldi gyár felhívással fordult a tolvajokhoz, hogy szolgáltassák vissza zsákmányukat. Kutyát is lopott a betörő Még a házőrzőt is ellopta egy7 fényes nappal elkövetett akciójánál eg)7 betörő Pécsett. A baranyai megyeszékhely rendőrségére kedden délután jelentették be, hogy' tolvajok jártak egy kertvárosi lakásban. Mint kiderült, az egyelőre ismeretlen elkövető fényes nappal, a déli órákban jutott be a sértett albérletébe, ahonnan műszaki cikkeket és ékszereket lopott el. Ami a hasonló esetektől eltérő, hogy a betörő végül még a kárvallott nő házőrző kutyáját is magával vitte. Zugivók az űrállomáson Georgij Grecsko, a szovjet korszak veterán űrhajósa saját bevallása szerint elsőként ízlelte meg a világűrben a konyakot. Az űrhajós felfedte, hogy' a világűrbeli "kiküldetésen" tiltott italt felcsempészték az űrhajóra. Amikor az együk teherszállítmánnyal érkező szállítmányt kipakolták, Grecsko észrevett egy flaskát: az "Eleurorokk-K" feliratú címkével ellátott butélia egy' élénkítő szerként ismert növény kivonatát jelezte. A földi irányító központban az üveg tartalmát firtató kérdésére azt válaszolták: ez egy koncentrá- tum. Amikor az űrhajósok felbontották az üveget, a folyadék illatától rájöttek, hogy az bizony igazi konyak, a maga földi és immár űrbéli valóságában, de felfedezésükről - és az űrkoccintás gyakorlati tapasztalatairól - a Földre visszatérve akkor nem tarthattak élménybeszámolót. Az űrhajós visszaemlékezése szerint a konyak jó szolgálatot tett elal- vás előtt, s orvosi célokat is szolgált. Szerkesztette: Bán Emese A legutolsó amerikai elnökjelölti vitán különös transzparens tűnt fel a bushos és kerrys táblák között. A képen egy vigyorgó méh volt látható. A CNN nézőinek valószínűleg fel sem tűnt a dolog, de egy titokzatos játék beavatottjainak ez jelzés volt az Arizonai Állami Egyetem csapatától. A játék az I Love Bees (Imádom a méheket!) nevet kapta, és ez a legújabb és a legnagyobb az úgynevezett alternatívvalóság-játékok közül. Az I Love Beesben résztevőknek adott időpontban csörgő nyilvános telefonok ezreit kell felkutatni szerte Amerikában, és válaszolniuk kell az elhangzó kérdésekre. Ha minden kérdésre válaszoltak, egy internetes, Világok Harca-szerű rádiójáték újabb része válik hozzáférhetővé a rajongók számára. Egy weboldal felsorolja a telefonok gps-koordinátáit, és hogy mikor fognak csörögni. Eddig több mint egymillióan látogatták meg az I Love Bees weboldalt, mondták a játék készítői A rádiójáték 2552-ben játszódik, a történetben hat szereplő készül egy közelgő nagy háborúra. Valahányszor egy játékos helyesen megválaszol egy kérdést, újabb harminc másodpercet hallgathat meg a történetből. A játékban kiderül, hogy egy idegen hadsereg fenyegeti a 26. századi Földet, és csak a múltból jövő segítségre számíthatnak. A játék legérdekesebb része, hogy néha magukkal a szereplőkkel is beszélhetnek a szerencsés játékosok, majd ezeket a beszélgetéseket beleszövik a rádiójátékba. "Nagyon furcsa volt, és nagyon jó - mondta a San Franciscó-i Lenore, aki a játékban Hmrpita néven szerepel. - Mivel ilyenkor általában felvételeket hallunk, nagyon más volt egy színésszel beszélni. Nagyon beleéltem magam, talán túlságosan is. Úgy éreztem, hogy a karakterek igaziak." Ezeknek az altematíwalóság-játékok- nak egyik állandó jellemzője az úgynevezett függöny hatás, ami folyamatosan arra készteti a játékosokat, hogy függesszék fel a kételkedést, még akkor is, ha futurisztikus történetekben vesznek részt. Az első ilyen játék a Beast (fenevad) volt 2001-ben, az AI című film univerzumában játszódott. Azóta a műfaj annyit fejlődött, hogy bármikor lehetne akár négy-öt sztorit is futtatni. A játék kitalálói minden esetben hasonló dolgokat várnak a résztvevőktől: webes nyomozást, tjjyol élő emberek koordinálását vagy azt, hogy furcsa dolgokat csináljanak nyilvánosan. "Mindent beleadunk - mondta a Wirednek az idahói Boise-ban élő Preston Thome, aki az I Love Beesben Weephun hadnagy néven szerepel. - Legutóbb 250 emberre volt szükségünk, de túl kevesen voltunk. Ezért elmentünk a bevásárlóközpontba, kerestünk egy telefont, és megkértünk járókelőket, hogy álljanak mellé és tisztelegjenek a fotókhoz. Több mint hatvan embert tudtunk rávenni." "Ami érdekessé és egyedivé teszi, az az, hogy kollektív közönségre van szüksége - mondta az egyik alkotó, aki névtelenségben maradva csak Kettes Számú Bábjátékosnak hívatja magát. - Olyan közösséget hoz létre, akik beszélnek egymással, fejtörőket oldanak meg együtt, próbálják kitalálni, mi folyik éppen, belemerülnek a világba és a történetbe... Ez már három hónapja folyik." Thome-nak - aki a többi játékos között arról híresült el, hogy mániákusan próbálja megkeresni, hol bújkál az Alvó Hercegnő, az egyik karakter - nagyon fontos, hogy a "függöny" a helyén maradjon. S0 ezer dollárért klónoztatbatjuk macskánkat A New York-i Madison Square Gardenben októberben megrendezett macskakiállításon a legnagyobb érdeklődést két cirmos, Tabouli és Baba Ganoush váltotta ki. A két teljesen egyforma cica négy hónapos és egy Tahini nevű macska kiónja. A Genetic Savings and Clone társaság, amelynek székhelye Kaliforniában van, kétféle szolgáltatást kínál: macskaklónozást 50 ezer dollárért és kedvenc háziállatok génjeinek későbbi felhasználásra történő fagyasztását 295-1395 dollárért. A társaság szóvivője a madridi El País című lapnak elismerte, hogy áraik elég magasak, de ígérte, hogy olcsóbbak lesznek, amint nagyobb hatékonysággal tudnak dolgozni. TRANSMITTING thorized personnel can check rendezvous info Unauthorized personnel should know that I have full license to use any means f protect the security of these transmissions. believe that punishing even minor transgress h shockingly excessive force is the best dete am relentless, and I have absolutely no consc when it comes to executing my mission. Make your decisions accordingly. jjjSBSSpi jtóvcbees: játékos zavarok || 2004. NOVEMBER 5. "Az, amikor a játékot játszó, egy csomó telefonra válaszolni próbáló Preston Thome-ból Weephun hadnaggyá változtam, aki az Apocalypso tagja, és Melissának próbál segíteni beteljesíteni a küldetését, hatalmas átalakulás volt, és sokkal élvezetesebbé tette a játékot - mondta Thorne. - Ha közvetlenül kommunikálnánk a Bábjátékosokkal, sokkal kevésbé lenne izgalmas." Közben a legtöbb résztvevő annak is tudatában van, hogy az I Love Bees nem önálló vállalkozás, hanem a Halo 2 lövöldözős videojáték marketingjének része. Ezért a történet várhatóan egyenesen a Halo 2 történetébe torkollik. Az I Love Bees első reklámja a játékprogram mozikban játszott trailerének végén tűnt fel. De úgy tűnik, a játékosokat ez nem zavarja. "Áz ember elfelejti a tényt, hogy egy nagy marketingkampányról van szó, mivel a játék nagyon jól meg van csinálva, és önmagában is megáll. Akár megveszi az ember a Halo 2-t, akár nem, mindenképpen jól szórakozik." A sztori persze, nem véletlenül, úgy van megírva, hogy éppen a Halo 2 megjelenésének napjára essen a befejezés. De addig is vannak, akik órákat vezetnek csak az,ért, hogy résztve- hessenek a játékban, sőt egyvalaki még az Iván hurrikánnal is megküzdött Floridában, hogy felvegyen egy olyan telefont, amit nem sokkal később elvitt a szél. "Haver - mondta neki akkor a Kettes Számú Bábjátékos -, ez egy hurrikán, tedd le a telefont." Pucéron tüntettek a manilai pornóso Nyolc szoftpornószínésznő meztelenül parádézott egy római katolikus templom előtt csütörtökön Manilában. A ruhátlan hölgyek ezzel az újszerű módszerrel tiltakoztak a filmjeik cenzúrázása ellen. A nyolc nő a Malate templom előtti szökőkút lépcsőjén kezdte meg műsorát parányi alsóneműben és átlátszó esőkabátban. A látványosságra hatalmas tömeg volt kíváncsi, így a helyszínen tömörülő szájtátók miatt jókora dugó keletkezett. Amikor a rendőrség a helyszínre érkezett, hogy' letartóztassa őket, a nők még azt a kevéske ruhát is levették magukról, ami rajtuk volt. Majd átmentek az utca túloldalára, és szemtelenül átadták levetett alsóneműiket az ideges rendőröknek.